Üstökös (Transformers)

Üstökös (Starscream)
Állampolgárságálca
TevékenységŰrrepülőegység parancsnok
SorozatG1, Transformers mozifilm, Transformers: A bukottak bosszúja, Transformers 3. - A hold sötétsége, Transformers: Prime, Transformers: Robots in Disguise, Transformers: Cyberverse, Transformers: Háború Kibertron bolygójáért trilógia

Üstökös a Transformers egyik szereplője. Első megjelenése a G1 képregény első részében volt. Másodlagos alakja egy F-22 Raptor

Üstökös a (Marvel G1) képregényben és a G1 rajzfilm korai epizódjaiban a rangsorban a második álca. Mind a képregényben, mind a rajzfilmben fontos jellemzője állandó lázadozása Megatron ellen, és vágya az álcavezéri posztra. Míg Megatron időnként, gonoszsága ellenére, bizonyos jellemről tesz tanúságot (pl. tisztelettel beszél ellenfeleiről vagy életben hagyja őket), addig Üstökös gyáva, alattomos, intrikus, hatalommániás és gyakorta a nagyzási hóbort jeleit is mutatja; bajtársaival is hatalmaskodik, vagy elárulja őket.

Története

Az eredeti képregény szerint

Üstökös repülőgépként

Üstökös a képregényben az első álcákkal együtt érkezett a Földre. Miután a Bárka felélesztette társaival együtt, elmenekült és egy erődbe költözött. Számos légicsatában részt vett. Amikor az álcák a Karib-tengeren üdülőszigetet hoztak létre, feladata volt a turisták szállítása repülő üzemmódban. Megatron mellett mindig csak második maradt, bár fő vágya az volt, hogy ő legyen a vezér. Feletteseivel tiszteletlen volt, mindig hatalomra tört. Féreggel együtt tudomást szerzett az Alapbázisról. Tervet eszelt ki a megszerzésére. Mikor megtudta, hogy Féreg magának akarja, az akkor már az Antarktiszon lévő álca bázisra hívta Skorponok álcaparancsnokot és harcosait. Ezután Buster Witwickyt kivitte a kietlen jégmezőkre egy segélyhívóval. Tudta, hogy Buster riadóztatni fogja az autobotokat, akikre rátámadnak majd az álcák. Amíg egymás ellen harcoltak, ellopta Skorponok űrhajóját, hogy megszerezze az adatbázist. Az adatbázistól hihetetlen erős lett, rengeteg álcát és autobotot megölt, azonban az alapbázis vele is végzett. Később Megatron megkereste a maradványait a világűrben, hogy bosszút álljon az álcákon segítségével. Azonban Üstökös újra elárulta parancsnokát. Később Sokkolóval szövetkezett. Az Unikron elleni háború után eltűnt, majd elrabolta az autobotok űrhajóját, a Bárkát.

Unikron Trilógia

Mindhárom sorozatban szerepel, egyik sorozatban sem ugyanaz a személy.

Ebben a sorozatban hasonlít kinézetre és jellemre is Üstökösre, azonban a magyar szinkron a Csillagsikoly tükörfordítást alkalmazta a robot nevére.

Az Energonban, Surranó nevet viseli. Miután Alfa-Q feltámasztotta, megbukott a küldetésen. Megatron megkínozza és átmossa az agyát. Ezek után Megatron leghűségesebb katonája lesz.

A Cybertron-ban, egy mindig lázadó változatát ismerhetjük meg. Megatron elindul az egyik Kiber-kulcsot keresésére csapdába csalja a vezérét, és ezzel el is árulta, Prímusz szíkrájának a felét ellopja és óriásra nőtt, "az Univerzum császára" címet adta magának.

Aligned continuity family

Starscream az álcák másodparancsnoka, az 1. Évad végén: miután Airachnid-el felkutatt egy fegyvert kilép az álcáktól. A 2. Évad elején: Visszatér a Nemezisre hogy energon-t lopjon egy helyíségben szembe találja magát Orion Pax/ Optimus-al, elárulja hogy Megatron hazudik neki. A M.E.C.H. ellopja a T-magját és így nyomorék lett. Az évad végén: vissza áll az álcákhoz.

Miután megölte a predaconokat, rátalát hét mini-conra. Ezután bosszút esküszik megatron ellen. Optimus és Bumblebee legyőzik.

Ebben a változatban, hasonlít a Transformers: Cybertron és Transformers: Prime beli énjeire. A sorozat folyamán elárulja a saját bolygóját, Optimus és Megatron legyőzik.

