2014-es MotoGP-világbajnokság
A 2014-es MotoGP világbajnokság volt a sorozat hatvanhatodik idénye. A szezon március 23-án kezdődött és november 9-én ért véget. A versenynaptár eredetileg tizenkilenc versenyt tartalmazott volna, ám a brazil nagydíj szervezői nem tudták határidőig versenyre alkalmassá tenni pályát így nem sokkal a szezonnyitó előtt törölték a futamot, az előtte levő aragóniai nagydíj időpontját pedig egy héttel eltolták. A királykategória címvédője Marc Márquez, a Repsol Honda versenyzője volt.
A szezon világbajnokai kategóriánként a következő versenyzők voltak:
A szezon összefoglalója
MotoGP
A királykategóriája címvédője, azaz a 2013-as világbajnok Marc Márquez volt. A Moto2 és a Moto3 akkori bajnoka, Pol Espargaró és Maverick Viñales egy kategóriával feljebb folytatták pályafutásukat, így ők nem tudták megvédeni címüket. Márquez ezzel szemben óriási erődemonstrációt tartott, ugyanis kezdésként megnyerte a szezon első tíz versenyét.[1] Az évet rekordnak számító tizenhárom győzelemmel fejezte be, ennek köszönhetően pedig hatvanhét ponttal előzte meg a másodikként záró Valentino Rossit.[2] Márquez tízfutamos győzelmi szériáját egyébként Dani Pedrosa szakította meg Csehországban. Valentino Rossi 2006-os teljesítményét ismételte meg második helyével, akkor az amerikai Nicky Hayden mögött zárt ebben a pozícióban. Két futamot, a San Marinó-it és az ausztrált tudta megnyerni. Rossi a két győzelemnek és a számos dobogónak köszönhetően megelőzte csapattársát, Jorge Lorenzót, aki a korábbi évekhez képest hihetetlenül gyengén indította 2014-et, ezután pedig csak a felzárkózásra futotta erejéből, a vb-cím ezúttal szóba sem jöhetett. Lorenzo végül harminckét ponttal Rossi mögött fejezte be a 2014-es szezont, és olasz csapattársához hasonlóan két futamgyőzelmet szerzett, Aragóniában és Japánban.[3] Márquezen, Rossin és Lorenzón kívül csak a már említett Pedrosa tudott nyerni Brnóban.
Nagy sikereket értek el az Espargaró testvérek is. A Moto2-ből felkerült Pol a legjobb helyen, hatodikként végzett, a többi újoncot, Scott Reddinget, Broc Parkes-t és Mike di Megliót jócskán megelőzve. Négy kiesésétől eltekintve minden egyes célba érkezése alkalmával a legjobb tíz között zárt, így szerezte meg a hatodik pozíciót.[4] Közvetlenül mögötte végzett testvére, Aleix, aki a legjobb open-kategóriájú motorral induló versenyzőnek mondhatta magát a szezonzáró valenciai futam után.[5] Aleix Espargaró a holland TT-n szerzett egy pole-pozíciót, Aragóniában pedig felállhatott a dobogó második fokára.
A BMW M-díjat, amelyet a legjobb időmérős teljesítménnyel lehetett kiérdemelni, Márquez nyerte, aki tizenhárom alkalommal indulhatott az első rajtkockából.[6]
2014-től a korábban CRT elnevezésű, vagyis valamivel gyengébb teljesítményű motorokat open-, vagyis nyílt kategóriára keresztelték át. A gyengébb teljesítményt nyújtó motorok és csapataik ennek kompenzálásaként különböző előnyöket élvezhettek a gyári csapatokkal szemben, ez a következő táblázatban látható:
2014-es motorspecifikációk
|
|
Gyári
|
Open
|
Üzemanyagtank (liter)
|
20
|
24
|
Elhasználható erőforrás versenyzőnként
|
5
|
12
|
Motorfejlesztés
|
tilos
|
szabad
|
Felhasználható gumikeverékek
|
közepes, kemény
|
lágy, közepes
|
A Ducati gyári csapata és a Pramac Racing eredetileg az open kategóriában indultak volna, azonban a szabályok némi átalakulása után végül gyári csapatként neveztek a szezonra.[7][8]
Moto2
Esteve Rabat a mindenkori középső géposztályban rekordnak számító 346 ponttal szerezte meg a világbajnoki címet.[9] Csapattársa, Mika Kallio ötvenhét pontos hátrányban végzett mögötte a második helyen. Rabat nevéhez fűződik a legtöbb (11) pole-pozíció is, valamint beállította Marc Márquez 2012-es rekordját a legtöbb dobogós helyezést illetően.[10]
A harmadik helyezett az egyben a legjobb újonc címét is elnyerő Maverick Viñales lett, azonban Kallio csak annak köszönhette második helyét, hogy a szezonzárón vele egyetemben Viñales is feladni kényszerült a futamot.[11] Az újonc spanyol egyébként négy győzelmet is magáénak tudhatott. Mögötte a szezonzárót megnyerő Thomas Lüthi végzett. Az első négyesen kívül Dominique Aegerternek és a veterán Anthony Westnek sikerült még futamot nyernie.[12] West az esős holland TT-n tudott diadalmaskodni, ezzel tizenegy év után végzett ismét az első helyen. Előző győzelmét ugyanitt Assenben, a 2003-as versenyen aratta, vagyis két győzelme között tizenegy év telt el.
