Vincent Curatola

Vincent Curatola
Született1953. augusztus 16. (71 éves)
Englewood, New Jersey
Állampolgárságaamerikai
HázastársaMaureen Curatola[1]
Gyermekeiegy gyermek
Foglalkozása
Színészi pályafutása
Aktív évek1991–
Híres szerepeiJohnny Sack (Maffiózók)

SablonWikidataSegítség

Vincent Curatola (Englewood, New Jersey, 1953. augusztus 16. –) olasz származású amerikai színész.

Legismertebb szerepe Johnny Sack, az HBO Maffiózók című sikersorozatának hideg, ravasz és láncdohányos New York-i maffiavezére.

Fiatalkora

Curatola a New Jersey-i Englewoodban született, ahol fiatal újságkihordóként számos színészt és énekest is megismert, akik nagy hatással voltak későbbi pályafutására. Jezsuita iskolákban tanult, majd a New York Egyetemen filmkészítést tanult.[2]

Az 1960-as években saját együttest alapított Young Republic néven, mellyel Manhattanben és környékén léptek fel.[1]

Tanulmányai befejeztével, apjához hasonlóan ő is építőipari vállalkozó lett, majd 39 éves korában, felesége tanácsára beiratkozott Michael Moriarty színjátszó tanfolyamára.[1]

Színészi pályafutása

Színészi karrierje elején a kisebb szerepek és a kőművesi munka között egyensúlyozott. Olyan filmekben és sorozatokban kapott mellékszerepeket, mint az Exiled, a Harmadik műszak vagy az Esküdt ellenségek.

Az igazi áttörést a Maffiózókbeli Johnny Sack szerepe hozta meg számára. Ezt követően több sikeres filmben és televíziós produkcióban is látható volt: A maffia nótafája, Ölni kíméletesen, A férjem védelmében.

Egyéb tevékenységei

Énekesként a Chicago rockegyüttessel több alkalommal koncertezett együtt.[3][1]

2009-ben bekerült a frissen megválasztott New Jersey-i kormányzó, Chris Christie egyik, szerencsejátékokkal, sporttal és szórakoztatóiparral foglalkozó albizottságába.[4]

Magánélete

2007 óta Saddle Riverben él feleségével, Maureen-nal.[5] Sharon Angela és Michael Imperioli mellett az utóbbi New York-i színiiskolájában tanít.

Filmográfia

Film

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang[6]
1995 Dearly Beloved (rövidfilm) Francis Leone
2003 I Am Woody (rövidfilm) Dr. Weeble
2004 Állásvadászok 2BPerfectlyHonest Dr. Platter
2005 A maffia nótafája Meet the Mobsters Mr. Samantha
2005 Dick és Jane trükkjei Fun with Dick and Jane Dick szomszédja (stáblistán nem szerepel)
2007 Made in Brooklyn bíró / rendőr
2009 The Hungry Ghosts Nicky Z
Az új bizonyíték Frame of Mind John Mangione hadnagy Albert Péter
Karma, Confessions and Holi Asa Taft
2012 Ölni kíméletesen Killing Them Softly Johnny Amato Forgács Gábor
2016 A hazafiak napja Patriots Day Thomas Menino polgármester

Televízió

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések
1991–2000 Esküdt ellenségek Law & Order bírósági hivatalnok / Joey Dantoni, Sr. 2 epizód
1998 Exiled Nyomozó tévéfilm
2004 Harmadik műszak Third Watch Anthony Boscorelli 4 epizód
1999–2007 Maffiózók The Sopranos Johnny „Sack” Sacramoni 33 epizód
2009 Life on Mars Anthony Nunzio 1 epizód
Monk – A flúgos nyomozó Monk Jimmy Barlowe 1 epizód
2009–2020 Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály Law & Order: Special Victims Unit Marv Sulloway / Al Bertuccio bíró 7 epizód
2010 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék Law & Order: Criminal Intent Anthony „Blev” Blevvins 1 epizód
2012 A célszemély Person of Interest Zambrano 1 epizód
2013 Nicky Deuce Nicky Deuce Paulie
2013–2014 A férjem védelmében The Good Wife Thomas Politi bíró 5 epizód
2014 Sherlock és Watson Elementary Theodore „Big Teddy” Ferrara 1 epizód
Zsaruvér Blue Bloods Norm Valenti parancsnok 1 epizód
2016 Feketelista The Blacklist Danny Vacarro 1 epizód
2020 FBI Vargas 1 epizód

