A Schutzstaffel (SS - védelmi osztag) (az NSDAP védelmére létrehozott csoport) által alkalmazott katonai rendfokozatok többször változtak és bővültek. Ez azonban lényegében csak a fekete egyenruhás SS-re (Allgemeine SS) vonatkozik, nem a Waffen-SS-re. A Waffen-SS rendfokozatok a második világháború végén az alábbi táblázat szerint alakultak. A Wehrmacht irányítása alá rendelt Waffen-SS viszont „harcoló” alakulat volt, aminek a Wehrmachtnak megfelelő rendfokozatai voltak, néhány kivételtől eltekintve. A magyar rendfokozatok tehát csak közvetve párhuzamosíthatók az SS rendfokozataival. A Wehrmacht és a Waffen-SS katonái a zubbonyujjon, illetve a váll-lapon (néhány kivételtől eltekintve) azonos formájú és értékű rendfokozati jelzéseket viseltek. A m. kir. Honvédség részéről azonban nem került sor arra, hogy hivatalosan, rendeletben meghatározza a német és magyar rendfokozatok egyenértékűségét és ezt a honvédség állományával közölje.
Megjegyzés:
1./ a Magyar Honvédségben a főtörzsőrmester feletti legmagasabb altiszti rendfokozat volt az „alhadnagy”. Ennek nem volt megfelelője sem a Waffen-SS-ben, sem pedig a Heerben.
2./ A Honvédségben az I.A. állománycsoportban a legalacsonyabb tiszti rendfokozat a „zászlós” volt:
zászlós, hadnagy, főhadnagy, százados. Ennek nincsen német megfelelője. Nem szabad németre lefordítani szó szerint, mert ez egy „szakkifejezés” és nem megfelelője a „Fähnrich”, aki a Heerben csak tiszti iskolás és rendfokozata megfelel az „Unteroffizier” rendfokozatnak, és emiatt az „Unterof-fiziere ohne Portepee” kategóriába tartozik! A „Fahnenjunker Fähnrich” Waffen-SS-beli tisztiiskolás megfelelője, az Unterscharführer rendfokozatot a váll-lapján viselő "SS-Standartenjunker". A magyar zászlós tehát „Főtiszt”, nem pedig altiszt. A magyar tisztiiskolások (hadapródiskolás növendékek és akadémikusok) nem viseltek rendfokozati jelzéseket. Nem volt rangjuk.
Jegyzetek
- ↑ A birodalmi vezető a helyes fordítás, de ilyen rendfokozat nem létezett a Magyar Honvédségben. A Reichsführer-SS alá tartozott a feketeruhás Schutzstaffel és a Waffen-SS is, azzal a lényeges különbséggel, hogy amíg a Reichsführernek korlátlan hatásköre volt az fekete-SS fölött, addig ez a Waffen-SS esetében csak személyi kérdésekben volt szava, de nem volt intézkedési jogköre, mert a Wehrmachthoz tartozott.
- ↑ A lovassági, tüzérségi, stb. tábornoki rangokat a Magyar Honvédségben megszüntették.
- ↑ A Magyar Honvédségben nincs megfelelője.
- ↑ Csak hadiállapotban katonai rang, egyébként meghatározatlan tiszthelyettes.
- ↑ A Magyar Honvédségben nincs ilyen rendfokozat.