Moto3
A Moto3-as világbajnokság egészen az évad utolsó futamáig nyitott volt, ugyanis az első két helyezett Álex Márquez és Jack Miller végig kiélezett küzdelmet vívott egymással. Hiába nyerte meg Miller a valenciai futamot, Márquez is felállhatott a dobogóra, így az ausztrál csak kilenc pontot tudott faragni tizenegy pontos hátrányából. Azzal, hogy a királykategóriában Marc, a Moto3-ban pedig Álex Márquez szerezte meg a világbajnoki címet, a világbajnokság történetében először fordult elő, hogy egy testvérpár szerezze meg két géposztály összetett elsőségét.
A harmadik pozíció szintén ezen a futamon dőlt el Álex Rins javára, Rins végül tizenöt ponttal előzte meg a kategóriaveterán Efrén Vázquezt. Vázquez pályafutása első győzelmeit aratta ebben az évben.[13] Az ötödik helyen az olasz Romano Fenati végzett, aki hiába tudott négy futamot is megnyerni, rendkívül hektikus eredményeket produkált, így nagy hátrányt szedett össze még Vázquezékhez képest is. A hatodik helyezett francia Alexis Masbou Vázquezhez hasonlóan első győzelmét szerezte 2014-ben.[14] Az év újonca, többek között három dobogós helyezésének köszönhetően az olasz Enea Bastianini lett.[15]
Versenyek
Az előzetes, 19 futamot tartalmazó versenynaptárat 2013. október 2-án tették közzé.[16] December 13-án,[17] majd 2014. február 24-én frissítették, aminek eredményeképp 18 futamos lett a versenynaptár.[18]
A világbajnokság végeredménye
A pontozás a következőképpen alakult:
Pozíció
|
1.
|
2.
|
3.
|
4.
|
5.
|
6.
|
7.
|
8.
|
9.
|
10.
|
11.
|
12.
|
13.
|
14.
|
15.
|
Pont
|
25
|
20
|
16
|
13
|
11
|
10
|
9
|
8
|
7
|
6
|
5
|
4
|
3
|
2
|
1
|
MotoGP
Moto2
Moto3
Konstruktőri világbajnokság
MotoGP
Moto2
Moto3
Versenyzők és csapatok
MotoGP
|
Jelmagyarázat
|
Hivatalos versenyző
|
Szabadkártyás versenyző
|
Helyettes versenyző
|
|
Moto2
|
Jelmagyarázat
|
Hivatalos versenyző
|
Szabadkártyás versenyző
|
Helyettes versenyző
|
|
Moto3
Csapat
|
Konstruktőr
|
Motor
|
#
|
Versenyző
|
Futamok
|
Kiefer Racing
|
Kalex KTM
|
Kalex KTM Moto3
|
2
|
Remy Gardner[114]
|
13
|
4
|
Gabriel Ramos[115]
|
Összes
|
43
|
Luca Grünwald[116]
|
1–12, 14–18
|
Calvo Team
|
KTM
|
KTM RC250GP
|
2
|
Remy Gardner[117]
|
17
|
14
|
Albert Arenas[118]
|
18
|
32
|
Isaac Viñales[119]
|
Összes
|
57
|
Eric Granado[120]
|
1–16
|
84
|
Jakub Kornfeil[62]
|
Összes
|
Calvo Team Laglisse Team Laglisse Calvo
|
KTM
|
KTM RC250R
|
2
|
Remy Gardner[121]
|
16
|
24
|
Marcos Ramírez[122]
|
4
|
San Carlo Team Italia
|
Mahindra
|
Mahindra MGP3O
|
3
|
Matteo Ferrari[62]
|
Összes
|
34
|
Michael Ruben Rinaldi[123]
|
5
|
55
|
Andrea Locatelli[124]
|
1–3, 6–18
|
Sky Racing Team by VR46
|
KTM
|
KTM RC250GP
|
5
|
Romano Fenati[125]
|
Összes
|
21
|
Francesco Bagnaia[126]
|
Összes
|
Junior Team Estrella Galicia 0,0
|
Honda
|
Honda NSF250RW
|
6
|
María Herrera[127]
|
4, 7, 18
|
SaxoPrint–RTG
|
Honda
|
Honda NSF250RW
|
7
|
Efrén Vázquez[128]
|
Összes
|
17
|
John McPhee[129]
|
Összes
|
FTR
|
TBA
|
97
|
Maximilian Kappler[130]
|
9
|
Red Bull KTM Ajo
|
KTM
|
KTM RC250GP
|
8
|
Jack Miller[131]
|
Összes
|
98
|
Karel Hanika[132]
|
All
|
RW Racing GP
|
Kalex KTM
|
Kalex KTM Moto3
|
9
|
Scott Deroue[133]
|
Összes
|
22
|
Ana Carrasco[134]
|
1–14
|
Ongetta–Rivacold Ongetta–AirAsia
|
Honda
|
Honda NSF250RW
|
10
|
Alexis Masbou[135]
|
Összes
|
63
|
Zulfahmi Khairuddin[136]
|
Összes
|
Marc VDS Racing Team
|
KTM[137]
|
KTM RC250R[138]
|
11
|
Livio Loi[62]
|
9
|
Kalex KTM
|
8
