A V’Moto-Rockot 1977-ben alapította a Bergendy együttesből kilépett Demjén Ferenc az addigi V’73-ban játszó Herpai Sándorral és Lerch Istvánnal. Herpait a Meteorból ismerte, aki hozta magával Lerchet, akivel a V’73-ban játszottak együtt. Menyhárt János a Ferm és a Korál tagja volt, onnan jött a csapatba. A V’Moto-Rock tehát supergroup volt, bár a magyar fajtából, hiszen a neves zenészek ugyan már sikeresek és ismertek voltak korábbi zenekaraikból, de a hanglemezgyár zenei politikája miatt addig maradandót nem nagyon alkothattak.
A névben szereplő V betű (akárcsak a V’73 esetében) arra utalt, hogy az együttest a Volán támogatta. 1979-ben az Osibisával turnéztak, és emellett Kovács Kati és Katona Klári lemezein működtek közre. 1988-ban a V’Moto-Rock feloszlott, Demjén Ferenc pedig folytatta szólókarrierjét, amit a V'M-R megalakulása előtt a Bergendy együttesből kiválva egy nagylemez erejéig megkezdett (ez volt Fújom a dalt című nagylemez.)
Húsz év szünet után a V'M-R együttes újra összeállt egy nagy koncert erejéig 2008. december 30-án, előtte néhány vidéki nagyvárosban tartottak bejátszókoncerteket.