A valódi lepkék (Glossata) az ízeltlábúak törzsében a rovarok osztályába tartozó lepkék (Lepidoptera) rendjének egyik alrendje, öt alrendággal és több ezer fajjal.
Rendszertani felosztásuk
1. Genetikai alapú
A korszerű rendszertanok az alrendet alrendágakra osztják:
- Heteroneura alrendág
Ez az alrendág annyira fajgazdag, hogy a kellő tagolás érdekében az alrendág és a család között öt rendszertani szintet különítenek el (tagozat, osztag, alosztag, öregcsalád, sorozat).
A Heteroneura alrendág rendszertani felosztása
- Kettős ivarnyílásúak (Ditrysia) tagozat (ide tartozik a lepkefajok többsége)
- Cossina osztag
- Cossina alosztag
- Castnioidea öregcsalád
- Cossoidea öregcsalád
- Cossiformes sorozat
- Limacodiformes sorozat
- Tortricoidea öregcsalád
- Bombycina alosztag
- Tineina osztag
- Sesiina alosztag
- Tineina alosztag
- Egy ivarnyílásúak (Monotrysia) tagozat (ebben a tagozatban csak osztag és öregcsalád szinteket különítettek el a család előtt)
- Incurvariina osztag
- Incurvarioidea öregcsalád
- Nepticulina osztag
- Nepticuloidea öregcsalád
- Tischerioidea öregcsalád
- Palaephatoidea öregcsalád
2. Hagyományos
A hagyományos rendszertanok külső megjelenésük alapján többnyire két nagy csoportra, a nagylepkékre (Macrolepidoptera) és a molylepkékre (Microlepidoptera) osztották őket, és a nagylepkék között életmódjuk alapján az éjszakai lepkéket (Heterocera) és a nappali lepkéket (Diurna) különböztették meg.[1] Ezt a felosztást gyakorlati okokból (a lepkészek előszeretettel egyikük vagy másikuk vizsgálatára specializálódnak) mindmáig sokan alkalmazzák — tudván tudva, hogy a csoportok parafiletikusak.[2]
Származásuk. elterjedésük
Megtalálhatók minden szárazföldön az Egyenlítőtől a sarkvidékekig. Legnagyobb forma- és fajgazdagságukat a trópusokon érték el.
Megjelenésük, felépítésük
![]() | Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
Életmódjuk, élőhelyük
A nagy területen elterjedt fajok egy évben repülő nemzedékeinek száma az éghajlattól függ: trópusi és meleg mérsékelt éghajlaton több, a sarkokhoz közeledve fokozatosan egyre kevesebb. A mérsékelt égövben (és onnan a sarkvidékhez közeledve) a táplálékhiányos téli időszakot a legtöbbjük nyugalmi állapotban, anyagcseréjét minimálisra csökkentve vészeli át, fejlődésénekk fajonként változó állapotában.
Más fajok báb állapotban telelnek, mint például:
Hernyó állapotban telel át például:
Pete állapotban telel át például:
Az úgynevezett vándorlepkék télen nem vonulnak nyugalomba, hanem melegebb éghajlatra vándorolnak. Ilyen például az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a bogáncslepke (Vanessa cardui).
A legtöbb faj bábja erre a célra kibocsátott fonállal rögzíti magát valamilyen felülethez. Egyes fajok bábjai hasoldalukkal tapadnak ehhez a felülethez úgy, hogy a fejük fölfelé áll. Ilyenek például:
Más fajok bábjai testük hátsó végét rögzítik úgy, hogy a fejük szabadon lecsüng. Ilyen, úgynevezett zuhanóbábja van például:
Amint ebből az összesítésből is kiviláglik, sok hernyó valamiféle szövedékben bábozódik (egyesek magányosan, más fajok hernyói kisebb-nagyobb csoportokban). Ez a szövedék különösen a selyemlepkeszerűek (Bombycoidea) öregcsalád fajaira jellemző. A névadó faj, tehát a selyemlepke (Bombyx mori) hernyójának szövedékéből készül a hernyóselyem.
A szenderszerűek (Sphingoidea) öregcsaládjában sok faj hernyója bábozódás előtt a talajba ássa magát.[3]
A bábból kikelő lepke szárnya eleinte petyhüdten csüng. Az erekbe áramló vérnyirok (hemolimfa) azonban hamarosan kifeszíti, és ezután a lepke elrepülhet.
Jegyzetek
Források