|
Kalex KTM Moto3
|
1–7
|
99
|
Jorge Navarro[139]
|
10–18
|
Estrella Galicia 0,0
|
Honda
|
Honda NSF250RW
|
12
|
Álex Márquez[140]
|
Összes
|
42
|
Álex Rins[140]
|
Összes
|
KRP Abbink Racing
|
FTR KTM
|
|
13
|
Jasper Iwema[141]
|
8, 12
|
CIP
|
Mahindra
|
Mahindra MGP3O
|
13
|
Jasper Iwema[142]
|
14–18
|
19
|
Alessandro Tonucci[143]
|
Összes
|
51
|
Bryan Schouten[143]
|
1–13
|
MT Racing Honda
|
FTR Honda
|
TBA
|
16
|
Simone Mazzola[144]
|
6
|
Mahindra Racing
|
Mahindra
|
Mahindra MGP3O
|
16
|
Andrea Migno[145]
|
12–18
|
44
|
Miguel Oliveira[146]
|
Összes
|
61
|
Arthur Sissis[146]
|
1–11
|
Junior Team GO&FUN Moto3
|
KTM
|
KTM RC250GP
|
23
|
Niccolò Antonelli[147]
|
All
|
33
|
Enea Bastianini[148]
|
Összes
|
Avant Tecno Husqvarna Ajo Red Bull Husqvarna Ajo
|
Husqvarna[149]
|
Husqvarna FR250GP
|
31
|
Niklas Ajo[150]
|
1–8, 10–18
|
52
|
Danny Kent[151]
|
Összes
|
91
|
Gabriel Rodrigo[152]
|
9
|
SIC–Ajo
|
KTM
|
KTM RC250GP
|
38
|
Hafiq Azmi[136]
|
Összes
|
KTM RC250R
|
88
|
Hafiza Rofa[117]
|
17
|
Ambrogio Racing
|
Mahindra
|
Mahindra MGP3O
|
41
|
Brad Binder[153]
|
Összes
|
95
|
Jules Danilo[154]
|
Összes
|
Olly Simpson Racing
|
KTM
|
KTM RC250R
|
45
|
Olly Simpson[121]
|
16
|
Honda Team Asia
|
Honda
|
Honda NSF250R
|
50
|
Ono Hiroki[142]
|
14
|
Mapfre Aspar Team Moto3
|
Kalex KTM
|
Kalex KTM Moto3
|
58
|
Juan Francisco Guevara[155]
|
Összes
|
Interwetten Paddock Moto3
|
Kalex KTM
|
Kalex KTM Moto3
|
65
|
Philipp Öttl[150]
|
Összes
|
Redline Motorcycles/KTM UK
|
KTM
|
KTM RC250R
|
66
|
Joe Irving[156]
|
12
|
Pos Corse
|
FTR Honda
|
|
69
|
Anthony Groppi[144]
|
6
|
71Workx.com Racing Team
|
Kalex KTM
|
Kalex KTM Moto3
|
71
|
Thomas van Leeuwen[141]
|
8
|
Team RMS
|
Honda
|
Honda NSF250R
|
73
|
Renald Castillon[123]
|
5
|
Team Ciatti
|
KTM
|
KTM RC250R
|
77
|
Lorenzo Petrarca[157]
|
13
|
Liberto Plusone & Endurance
|
Honda
|
Honda NSF250R
|
81
|
Jamada Szena[158]
|
15
|
Hot Racing with I-Factory
|
Honda
|
Honda NSF250R
|
83
|
Okubo Hikari[158]
|
15
|
Fai Rent-A-Jet
|
Honda
|
Honda NSF250R
|
86
|
Kevin Hanus[130]
|
9
|
RBA Racing Team[159]
|
KTM
|
KTM RC250R
|
91
|
Gabriel Rodrigo[159]
|
4, 7
|
KTM RC250GP
|
11, 13–14, 18
|
Petronas AHM Malaysia
|
KTM
|
KTM RC250R
|
93
|
Ramdan Rosli[117]
|
17
|
|
Jelmagyarázat
|
Hivatalos versenyző
|
Szabadkártás versenyző
|
Helyettes versenyző
|
|
Jegyzetek
- ↑ „Marquez: 'It'll be so difficult to win them all'”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. augusztus 11.. [2016. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Marquez ends season in style with record 13th victory”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Lorenzo ecstatic after claiming maiden 2014 victory”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. szeptember 28.. [2015. február 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Pol Espargaro secures sixth in Rookie campaign”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ GP Generali De La Comunitat Valenciana – MotoGP 2014 Rookie of the Year Classification (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ GP Generali De La Comunitat Valenciana – BMW M Award — Best Qualifier MotoGP 2014 (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Official: Ducati goes Open class for MotoGP 2014”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. február 28. (Hozzáférés: 2014. február 28.)
- ↑ Final entry list. (Hozzáférés: 2014. március 21.)
