Varga László (festő)

Varga László
Született1963 (61 éves)
Csenger
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Varga László (Csenger, 1963–) magyarországi cigány festőművész.

Életútja

Oláh cigány családban született, festészettel nyíregyházi tanárképző főiskola művészeti szakkörében kezdett foglalkozni. 1982-ben Budapestre költözött és a Képzőművészeti Főiskola önképző körében fejlesztette tovább képzőművészeti tudását, ahol a festészeten kívül közelebbről megismerkedett a szobrászattal és a rézkarc technikával is. 2006-ban szerzett diplomát a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező- és filmtörténész szakán. Festményeinek legfőbb témája a cigányok világa, stílusa szándékai szerint realista, ám jótékonyan áthatja a népies szecesszió, mely a derű, az optimizmus világába irányítja a képzeletet. 2008-ban fél évre az Amerikai Egyesült Államokba utazott, ott is festett, és több-kevesebb sikerrel el is adta képeit. Hazaérkezése után 2008-ban megalapította az Alkotó Művészek Szövetségét, amelynek kizárólag cigány képzőművészek a tagjai. 2008 után főleg szakrális és allegorikus képeket fest. A Cigány Ház alkotó táboraiba már az 1990-es évek eleje óta eljár, és részt vesz azok csoportos kiállításain. Alkotásait őrzi a Roma Parlament állandó kiállítása, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet gyűjteménye. A 2009-es Cigány festészet című albumban megjelentették szakmai életrajzát és hat olajfestményét, melyekből öt portré, egy pedig csendélet.

A Cigány festészet című albumba beválogatott képei

  • Önarckép (olaj, farost, 46x56 cm, 1980)
  • Romnyi esirikjászd (Cigányasszony madárral) (olaj, vászon, 40x50 cm, 1989)
  • Női portré napraforgóval (olaj, farost, 60x80 cm, 1996)
  • A kígyó (olaj, vászon, 40x50 cm, 1998)
  • Női portré (virággal hajában) (olaj, vászon, 40x50 cm, 1998)
  • Csendélet pillangókkal (olaj, farost, 80x60 cm, 1998)[1]

Kiállításai (válogatás)

Csoportos

Jegyzetek

Források

  • Cigány festészet : Gypsy painting : Magyarország 1969-2009 : a Cigány Ház Közgyűjteményéből : Hungary, 1969-2009 / főszerk. ... Zsigó Jenő ; [szerk. ... Fris E. Kata]. Budapest : Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház - Romano Kher, 2009. 545 p. ill. Varga László életrajzát és képeit lásd 522-527. p. ISBN 9789638540874

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!