Varga Albert (grafikus)

Varga Albert
Született1900. március 9.[1]
Budapest
Elhunyt1940. április 10. (40 évesen)
Párizs
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • festőművész
  • grafikusművész
IskoláiMagyar Királyi Képzőművészeti Főiskola (–1921)
SablonWikidataSegítség

Varga Albert (Budapest, 1900. március 9.Párizs, 1940. április 10.) magyar grafikus és festőművész, Varga Zsigmond öccse.

Életútja, munkássága

Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. Temesvári műpártolók és mecénások támogatásával az 1920-as évek elején Drezdában, Münchenben és Párizsban járt tanulmányúton.

Temesvárra visszatérve gyárvárosi műtermében Kóra-Korber Nándor grafikussal és Gallas Nándor[2] szobrásszal Művészeti Szabadiskolát nyitott és tartott fenn, amelyben később Podlipny Gyula festő- és grafikusművész is tanított. Rajzokat készített bánsági folyóiratoknak, többek között a Temesváron kiadott Fajankó c. lapnak, amelynek szerkesztésében is tevékenyen részt vett. Figurális kompozíciókat, arcképeket, csendéleteket festett; festményeiből többször rendezett kiállítást Temesváron.

1928-ban Párizsba költözött, ahol még ugyanazon esztendőben sikeres egyéni kiállítást is rendezett. Kapcsolata a temesvári és erdélyi művészeti és szellemi élettel pár évig még szoros maradt. Illusztrációkat rajzolt testvérbátyjának a Temesvári Hírlap hasábjain közölt franciaországi riportjaihoz, beszámolóihoz és interjúihoz. Több képpel szerepelt a Barabás Miklós Céh 1930-ban Kolozsváron megrendezett első, bemutatkozó kiállításán. Gallas Nándor szobrászművész több változatban is megmintázta arcképét.

Jegyzetek

  1. Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. Gallasz Nándor névalakban is szerepel a szakirodalomban (például RMIL, 5. köt.)

Források

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!