- ↑ Lewis, Lisa. „Trouble for Rabat gifts Luthi surprise win”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. november 9.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Rabat secures record 11th pole in a single Moto2 season”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 8.. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Luthi takes the win at final round as Rabat slows on finish straight”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 9.. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Aegerter converts first pole to first win”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. július 14.. [2014. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Vazquez takes first career victory at Indianapolis”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 10.. [2014. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „First career victory for Masbou in hard fought Brno contest”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 17.. [2015. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ GP Generali De La Comunitat Valenciana – Moto3 2014 Rookie of the Year Classification (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 provisional calendar”, fim-live.com, FIM, 2013. október 2.. [2013. október 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 2.)
- ↑ „FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 provisional calendar, updated 13 December”, fim-live.com, FIM, 2013. december 13.. [2013. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 13.)
- ↑ Updates made to 2014 MotoGP™ calendar. MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. február 24. [2014. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 26.)
- ↑ „Qatar to host MotoGP until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2008. március 7.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ Esti verseny.
- ↑ „MotoGP to race in Texas in 2013 at the Circuit of The Americas”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. október 3.. [2014. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. október 3.)
- ↑ Argentina to join MotoGP™ calendar in 2014. MotoGP.com. Dorna Sports. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 8.)
- ↑ „Jerez confirmed until 2015”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. április 16.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. december 12.)
- ↑ „Dorna Sports and Claude Michy agree on French Grand Prix extension until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. május 14.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
- ↑ „Mugello extends MotoGP deal”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. július 3.. [2014. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ „Circuit de Catalunya renews MotoGP for further five years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. június 22.. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ „TT Circuit Assen secures MotoGP for 10 more years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2005. június 10.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ „German Motorcycle GP secured until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. június 29.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 1.)
- ↑ „Red Bull Indianapolis Grand Prix to return to IMS in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 17.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 17.)