Díjai és elismerései

Munkássága során két megosztott jelölést kapott a Maffiózókban nyújtott alakításáért.[7]

Év Díj Kategória Jelölt mű Eredmény
2002 Screen Actors Guild-díj Legjobb szereplőgárda (drámasorozat) Maffiózók Jelölve
2004 Screen Actors Guild-díj Jelölve

Jegyzetek

  1. a b c d Bonelli, Winnie: Soft Touch. New Jersey Monthly, 2012. augusztus 13. (Hozzáférés: 2015. november 20.) (angolul)
  2. [https://web.archive.org/web/20081210105956/http://www.hbo.com/sopranos/cast/actor/vince_curatola.shtml Vince Curatola as Johnny "Sack" Sacramoni] (angol nyelven). HBO. [2008. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 19.)
  3. Deering, Sally: Life After Sopranos Actor Vincent Curatola Picks Up Where Johnny ‘sack” Left Off. River View Observer, 2014. február 13. [2015. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 19.) (angolul)
  4. Vince Curatola és Al Leiter Christie csapatában. Asbury Park Press, 2009. november 25. (angolul)
  5. McMenamin, Jessica: All Due Respect. New Jersey Monthly, 2007. december 21. (Hozzáférés: 2015. november 19.) (angolul)
  6. a b Vincent Curatola - adatlap - ISzDb (magyar nyelven). Internetes Szinkron Adatbázis. (Hozzáférés: 2023. október 20.)
  7. Díjai és elismerései. IMDb. (Hozzáférés: 2015. március 16.) (angolul)

Források

  • Bonelli, Winnie: Soft Touch (New Jersey Monthly, 2012. augusztus 13.) (angolul)

További információk

Read other articles:

Indian admiral (1919–82) Vice AdmiralNilakanta KrishnanPVSM, DSCBorn(1919-06-08)8 June 1919[1]Nagercoil, Madras State (now Tamil Nadu), British IndiaDied30 January 1982(1982-01-30) (aged 62)[2]Hyderabad, Andhra Pradesh,[2] IndiaAllegiance British India (1938–1947) India (1947–1976)Service/branch Royal Indian Navy Indian NavyYears of service1938–1976Rank Vice AdmiralCommands heldEastern Naval CommandWestern Naval CommandINS VikrantI...

 

Airport in Bindlach/Goldkronach, GermanyBayreuth AirportVerkehrslandeplatz BayreuthIATA: BYUICAO: EDQDSummaryAirport typePublicOwner/OperatorCity of BayreuthServesBayreuth, GermanyLocationBindlach/Goldkronach, GermanyElevation AMSL488 m / 1,601 ftCoordinates49°59′08″N 11°38′24″E / 49.98556°N 11.64000°E / 49.98556; 11.64000Websitebayreuth.de/flugplatzRunways Direction Length Surface m ft 06/24 1,034 3,392 Asphalt S1 (06/24) 1,100 3,809 Grass S...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أغسطس 2019) بروفسور العربية تأسس منصب أستاذ لوديان اللغة العربية في جامعة أوكسفورد في عام 1636 من قبل وليام لود، الذي كان في ذلك الوقت مستشارًا لجامعة أكسفورد ورئيس أساقفة

American politician (1944–2002) Paul WellstoneUnited States Senatorfrom MinnesotaIn officeJanuary 3, 1991 – October 25, 2002Preceded byRudy BoschwitzSucceeded byDean Barkley Personal detailsBornPaul David Wellstone(1944-07-21)July 21, 1944Washington, D.C., U.S.DiedOctober 25, 2002(2002-10-25) (aged 58)Eveleth, Minnesota, U.S.Political partyDemocraticSpouse Sheila Ison ​(m. 1963)​Children3EducationUniversity of North Carolina, Chapel Hill (BA, MA,...