Üstökös itt egy F-22 vadászrepülővé tud átalakulni, amit idegen - álca - szimbólumok díszítenek. Felépítése és kinézete is szándékosan hasonlít egy madárhoz. A mozifilmekben még gyávább, de valamennyivel agresszívabb. Sam Witwicky és William Lennox százados végez vele. Érdekesség, hogy az 5-ik részben a Daytrader nevű autobot - akit mellesleg a többiek utálnak - elhozza Üstökös ép fejét. Viszont itt a csavar: Üstökös feje a harmadik részben szétrobbant. Később Megatron megtalálja a fejét és bosszút fogad az autobotok ellen.

Képességei

Üstökös másodlagos alakja egy F–15 Eagle vadászrepülőgép, mely elképesztő sebességre képes: néhány perc alatt elérte a légkör felső határát, majd bukórepülésben ismét a földön termett. Támadásai ezért váratlanok voltak. 70 km távolságról képes a szőnyegbombázásra három km-es körzetben. Sugárfegyvere két percre képes volt bármilyen áramkört megszakítani, s így hatékonyan bénította meg a legtöbb gépet és berendezést. Megatron a világűrben megtalált roncsaiból álca-színlelővé építi át Racsni segítségével.

A mozifilmekben másodlagos alakja egy Lockheed Martin F-22-es vadászgép, robot alakját (amely szándékosan több madárszerű jellegzetességet mutat) nagyon megváltoztatták a G1-es Üstököshöz képest. Szerepe a filmben azonban hasonló, mint a G1 univerzumban: ő Megatron hízelkedő alvezére, ám jellemtelensége és Megatronnal való harca sokkal kevésbé domborodik ki. Az első rész (Transformers) során Tombolóval együtt megtámadja a Hetes szektor bázisát, az ellátógenerátorok szabotálásával kiolvasztják és kiszabadítják Megatront jégbörtönéből. Amikor Megatron elpusztul az Örök Szikrától, Üstökös elmenekül a harctérről a sztratoszférába. A második részben (A bukottak bosszúja) ő javasolja Megatronnak, hogy ne szálljon szembe a Bukottat legyőző Optimusszal: „Hívj gyávának, ha akarsz, Mesterem, de néha a gyáva marad életben.” A Bukott halála miatt megdöbbent és sérült Megatron hallgat rá, és csendben elmenekülnek. A film harmadik részében (A Hold sötétsége) Chicagóban Üstökös Sam Witwickyre támad, hogy a gyengének tartott, fennhangon gúnyolt ember elpusztításával szadizmusát és bosszúvágyát kielégítse; Witwicky azonban az autobot barátaitól kapott speciális felszereléssel és némi katonai segítséggel végez vele.

Szinkronhangok

Név Magyar Név Eredeti hang Magyar hang Sorozat/Film Év
Starscream Starscream Chris Latta TBA Transformers G1 1984-1987
Szersén Gyula (1. szinkron)
Bartucz Attila (2. szinkron)
Transformers 1986
Csillagsikoly Michael Dobson Fellegi Lénárd Transformers: Armada 2002-2003
Surranó Gergely Róbert (1. szinkron, 7-12. és 27-47. rész)
Laklóth Aladár (1. szinkron, 15-26. rész)
Faragó József (1. szinkron, 48-52. rész)
Laklóth Aladár (2. szinkron),
Forgács Gábor (2. szinkron, néhány részben)
Transformers: Energon 2004-2005
Üstökös Sinkovits-Vitay András (1. szinkron)
Laklóth Aladár (2. szinkron)
Transformers: Cybertron 2005-2006
Transformers: Első Optimus Megatron Ellen - A Végső Ütközet 2007
Starscream Tom Kenny TBA Transformers: Animated 2007-2009
Üstökös Charles Adler Láng Balázs Transformers 2007
Transformers: A bukottak bosszúja 2009
Starscream Steven Blum Transformers: Prime 2010-2013
Üstökös Charles Adler Transformers 3. 2011
Starscream Steven Blum TBA Transformers Prime Beast Hunters: Predacons Rising 2013
Bácskai János Transformers: Robots in Disguise 2015-2017
Frank Todaro TBA Transformers: Prime Wars Trilogy 2016-2018
Billy Bob Thompson Bácskai János (2. és 7-18. rész)
Papucsek Vilmos (3-6. rész)
Transformers: Cyberverse 2018-2021
Frank Todaro TBA Transformers: Háború Kibertron bolygójáért trilógia 2020-2021
Üstökös Steven Blum Megyeri János Transformers: FöldSzikra 2022-
Steve Buscemi Epres Attila Transformers Egy 2024

További információk

Read other articles:

Lubilubi redirects here. For the traditional Filipino children's game, see Lubi-Lubi. NilupakNilupak na ube (purple yam), kamoteng kahoy (cassava), and saba (plantain)Alternative namesNilusak, Halaya, Haleya, MinukmokCourseDessertPlace of originPhilippinesRegion or stateBatangas, Quezon, Calabarzon Nilupak is a class of traditional Filipino delicacies made from mashed or pounded starchy foods mixed with coconut milk (or condensed milk and butter) and sugar. They are molded into various shapes...