- ↑ „British MotoGP moves to Silverstone”, Crash.net, Crash Media Group, 2010. január 13. (Hozzáférés: 2011. szeptember 6.)
- ↑ „Misano renews MotoGP participation for a further five years”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. szeptember 1.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ „Dorna and MotorLand Aragón agree extension until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. március 1.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 4.)
- ↑ „Motegi to host MotoGP until at least 2018”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. október 12.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. október 12.)
- ↑ „Victoria secures MotoGP until 2016”, invest.vic.gov.au, Invest Victoria, 2010. május 30.. [2011. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 6.)
- ↑ „Sepang renews MotoGP™ deal until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 11.. [2014. november 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 11.)
- ↑ „Valencia extends MotoGP contract until 2016”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2009. november 4.. [2014. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. szeptember 5.)
- ↑ „Andrea Dovizioso and Ducati together beginning in 2013”, motogp.com, Dorna Sports, 2012. augusztus 22.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. augusztus 22.)
- ↑ „MotoGP: Cal Crutchlow leaves Yamaha to sign for Ducati”, bbcsport.co.uk, Azi Farni, 2013. augusztus 1. (Hozzáférés: 2013. augusztus 1.)
- ↑ „Pirro to substitute for Crutchlow in Argentina”, motogp.com, Dorna Sports, 2014. április 21.. [2014. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. április 22.)
- ↑ Surdin, Pavel. „Home race atmosphere greets Ducati Team at Mugello”, Motorsport.com, Motorsport.com, Inc., 2014. május 28. (Hozzáférés: 2014. május 28.)
- ↑ „LCR Honda sign Bradl on two-year deal”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. november 17.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 13.)
- ↑ „Suzuki confirm Espargaro, Vinales & Valencia wildcard”, Bennetts, BISL Limited, 2014. szeptember 30.. [2016. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. október 11.)
- ↑ „Updated 2014 MotoGP rider contracts”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. szeptember 6.. [2013. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.)
- ↑ Yamaha (1 August 2014). "Katsuyuki Nakasuga to Make Wildcard Entry: Grand Prix of Japan, Round 15 of the 2014 FIM MotoGP World Championship". Sajtóközlemény. Elérés: 10 October 2014.
- ↑ a b „Dani Pedrosa and Marc Márquez to race together in Repsol Honda Team”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. július 12.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 12.)
- ↑ a b „Valencia MotoGP: Pramac confirms Hernandez, 'Open' class Ducati”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. november 11.. [2013. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 11.)
- ↑ „Italy MotoGP: Hernandez happy with tenth on GP13”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. június 2.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 24.)
- ↑ „Tech 3 Racing Team signs three-year deal with Bradley Smith”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2011. szeptember 19.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 17.)
- ↑ „Pol Espargaro signs for Monster Yamaha Tech3”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 2.. [2014. november 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
- ↑ „Valentino Rossi returns to Yamaha for 2013 MotoGP season”, Autosport, 2012. augusztus 10. (Hozzáférés: 2012. augusztus 10.)
- ↑ „Yamaha confirms Lorenzo for 2013 and 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. június 12.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. július 12.)
- ↑ „Camier to sub for Hayden in Indianapolis and Brno”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. július 24.. [2014. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 25.)
- ↑ „Hiroshi Aoyama completes Power Electronics Aspar 2014 line-up”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 10.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 10.)
- ↑ „Aoyama becomes HRC MotoGP test rider, RC213V-RS debut”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. november 6. (Hozzáférés: 2014. november 10.)
- ↑ „Aspar Team announces Honda and Hayden”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 17.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 17.)
- ↑ a b FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 Entry Lists, 28 February. MotoGP.com. Fédération Internationale de Motocyclisme, 2014. február 28. [2014. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 28.)
- ↑ a b c d „NGM Mobile Forward Racing confirm Edwards and Espargaro”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 9.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 9.)
- ↑ „NGM Forward Racing and Edwards announce Texan's retirement from racing”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 11.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 11.)
- ↑ „Avintia Ducati unveiled at Aragon”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. szeptember 25. (Hozzáférés: 2014. szeptember 25.)
- ↑ „Héctor Barberá prorroga su contrato con Avintia Racing MotoGP hasta 2015”, avintiaracing.com, Avintia Racing, 2013. november 11.. [2013. november 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 11.)
