Édesapja szociológus, édesanyja angoltanár volt.[1] A JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában érettségizett, majd 1978–1981 között a József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Karának hallgatója volt. 1982–1984 között az ELTE JTK hallgatójaként szerzett jogi diplomát. 1984–1987 között a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai tudományos továbbképzési ösztöndíjasa volt. 1987–1988 között az Essexi Egyetemen tanult. 1988-ban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Fidesz (1988–1993) tagja és az SZDSZ egyik alapítója. 1989-ben Nagy Imre újratemetésének sajtófőnöke. 1989-ben a Magyar Narancs alapító szerkesztője, 1991–1998 között főszerkesztőjeként dolgozott. 1990-ben, valamint 1994–1995 között az USA-ban volt ösztöndíjas, a későbbi időpontban a Harvard Egyetemen Dusan Makavejev filmszakos tanítványa volt. 1990–1992 között a Fidesz külpolitikai tanácsadójaként dolgozott. 1993–1994 között a Nyilvánosság Klub ügyvivőjeként tevékenykedett. 1997–1998 között Tokióban volt ösztöndíjas. 2000–2002 között az Élet és Irodalom munkatársa volt, azóta különböző felsőoktatási intézményekben tanít, illetve szabadúszó író, filmes.
Hunter S. Thompson: Hell's Angels. Vad rege az angyalokról (fordítás, 2003)
Tarantino mozija (2004)
Naomi Klein: No Logo. Márkák, multik, monstrumok (fordítás, 2004)
Tokyo underground. Előtanulmány és kollázs; ill. Nagy Kriszta; 2. bőv. kiad.; Ulpius-ház, Budapest, 2004 (harmadik kiadás: 2013)
Hunter S. Thompson: A félelem birodalma. A rossz csillagzat alatt született gyermek reszketésteljes titkai az amerikai évszázad utolsó napjaiból; Konkrét Könyvek, Budapest, 2006
ÉnNeM indián (2006)
1989. Tűzijáték; Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2009
Kolorádó Kid (2010)
Steve Jobs (2012)
Pazar évek sötétben (2015)
Arcvonal keleten. Történetek a romagyilkosságokról; Konkrét Könyvek, Budapest, 2016
1989. Második, átdolgozott, szűkített kiadás. Cser, Budapest, 2019
Greed. A mohóság fojtogató súlya. Trilógia / Az örvény magja / Korunk hőse vetélkedő / Creative writing; Cser, Budapest, 2022
Edith Liebermann semmi kis élete; Cser, Budapest, 2023