 

Manulea Classificação científica Reino: Plantae Divisão: Magnoliophyta Classe: Magnoliopsida Ordem: Lamiales Família: Scrophulariaceae Género: Manulea Espécies Manulea é um género botânico pertencente à família Scrophulariaceae[1]. Este artigo sobre a ordem Lamiales, integrado no Projeto Plantas é um esboço. Você pode ajudar a Wikipédia expandindo-o. Portal da botânica ↑ «Manulea — World Flora Online». www.worldfloraonline.org. Consultado em 19 de agosto de 2020 

 

Пук-ЛормPouques-Lormes Країна  Франція Регіон Бургундія-Франш-Конте  Департамент Ньєвр  Округ Кламсі Кантон Лорм Код INSEE 58216 Поштові індекси 58140 Координати 47°19′26″ пн. ш. 3°46′47″ сх. д.H G O Висота 216 - 437 м.н.р.м. Площа 13,96 км² Населення 157 (01-2020[1]) Густота 11,68 ос./км²...

Gedenktafel für Friedrich Hacker in Wien Friedrich Hacker (* 19. Januar 1914 in Wien; † 23. Juni 1989 in Mainz) war ein US-amerikanisch-österreichischer Psychiater, Psychoanalytiker und Aggressionsforscher. In den USA wurde er unter dem Namen Frederick J. Hacker bekannt. Inhaltsverzeichnis 1 Leben 2 Hackers Thesen zur Gewalt 3 Auszeichnungen 4 Schriften (Auswahl) 5 Weblinks 6 Belege Leben Friedrich Hacker wuchs in Wien auf, wo er das Gymnasium Stubenbastei besuchte. Er flüchtete 1938 vor...

 

Sekretariat Jenderal Kementerian Sosial Republik IndonesiaGambaran umumDasar hukumPeraturan Presiden Nomor 46 Tahun 2015Susunan organisasiSekretaris JenderalHartono LarasSitus webhttp://www.kemsos.go.id Sekretariat Jenderal Kementerian Sosial Republik Indonesia atau disingkat dengan Setjen Kemensos merupakan unsur pembantu pimpinan pada Kementerian Sosial Republik Indonesia yang berada di bawah dan bertanggung jawab kepada Menteri Sosial Republik Indonesia.[1] Pranala luar (Indon...

 

American activist and brand safety consultant Nandini JammiJammi in 2020Born1988 or 1989 (age 34–35)[1]Hyderabad, IndiaOccupation(s)Activist and brand safety consultantKnown forCheck My Ads, Sleeping Giants Nandini Jammi (born 1988 or 1989[1]) is an American activist and brand safety consultant. She is a co-founder of the Check My Ads agency and associated non-profit Check My Ads Institute. Previously, she co-founded Sleeping Giants.[2] ...

Trams in LinzOperationLocaleLinz, Upper Austria, AustriaOpen18 July 1880 (horsecar)31 July 1897 (electric)StatusOperationalLines5Operator(s)Linz AGInfrastructureTrack gauge900 mm (2 ft 11+7⁄16 in)Propulsion system(s)Electricity Trams in Linz (German: Linzer Straßenbahn-Netz) is a network of tramways forming the backbone of the urban public transport system in Linz, which is the capital city of the federal state of Upper Austria in Austria.[1] The network is ...

 

1990 studio album by Amii StewartPearls – Amii Stewart Sings Ennio MorriconeStudio album by Amii StewartReleased1990Recorded1990GenreR&B, Pop musicLabelRCA Original CastAmii Stewart chronology Time For Fantasy(1988) Pearls – Amii Stewart Sings Ennio Morricone(1990) Magic(1992) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic[1] Pearls – Amii Stewart Sings Ennio Morricone is a studio album by Amii Stewart released in 1990. The album covers many of film composer E...

 

1999 film by Laurent Cantet Ressources humainesFilm posterDirected byLaurent CantetWritten byLaurent CantetGilles MarchandProduced byCaroline Benjo Carole ScottaStarringJalil LespertCinematographyMatthieu Poirot-DelpechEdited byRobin CampilloStephanie LegerDistributed byHaut et Court (France)Release date September 1999 (1999-09) (San Sebastián International Film Festival) Running time100 minutesCountriesFranceUnited KingdomLanguageFrenchBudget€ 1.1 million[1] Human Re...