- ↑ „Barbera and Di Meglio taking practical approach”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. március 10.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. március 10.)
- ↑ a b c d e f g h i FIM Road Racing World Championship Grand Prix – 2014 Provisional Entry Lists, 20 November. fim-live.com. Fédération Internationale de Motocyclisme, 2013. november 20. [2013. november 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 20.)
- ↑ a b c d e Provisional MotoGP™ entry list for 2014. MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. január 14. (Hozzáférés: 2014. január 14.)
- ↑ „Fabrizio called up to replace Petrucci”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. május 30.. [2016. március 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 31.)
- ↑ „Abraham with Honda Production Racer in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 13.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 13.)
- ↑ „PBM announces Broc Parkes for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. december 11.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 11.)
- ↑ „GO&FUN Honda Gresini announce Redding deal”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 29.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)
- ↑ „South-east Asian presence continues to grow”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 11.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 11.)
- ↑ „Johann Zarco joins Caterham Moto Racing Team”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 7.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 7.)
- ↑ „Rivals aim to pin back Rabat in Spain”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. április 29.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. április 29.) „Josh Herrin (AirAsia Caterham Moto Racing) is set to miss out again due to a collarbone injury and he is replaced by Ratthapark Wilairot for round four.”
- ↑ a b c d Monster Energy Grand Prix de France – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. május 16.)
- ↑ „Florian Marino to cover for injured Corsi”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. szeptember 4.. [2014. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. szeptember 4.)
- ↑ a b „The new FORWARD KLX – The Forward Racing Moto2 bikes for the 2014 season”, facebook.com, Forward Racing, 2014. február 13. (Hozzáférés: 2014. február 15.)
- ↑ „IodaRacing and Randy Krummenacher together in 2014”, iodaracing.it, IodaRacing Project, 2013. október 26.. [2013. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 26.)
- ↑ „Moto2: Baldassarri joins Simeon at Gresini”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. november 14.. [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 15.)
- ↑ „Gresini announces Simeon for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 4.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 4.)
- ↑ „Gino Rea to race Suter frame in 2014”, motorcyclenews.com, Bauer Media Group, 2013. december 18. (Hozzáférés: 2013. december 19.)
- ↑ „McWilliams to make Grand Prix return at Silverstone”, BBC Sport, BBC, 2014. augusztus 22. (Hozzáférés: 2014. augusztus 31.)
- ↑ Gran Premio Movistar de Aragón – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. szeptember 26. (Hozzáférés: 2014. szeptember 25.)
- ↑ „Nagashima replaces Nozane at JIR Moto2”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. február 10.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. február 10.)
- ↑ a b GP TIM di San Marino e della Riviera di Rimini – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. szeptember 11.)
- ↑ a b c d Motul Grand Prix of Japan – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 10.)
- ↑ „Nagashima returns to race for JiR in final Grand Prix”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. november 6.. [2015. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 9.)
- ↑ „Louis Rossi chez SAG en 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 14.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 15.) (french nyelvű)
- ↑ „Cortese confirms 2013 Moto2™ switch with Intact GP”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2012. szeptember 25.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 1.) „Cortese [...] has signed a two-year contract with Intact GP, that will see him through until the end of 2014.”
- ↑ „Luthi fastest as Jerez Moto2™ test comes to an end”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 15.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 16.)
- ↑ „De Angelis to join Team Tasca next season”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 4.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 4.)
- ↑ a b Tissot Australian Grand Prix – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 17.)
- ↑ a b Shell Advance Malaysian Motorcycle Grand Prix – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 25.)
- ↑ a b bwin Grand Prix České republiky – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. augusztus 17.)
- ↑ a b „Jordi Torres seguirá en el Mapfre Aspar en 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 3.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) (spanish nyelvű) „El piloto [...] ha renovado por un año, completando junto a Nico Terol el equipo de Aspar en la categoría intermedia para la próxima temporada.”
- ↑ „Dakota Mamola to replace Nico Terol at Silverstone”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 25.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 25.)
- ↑ „magazine 32962 franco morbidelli salta in moto2 con il team italtrans nel 2014”, www.omnicorse.it, www.omnicorse.it, 2013. november 29.. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 29.)
- ↑ „Italtrans retains Nakagami and Simon”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 2.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 2.)
- ↑ „Sam Lowes to join Moto2™ with Speed Up”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 11.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 11.)