 

AS Vita ClubDatos generalesNombre Association Sportive Vita ClubApodo(s) Les Dauphins noirs (Los Delfines Negros)Fundación 1935Presidente Bestine Kazadi[1]​Entrenador Raoul Shungu[2]​InstalacionesEstadio Estadio de los MártiresCapacidad 80.000Ubicación Kinshasa, Congo-Kinshasa Titular Alternativo Última temporadaLiga Linafoot(2021-22) 2.ºTítulos 15 (por última vez en 2020-21)Copa Copa de Congo(2020-21) PreliminarTítulos 9 (por última vez en 2001)Continental Liga...

 

Медаль «Золота Зірка» Список Національних Героїв Азербайджану Список Це неповний список відомих Національних героїв: Дата Фото ПрізвищеІм'я Друге ім'я Дата народження Місце народження Дата смерті Місце смерті 7 липня 1992 Агарунов Альберт Агарунович 25 квітня 1969 пос....

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2019) باول ماك إيوان   معلومات شخصية الميلاد 19 ديسمبر 1953 (70 سنة)  كرايستشرش  الإقامة وانكا[1]  الجنسية نيوزيلندا  الحياة العملية الفرق منتخب نيوزيلن

 

Belinda Snell Informações pessoais Nome completo Belinda Snell Data de nasc. 10 de janeiro de 1981 (42 anos) Local de nasc. Mirboo North, Victoria,  Austrália Informações no clube Posição Ala-armador Seleção nacional  Austrália Medalhas Competidora da  Austrália Jogos Olímpicos Prata Atenas 2004 Equipe Prata Pequim 2008 Equipe Bronze Londres 2012 Equipe Campeonato Mundial Ouro Brasil 2006 Equipe Bronze Turquia 2014 Equipe Jogos da Commonwealth Ouro Melbour...

 

電気グルーヴ 2011年撮影基本情報別名 DENKI GROOVE電気GROOVE出身地 日本・東京都[1]ジャンル テクノ[2]アシッドテクノ[2]エレクトロニック[2]シンセポップ [2]野球ディスコ [3]J-POP[3]活動期間 1989年 - 2001年 2004年 - レーベル SSE COMMUNICATIONSトレフォート / Sony RecordsKi/oon Musicmacht事務所 ソニー・ミュージックアーティスツ( - 2019年) macht inc.

Cet article est une ébauche concernant le basket-ball. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Basket-ball aux Jeux des îles de l'océan Indien 2023 Généralités Organisateur(s) COJI Édition 11e Lieu(x) Madagascar Date Du 23 août 2023 au 3 septembre 2023 Participants 7 Épreuves 2 Site(s) Palais des sportsStade Barea Palmarès Vainqueur 5x5 : Madagascar 5x5 : Madagascar 3x3 : Mada...

 

Ця стаття про місто. Про село див. Ананьїв (село). Ананьїв Герб Ананьєва Прапор Ананьєва Основні дані Країна  Україна Область Одеська область Район  Подільський район Громада Ананьївська міська громада Код КАТОТТГ: UA51120010010049617 Засноване 1753 Облікова картка Ананьїв Стат

 

Torre Mapfre merupakan sebuah pencakar langit di Port Olímpic (Pelabuhan Olympic), wilayah maritim Kota Tua Barcelona di Catalonia. Dinamai setelah pemiliknya, Mapfre, sebuah perusahaan asuransi. Torre Mapfre (kanan) dengan Hotel Arts (kiri) Menara ini memegang gelar untuk helipad tertinggi di Spanyol pada ketinggian 505 kaki di atas tanah. Tidak seperti kembarannya, Hotel Arts Barcelona, menara ini merupakan menara campuran. Lihat pula Torre Agbar, pencakar langit tertinggi ketiga di Barcel...

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) حارة السلفادور  - حارة -  تقسيم إداري البلد  اليمن المحافظة محافظة عدن المديرية مديرية خور مك...

 

Sri Lankan TV series or program Sirasa Dancing StarsPresented by Season 1 - Nirosha Perera Suraj Mapa Season 2 - Nirosha Perera Judges Season 1 - Malini Fonseka Ravindra Randeniya Rosy Senanayake Season 2 - Sabeetha Perera Ravindra Randeniya Rosy Senanayake Season 3 - Hirunika Premachandra Dulani Anuradha Nuwan Priyanga Country of originSri LankaNo. of seasons3Original releaseNetworkSirasa TVReleaseFebruary 9, 2008 (2008-02-09) –June 14, 2015 (2015-06-14) Sirasa Dancing ...