1981 book For other uses, see Anarchism (disambiguation). Anarchism 2010 editionAuthorAlan RitterSubjectPolitical theoryPublisherCambridge University PressPublication date1981Pages187 Anarchism: A Theoretical Analysis is a 1981 book about anarchism as a political theory written by Alan Ritter. Further reading Acton, Edward (1982). Review of Anarchism: A Theoretical Analysis. History. 67 (219): 85. ISSN 0018-2648. JSTOR 24417968. Bedau, H. A. (1981). Review of Anarchism: A Theoretica...

 

American politician Daniel Webster Turner25th Governor of IowaIn officeJanuary 15, 1931 – January 12, 1933LieutenantArch W. McFarlanePreceded byJohn HammillSucceeded byClyde L. Herring Personal detailsBorn(1877-03-17)March 17, 1877Corning, Iowa, U.S.DiedApril 15, 1969(1969-04-15) (aged 92)Corning, Iowa, U.S.Political partyRepublican Daniel Webster Turner (March 17, 1877 – April 15, 1969) was an American Republican politician who served as the 25th Governor o...

 

Forest in the United Kingdom Thetford ForestA view of the forestTypeWoodlandLocationNorfolk and SuffolkCoordinates52°27′37″N 0°38′53″E / 52.46028°N 0.64797°E / 52.46028; 0.64797Area19,000 ha (47,000 acres)Created1922Operated byForestry EnglandVisitors1 million+OpenAll yearWebsiteForestry England Thetford Forest is the largest lowland pine forest in Britain and is located in a region straddling the north of Suffolk and the south of Norfolk in Engla...

2020 studio album by Joyner LucasADHDStudio album by Joyner LucasReleasedMarch 27, 2020Recorded2018–2020GenreHip hopLength60:02LabelTwenty NineThe OrchardProducerBoi-1daBregmaCrank LucasCorMillDarkboy SantanaDrtWorkHighselfLeo SonIllmindISMJahaan SweetMally MallNextLane BeatsNick PapzNox BeatsRockteeScorp DezelSonorousSoSpecialSweetTheSkyBeatsTimbalandXanderJoyner Lucas chronology 508-507-2209(2017) ADHD(2020) Evolution(2020) Singles from ADHD I LoveReleased: October 17, 2018 Devil'...

 

American actor (1925–2010) For other people named Tony Curtis, see Tony Curtis (disambiguation). Tony CurtisCurtis in 1958BornBernard Schwartz(1925-06-03)June 3, 1925East Harlem, New York, U.S.DiedSeptember 29, 2010(2010-09-29) (aged 85)Henderson, Nevada, U.S.Resting placePalm Memorial Park (Green Valley), Las Vegas, NevadaAlma materThe New SchoolOccupationActorYears active1948–2008Spouses Janet Leigh ​ ​(m. 1951; div. 1962)​ ...

 

Project AcesLogo resmi Project Aces dalam Ace Combat 7: Skies UnknownNama asliプロジェクト・エイセスNama latinPurojekuto eisesuSebelumnyaThe AC04 Project (2001–2002)JenisTim Pengembangan InternalIndustriIndustri permainan videoDidirikan2001; 21 tahun lalu (2001)PendiriKazutoki KonoKantorpusatJepangTokohkunciKazutoki Kono (Kepala)Tetsukazu Nakanishi (Komposer)Project Aces (プロジェクト・エイセス Purojekuto eisesu)[1] adalah sebuah tim pengembangan internal ...

This article or section should specify the language of its non-English content, using {{lang}}, {{transliteration}} for transliterated languages, and {{IPA}} for phonetic transcriptions, with an appropriate ISO 639 code. Wikipedia's multilingual support templates may also be used - notably grc for Ancient Greek. See why. (May 2019) New Testament manuscript Minuscule 482New Testament manuscriptJohn Evangelist - folio 226 versoNam...

 

American college basketball season 2005–06 Idaho Vandals men's basketballConferenceWestern Athletic ConferenceRecord4–25 (1–15 WAC)Head coachLeonard Perry (5th season)Assistant coaches George Pfeifer Leroy Washington Home arenaCowan SpectrumSeasons← 2004–052006–07 → 2005–06 WAC men's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT No. 20 Nevada † 13 – 3   .813 27 – 6   .818 Utah State 11...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!