- ↑ „Schrotter joins Tech 3 Racing in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 28.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
- ↑ „Ricky Cardus announced as Tech3’s Moto2 replacement for Mariñelarena”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. március 10.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. március 11.)
- ↑ „Kent leaving Tech3, Mariñelarena joins Schrotter”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 4.. [2014. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.)
- ↑ A csapat szerződtetett versenyzője volt, azonban egy szezon előtti teszten megsérült, így egyetlen futamon sem tudott rajthoz állni egész évben.
- ↑ „Moto2 Official Test Valencia Combined Standings Day 1”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. február 11.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. február 12.)
- ↑ „Azlan Shah # 25 IDEMITSU Honda Moto2 Team Asia”, Dorna Sports, 2013. november 14. (Hozzáférés: 2013. november 15.)
- ↑ „Viñales and Salom make Moto2™ test debuts”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 14.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 15.)
- ↑ „Nina Prinz earns Sachsenring wild-card”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. július 3. (Hozzáférés: 2014. július 6.)
- ↑ Commercial Bank Grand Prix of Qatar – Moto2 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. március 20.)
- ↑ „Our Moto2 riders for the 2014 season will be Tito Rabat and Mika Kallio. We are working on the Minttu sponsorship now!”, Twitter, 2013. szeptember 24. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
- ↑ „Rabat to join Marc VDS Racing Team”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 24.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 24.)
- ↑ a b „Salom and Viñales join Tuenti HP 40 for 2014-15”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 11.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
- ↑ Gran Premio bwin de España – Moto2 Entry List. MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. május 2.)
- ↑ „Áxel Pons se une a la factoría Argiñano en el mundial de Moto2”, agrteam.com, Argiñano & Ginés Racing, 2013. november 11.. [2013. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 13.) (spanish nyelvű)
- ↑ „Folger wechselt 2014 in die Moto2™-Klasse”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 21.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 28.) (german nyelvű)
- ↑ „Petronas Raceline Malaysia goes full season Moto2 in 2014”, asiaroadracing.com, Asia Road Racing, 2013. november 8.. [2013. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 8.)
- ↑ a b „Le Fribourgeois Robin Mulhauser en GP en 2014”, carxpert-racing.com, Technomag carXpert, 2013. október 24. (Hozzáférés: 2013. október 24.) (french nyelvű)
- ↑ G.P. Red Bull de la República Argentina – Moto2 Entry List. MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. április 25.)
- ↑ „Gardner gets Moto3™ chance at Misano”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. szeptember 9.. [2014. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. szeptember 9.)
- ↑ „Kiefer Racing signs Venezuela's Ramos for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 28.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
- ↑ „Luca Grünwald für Kiefer Racing in der Moto3-WM”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 6.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 6.) (german nyelvű)
- ↑ a b c Shell Advance Malaysian Motorcycle Grand Prix – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 25.)
- ↑ GP Generali De La Comunitat Valenciana – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. november 6.)
- ↑ „Kornfeil and Viñales to ride for Team Calvo in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. december 18.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 20.)
- ↑ „Granado moves to Team Calvo for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. február 5.. [2014. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. február 5.)
- ↑ a b Tissot Australian Grand Prix – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 17.)
- ↑ Gran Premio bwin de España – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. május 2.)
- ↑ a b Monster Energy Grand Prix de France – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. május 16.)
- ↑ „Team Italia: Doch noch Wechsel zu Mahindra!”, speedweek.com, Speedweek, 2013. november 11. (Hozzáférés: 2013. november 16.) (german nyelvű)
- ↑ „Valentino Rossi and Sky form Moto3™ team”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 24.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
- ↑ „Moto3: Francesco Bagnaia pilota del Team VR46 per il 2014”, bikeracing.it, 2013. november 11.. [2013. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 13.) (italian nyelvű)
- ↑ „Maria Herrera handed Jerez wild-card”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. április 29.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 1.)
- ↑ „Vazquez signs with Caretta Technology — RTG”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 30.. [2014. október 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 1.)
- ↑ „John McPhee retains Racing Team Germany seat for 2014 season”, John McPhee Official Website, 2013. november 9.. [2023. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 9.)
- ↑ a b „Prinz, Hanus and Kappler confirmed as Sachsenring Wildcards”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. július 7.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. július 7.)
