A magyar nyelv szóvégmutató szótára

A magyar nyelv szóvégmutató szótára (röviden VégSz.;^[1] a nyelvészeti zsargonban: rímszótár) az 1959–1962 között kiadott A magyar nyelv értelmező szótára 58 323 címszavát sorolja fel a végük szerint rendezve. (Utolsó címszava például az ajakrúzs, mivel zs-re végződik, és a megelőző utolsó betűje is az ábécé végén lévő ú.) Az egyes szavakhoz kódolt formában részletes lexikográfiai ismereteket is nyújt, a függelék pedig különféle statisztikai adatokkal szolgál.

A kötet azért született, mert a magyarban a szóvég sok esetben összefügg a szófajjal és a ragozási típussal, s ez a fajta rendezés lehetővé teszi a szavak hasonló végződés (ill. képző) szerinti áttekintését, az egyes típusok elterjedtségének felmérését és sok más olyan kutatást, amelyre a korábbi szótárak nem adtak lehetőséget.^[1]

A Papp Ferenc által szerkesztett munka először 1969-ben jelent meg, majd 1994-ben, az előbbi változatlan utánnyomásaként (ISBN 963-05-6732-6), mindkétszer az Akadémiai Kiadónál. (Jelen szócikk az 1994-es kiadáson alapul.)

Tartalma

A kötet 591 oldala az alábbi részekre tagolódik:

• Bevezetés (18 oldal)
  • A munka célja, jellege, elkészítésének módja
  • A szótári részben található információk
  • A kódolás alapelvei; a VégSz. kódjainak viszonya az ÉrtSz.-éihoz
  • Hogyan használjuk a szótári részt
  • A Függelékről
• Introduction (a fenti bevezető teljes anyaga angolul, 19 oldal)
  • Typical sound equivalents of the Roman characters used in Hungarian writing (2 oldal)
• Szótári rész (491 oldal)
• Függelék (53 oldal)
  • Szóvégek
    • Szóvégi fonémák
    • Szóvégi magánhangzók I.
    • Szóvégi magánhangzók II.
    • Szóvégi magánhangzók III.
    • Szóvégi digrammák
    • Szóvégi trigrammák
    • Leggyakoribb szóvégi tetragrammák
  • Hosszúság szerinti eloszlás
  • Jelentésszám szerinti eloszlás

Mutatvány és magyarázat

A B C D E F G a^1 1 2 1   03 03 02 a^2 1 2 1   03 03 02 a^3 1 522 00 00 00 a^4 1 10 00 00 00 a^5 1 10 00 00 00 baba 1 2 2   03 03 02 próbababa 2 2 2   03 03 02 fababa 2 2 2   03 03 02 … játékbaba 2 2 2   03 03 02    2 alvóbaba 2 2 2   03 03 02    2 … felibe-harmadába 2 6 00 00 00    9 hiába 1 6 00 00 00    9

Az értelmező szótár szerint az a öt jelentése a következő: (1) a hang és az ezt jelölő betű maga; (2) a zenei hang jele; (3) a határozott névelő egyik alakja; (4) népnyelvben a ’bizony’ kifejezése, ill. távolra mutatás; (5) bosszúság, rosszallás, esetleg csodálkozás kifejezése. A kódok magyarázata: Az A oszlop az összetettséget jelöli, ahol 1 = 1 tő, 2 = 2 tő stb., 6-tól pedig az igekötős szavak kódjai következnek. A B oszlop a szófajt kódolja: a 2-es a főnév, az 5-ös a névszó, az 6-os a határozószó, a 10-es az indulatszó, a 22-es pedig a névelő (a több szám a többszófajúság jelölése). A C oszlop a tőtípust jelzi: az 1-es a hajó, ház típust követi (változatlan tő), a 2-es pedig az alma, epe típust (hangzónyúlás). A D–E–F oszlopok a tipikus ragokról és a hangrendről tájékoztatnak: főneveknél a tárgyeset ragját, a többes szám jelét és a birtokos személyjelet adják meg, mellékneveknél a határozóragot (‑képzőt) és a középfok jelét. Főneveknél például a 03 03 02 kódok a t, k és ja végződést kódolják (babát, babák, babája). – Igék esetén más rendszer van érvényben, s itt a kódokból a vonzata is kitűnik. A G oszlop a szó belsejében vagy végén lévő képzőket mutatja: 2 esetén a szó közepén van egy képző, a 9 pedig a ’nem valódi képző és egyéb’ jele.

Jegyzetek

1. I. m. 7. o.