Trefort Ágoston-díj

A díj névadója Trefort Ágoston művelődéspolitikus, reformer, publicista, közoktatási és vallásügyi miniszter, az MTA tagja, később igazgatója

A Trefort Ágoston-díj azoknak az állami és egyházi fenntartású intézményben dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek. A díj átadására a tanítási év első napján kerül sor. A díjból évente legfeljebb tizenkettő adományozható. A díjazott emlékérmet és az adományozást igazoló oklevelet kap. A díjhoz pénzjutalom jár. A díjjal járó pénzjutalom mértéke az illetményalap hatszorosának megfelelő összeg.

Az emlékérem

Az emlékérem Fekete Tamás szobrászművész alkotása. Kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 mm. A plakett egyoldalas, Trefort Ágoston domború arcképét és a "TREFORT ÁGOSTON-DÍJ" feliratot ábrázolja.

Díjazottak

1994

  • Deszpot Gabriella, a nagykovácsi általános iskola igazgatója
  • Enyedi György akadémikus
  • Gyapai Gábor nyugalmazott iskolaigazgató

1995

1996

1999

2000

Augusztus 20-a alkalmából:[1]

  • Bencze Márta, a BM Központi Kórháza és Intézményei szakasszisztense
  • Borbély Gábor, Dr., a Felsőoktatási Pályázatok Irodája igazgatója
  • Dedéné Tolnai Teréz, az Oktatási Minisztérium költségvetési főosztálya intézményi referense
  • Hidasi Judit, Dr., a Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodája vezetője
  • Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere
  • Homor Gizella, a Káldor Miklós Közgazdasági Szakkollégium igazgatóhelyettese
  • Horváth Tiborné doktor, az Oktatási Minisztérium elemzési és ellenőrzési főosztálya főosztályvezető-helyettese
  • Illyés Sándor, az Országos Köznevelési Tanácselnöke, egyetemi tanár
  • Kemény Gabriella, a Tempus Közalapítvány igazgatója
  • Lengyel Sándorné, az Oktatási Minisztérium személyi és közszolgálati főosztálya főmunkatársa
  • Lóránd Ferenc, Dr. az Országos Közoktatási Intézet tudományos főmunkatársa
  • Lukács Sándor, az Országos Közoktatási Intézet Győri Információs és Informatikai Központja igazgatója
  • Papp Ágnes, a Nemzeti Szakképzési Intézet menedzsere
  • Polonkai Mária, Dr., az OKÉV Kelet-magyarországi Területi Irodája vezetője
  • Simon Istvánné, az Oktatási Minisztérium közoktatási és kisebbségi kapcsolatok főosztálya főosztályvezető-helyettese

2001

Augusztus 20-a alkalmából:[2]

  • Adorjánné Dr. Magasitz Erzsébet, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont főigazgató-helyettesének,
  • Balogh Józsefné, a tápiószelei Területi Óvoda gazdasági vezetőjének,
  • Brassói Sándor, az Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési és Értékelési Főosztálya helyettes vezetőjének,
  • Erdei Péter, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főigazgatójának,
  • Gergely Árpádné dr., az Oktatási Minisztérium Tanügy-igazgatási Főosztálya vezető-főtanácsosának,
  • Harmati István, a Nemzeti Szakképzési Intézet vezető szaktanácsadójának,
  • Hoffmann Rózsa, az Országos Köznevelési Tanács és az Országos Érettségi Vizsgabizottság tagja,
  • dr. Igaz Sarolta, a Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény főigazgatójának,
  • Menner Ákos, a Pedagógus-Továbbképzési-Módszertani Információs Központ ügyvezető igazgatójának,
  • dr. Mészáros Gábor, a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ főosztályvezetőjének,
  • Modláné Görgényi Ildikó, a Nemzeti Szakképzési Intézet főigazgató-helyettesének,
  • Rácz Lászlóné, az Oktatási Minisztérium Jogi és Kodifikációs Főosztály titkárnőjének,
  • dr. Réffy József, az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya vezetőjének,
  • dr. Sárkány Eszter, a Magyar-Francia Ifjúsági Alapítvány igazgatójának,
  • Sófalvi Bertalanné, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági ügyvezetőjének,
  • Szimon Istvánné, a Professzorok Háza gazdasági igazgatójának.