 

باولوس تقسيم إداري البلد اليونان  [1] خصائص جغرافية إحداثيات 38°31′52″N 23°05′38″E / 38.53111111°N 23.09388889°E / 38.53111111; 23.09388889  الارتفاع 200 متر  السكان التعداد السكاني 1186 (إحصاء السكان) (2011)  معلومات أخرى التوقيت ت ع م+02:00 (توقيت قياسي)،  وت ع م+03:00 (توقيت صيفي)  ا...

Croatian handball player Goran Šprem Personal informationBorn (1979-07-06) 6 July 1979 (age 44)Dubrovnik, SFR YugoslaviaNationality CroatianHeight 1.84 m (6 ft 0 in)Playing position Left wingSenior clubsYears Team1996-2001 Badel 1862 Zagreb2001-2002 Medveščak Infosistem2002-2004 RK Zagreb2004-2005 SG Flensburg-Handewitt2005 TuS Nettelstedt-Lübbecke2005-2006 SG Flensburg-Handewitt2006 MT Melsungen2006-2009 HSG Nordhorn2009-2011 Croatia Osiguranje Zagreb2011-2013 VfL Gum...

 

Species of tree Averrhoa bilimbi Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Eudicots Clade: Rosids Order: Oxalidales Family: Oxalidaceae Genus: Averrhoa Species: A. bilimbi Binomial name Averrhoa bilimbiL. Synonyms[1] Averrhoa abtusangulata Stokes Averrhoa obtusangula Stokes Averrhoa bilimbi (commonly known as bilimbi, cucumber tree, or tree sorrel[2]) is a fruit-bearing tree of the genus Averrhoa, family Oxalidaceae. It is b...

 

Television series This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: Big, Bigger, Biggest – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2020) (Learn how and when to remove this template message) Big, Bigger, BiggestGenreDocumentaryCreated byCarlo MassarellaNarrated byJohn MichieTheme music composerAlasdair ReidRohan StevensonCountry of originUnit...

Abigail GawthernBornAbigail Frost7 July 1757Probably in NottinghamDied7 January 1822 (1822-01-08) (aged 64)Low Pavement, NottinghamResting placeSt Mary's Church, NottinghamNationalityBritishKnown forher diary[1]SpouseFrancis GawthernChildrentwo surviving Abigail Anna Gawthern née Frost (7 July 1757 – 7 January 1822) was a British diarist and lead manufacturer. Early life Gawthern was probably born in Nottingham.[2] Her parents were Ann Frost née Abson and Th...

 

Ibrahim Ba Nazionalità  Francia Altezza 181 cm Peso 70 kg Calcio Ruolo Centrocampista Termine carriera 21 maggio 2008 - giocatore Carriera Giovanili  Le Havre Squadre di club1 1991-1996 Le Havre128 (8)1996-1997 Bordeaux35 (6)1997-1999 Milan46 (1)1999-2000→  Perugia14 (1)2000-2001 Milan5 (0)2001-2002 →  Olympique Marsiglia9 (0)2002-2003 Milan5 (0)2003-2004 Bolton9 (0)2004-2005 Çaykur Rizespor2 (0)2005 Djurgården14 (1)2007-2008&...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع آيت واحي (توضيح). آيت واحي تقسيم إداري البلد المغرب  الجهة بني ملال خنيفرة الإقليم أزيلال الدائرة واويزغت الجماعة القروية آيت مزيغ المشيخة آيت مازيغ السكان التعداد السكاني 251 نسمة (إحصاء 2004)   • عدد الأسر 41 معلومات أخرى التوقيت ت ع م±00:00 (توقيت قي...

一場於德國斯圖加特舉行的模擬聯合國會議 模擬聯合國(英語:Model United Nations,缩写MUN)是一種學術性質活動,藉由精簡後的聯合國議規舉行模擬會議,使與會者瞭解多邊外交的過程,培養分析公民議題的能力,促進世界各地學生的交流,增進演講和辯論能力,提高组织、策划、管理、研究和写作、解决冲突、求同存异的能力[1],訓練批判性思考、團隊精神和領導才...

 

一場於德國斯圖加特舉行的模擬聯合國會議 模擬聯合國(英語:Model United Nations,缩写MUN)是一種學術性質活動,藉由精簡後的聯合國議規舉行模擬會議,使與會者瞭解多邊外交的過程,培養分析公民議題的能力,促進世界各地學生的交流,增進演講和辯論能力,提高组织、策划、管理、研究和写作、解决冲突、求同存异的能力[1],訓練批判性思考、團隊精神和領導才...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!