- ↑ „Miller signs for Red Bull KTM Ajo”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 13.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
- ↑ „Red Bull KTM Ajo sign Karel Hanika for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. szeptember 24.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
- ↑ „Scott Deroue to race in world championship with RW Racing GP”, RWRacingGP.com, RW Racing GP, 2014. január 6.. [2014. január 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. január 6.)
- ↑ „Ana Carrasco to ride for RW Racing GP in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. december 18.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 18.)
- ↑ „Masbou continuera chez CBC Corse et sur Honda en 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 3.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. október 4.) (french nyelvű)
- ↑ a b „Zulfahmi Khairuddin wechselt zu Ongetta-Honda!”, speedweek.com, Speedweek, 2013. november 9. (Hozzáférés: 2013. november 15.) (német nyelvű)
- ↑ eni Motorrad Grand Prix Deutschland – Moto3 Free Practice Nr. 1 – Classification (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. július 11. (Hozzáférés: 2014. július 13.)
- ↑ „No Moto2 team orders, 'time running out' for Loi”, Crash.net, Crash Media Group, 2014. július 7.. [2014. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. november 10.) „We took a standard KTM RC250R to Assen on Wednesday and worked through the night to upgrade it. We fitted the KTM Moto3 World Championship motor, the latest WP suspension and almost the entire KTM catalogue of factory parts.”
- ↑ Red Bull Indianapolis Grand Prix – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. augusztus 10.)
- ↑ a b „Victoria de Rins y podio de Márquez para celebrar la renovación”, puig.tv, Puig Racing Screens, 2013. szeptember 16. (Hozzáférés: 2013. október 4.) (spanish nyelvű) „Álex Rins vence y Álex Márquez acaba tercero tras confirmar ayer que seguirán juntos en 2014.”
- ↑ a b Iveco Daily TT Assen – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. június 26.)
- ↑ a b Gran Premio Movistar de Aragón – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports, 2014. szeptember 26. (Hozzáférés: 2014. szeptember 25.)
- ↑ a b „Schouten met CIP Moto3 naar wereldkampioenschap”, Racesport.nl, 2013. november 9. (Hozzáférés: 2013. november 9.) (dutch nyelvű)
- ↑ a b Gran Premio d'Italia TIM – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. május 30.)
- ↑ „Sissis replaced by Migno at Mahindra Racing”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. augusztus 18.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. augusztus 18.)
- ↑ a b „Valencia Moto3: Arthur Sissis joins Mahindra”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. november 10. (Hozzáférés: 2013. november 11.)
- ↑ „Moto3: Gresini expands, signs Italian hotshot”, Crash.net, Crash Media Group, 2012. november 26.. [2012. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2012. november 26.) „Lorenzo Baldassarri to join Niccolò Antonelli at Team Go & Fun Honda Gresini in Moto3 next year.”
- ↑ „Gresini signs Bastianini as Antonelli's team-mate”, Crash.net, Crash Media Group, 2013. december 20.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. december 20.)
- ↑ „Kent and Ajo to ride for new Husqvarna team in 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 21.. [2014. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 21.)
- ↑ a b „Miller quickest on first day of Moto3™ Jerez test”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 14.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 15.)
- ↑ „Red Bull KTM Ajo confirm Danny Kent signing for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. október 31.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 3.)
- ↑ eni Motorrad Grand Prix Deutschland – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. július 11.)
- ↑ „Ambrogio Racing retains Binder for 2014”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. augusztus 28.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. augusztus 28.)
- ↑ „Jules Danilo joins Brad Binder at Ambrogio Racing for 2014”, ambrogioracing.com, Ambrogio Racing, 2013. november 12.. [2013. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 13.)
- ↑ „Guevara joins Mapfre Aspar Team Moto3”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2013. november 5.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. november 5.) „He is now delighted to be joining Aspar to ride its Kalex-KTM next season, alongside Brazil's Eric Granado.”
- ↑ Hertz British Grand Prix – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. augusztus 29.)
- ↑ GP TIM di San Marino e della Riviera di Rimini – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. szeptember 11.)
- ↑ a b Motul Grand Prix of Japan – Moto3 Entry List (PDF). MotoGP.com. Dorna Sports. (Hozzáférés: 2014. október 10.)
- ↑ a b „Team manager Espargaro on building a FIM CEV Repsol dream”, MotoGP.com, Dorna Sports, 2014. május 1.. [2014. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. május 2.)
Források
|
|