2002

  • Rudolf Gyuláné, az Oktatási Intézmények Gazdasági Szervezete vezetője
  • Varga András, a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégium gazdasági igazgatója

2003

  • Zámbori Béláné, a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézet gazdasági igazgató-helyettesének
  • Dr. Kisfaludy Gyula a Dékáni Titkárság vezetője - ELTE Természettudományi Kar

2004

Augusztus 20-a alkalmából:[3]

  • dr. Balogh Lászlóné, az Oktatási Minisztérium vezető főtanácsosa,
  • Czimer László, az Oktatási Minisztérium hivatalvezetője,
  • Dr. Enyedi György egyetemi tanár, az MTA rendes tagja - ELTE Bölcsészettudományi Kar
  • Dr. Fazekas Marianna tanszékvezető egyetemi docens - ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
  • Fehér Józsefné, a Pécsi Tudományegyetem nyugalmazott gazdasági vezetője,
  • Fetser Ignácné, az Oktatási Minisztérium TÜK iroda vezetője,
  • dr. Hardiné Farkas Éva, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági főigazgató-helyettese,
  • dr. Horányi Györgyné, a Fővárosi Pedagógiai Intézet nyugalmazott vezető szaktanácsadója,
  • dr. Józsa György, az ELTE Társadalomtudományi Kar dékáni hivatal vezetője,
  • Juhász József, az Oktatási Minisztérium vezető főtanácsosa,
  • Lányiné Dr. Engelmayer Ágnes ny. főiskolai docens - Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar
  • Nagyné Kelemen Éva, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar dékáni hivatala vezetője,
  • Nixné Bartal Eszter, az Újpesti Önkormányzat osztályvezetője,
  • Pataki József, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat művelődési és ifjúsági osztályvezetője,
  • Rétesi Róbertné, az Oktatási Minisztérium osztályvezetője,
  • Ruttkay Kálmán ny. egyetemi tanár - ELTE Bölcsészettudományi Kar
  • Simon Gáborné, az Oktatási Minisztérium osztályvezetője,
  • Szalai Józsefné, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettese,
  • Szántó Gabriella, az Oktatási Minisztérium sajtófőnöke.

2005

Augusztus 20-a alkalmából:

  • Dr. Cseresznyés Lászlónak, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetőjének,
  • Dr. Derce Lászlónak, a Rendőrtiszti Főiskola Tanulmányi Igazgatósága igazgatójának,
  • Estók Gábornak, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézet általános igazgató-helyettesének,
  • Herpai Imrének, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet és Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadó igazgatójának,
  • Dr. Horváth Jánosnénak, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézete könyvtárosának,
  • Jóba Emmának, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettesének,
  • Kojanitz Lászlónak, a Commitment Pedagógiai Intézet főigazgatójának,
  • Liskó Ilona, oktatásszociológusnak,
  • Márhoffer Istvánnénak, a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Művészeti Alapiskola gazdasági vezetőjének,
  • Pádár Zoltánnénak, a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola igazgatójának,
  • Dr. Rádli Katalinnak, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettesének,
  • Rummel Bélánénak, az Oktatási Minisztérium főosztályvezető-helyettesének,
  • Vígh Károlynénak, az Eötvös József Főiskola gazdasági igazgatójának,
  • Vízhányó Károlynak, az Oktatási Minisztérium szakmai tanácsadójának.

2006

  • Bakonyi Géza,
  • Becsei Dénes,
  • Györgyi József,
  • Farkas Józsefné,
  • Ferenczyné dr. Kardos Ildikó,
  • Kiliti Dénesné,
  • Kocsis Györgyné,
  • Koczkás Zoltánné,
  • Kvasznicza Zoltán,
  • Pintérné Grundmann Frida,
  • Ságodi Zsuzsanna,
  • Soós Gyuláné,
  • Szalacsi-Tóth Albertné,
  • Takács Endréné,
  • Tuza Pálné.

2007

  • Bugyik Lászlóné, a karcagi Arany János Általános Iskola igazgatója
  • Kosler Istvánné, a gyöngyösi Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola gazdasági igazgatóhelyettese
  • Tapsonyi János, a Kaposvári Egyetem nyugalmazott főosztályvezetője
  • Kertész Lajos zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zenetanárképző Intézetének nyugalmazott tanszékvezetője

2008

  • Sótonyi Sándor, a Kaposvári Egyetem Pedagógustovábbképző és Szolgáltató Intézetének igazgatója
  • Hajduné Giron Éva, Budapest XVIII. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal irodavezetője

2009

Augusztus 20-a alkalmából:[4]

  • Dr. Csapody Miklósné, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai főtanácsadójának,
  • Eff Lajos, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Parlamenti Titkársága vezetőjének,
  • Fábri Etelka, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főmunkatársának,
  • Lányiné Fekecs Angéla, az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető-főtanácsosának,
  • Dr. Magda Sándor, a Károly Róbert Főiskola rektorának,
  • Mátyásné Dr. Patócs Andrea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetőjének,
  • Móré Tamás, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettesének,
  • Pongrácz László, az Oktatási Hivatal főosztályvezetőjének,
  • Dr. Radicsné Rák Etelka, a Nyíregyházi Főiskola bér- és munkaügyi osztályvezetőjének,
  • Szabó Zita, a Hatvani Polgármesteri Hivatal főosztályvezetőjének,
  • Szujkó Szilvia, a Kispesti Polgármesteri Hivatal főmunkatársának,
  • Dr. Varga Mária Beáta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezető-helyettesének,
  • Varga Lászlóné, a Nyugat-magyarországi Egyetem nyugalmazott személyügyi referensének,
  • Végvári Imre, az Oktatási és Kulturális Minisztérium politikai főtanácsadójának,
  • Zsoldos Istvánné a Zuglói Polgármesteri Hivatal intézmény-koordinátorának.

2010

Augusztus 20-a alkalmából:[5]

  • Balogh László, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Dékáni Hivatala ügyvivő szakértője,
  • Brassói Sándor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közoktatási Főosztálya főosztályvezető-helyettese,
  • Demeter Lászlóné, az oroszlányi Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gazdasági vezetője,
  • Gyulay Sándorné, az ELTE Informatikai Kar ügyviteli alkalmazottja,
  • Rózsahegyi Krisztina, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium titkárságvezetője,
  • Szaák Tamás, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika fotósa,
  • Szita Lászlóné, a VIII. kerületi Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola gazdasági vezetője,
  • Tátrai Józsefné, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Felsőoktatási Főosztály felsőoktatási személyügyi ügyintézője,
  • Varga Sándor Gáborné, a Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgató-helyettese, pedagógiai tanácsadó,
  • Dr. Wilfing János, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar dékáni hivatalvezetője, ügyvivő szakértő.

2011

  • Kalóné Szűcs Erzsébet, az Eszterházy Károly Főiskola Tanulmányi és Információs Központjának főigazgatója
  • Kelle Jánosné, Vidékfejlesztési Minisztérium Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ jánoshalmi székhelyintézményének iskolatitkára
  • Légler Judit főosztályvezető – ELTE Tanító- és Óvóképző Kar

2012

  • Dr. Ács Katalin a Józsefvárosi Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Intézmény intézményvezetője, gyermekpszichiáter.
  • Gyurcsó Gyuláné az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója[6]
  • Dr. Ivády Vilmos a Semmelweis Egyetem gazdasági-műszaki főigazgatója
  • Király Annamária az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság közoktatási és továbbképzési referense
  • Kosinszky Zsuzsanna az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság szakmai területi referense
  • Kovács Józsefné az Eszterházy Károly Főiskola gazdasági főigazgató-helyettese
  • Kudomrák Lászlóné a Kaposvári Egyetem megbízott gazdasági főigazgató-helyettese
  • Dr. Kulisity István az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese
  • Dr. Madarász Hedvig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárság Közoktatás Irányítási Főosztály főosztályvezető-helyettese
  • Mezei Györgyné a II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium iskolatitkára
  • Schinkovits Lajosné Szentendre Város Önkormányzat közoktatási referense
  • Szilágyi Gáborné a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ gazdasági ügyintézője
  • Trangerné Szekeres Renáta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatásszervező asszisztense
  • Vajda Albertné az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar kari könyvtárigazgatója
  • Wölfing Anna a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar analitikai szakoktatója is díjat kapott.

2013

A felsőoktatás területén végzett kiemelkedő munkájáért Trefort Ágoston díjat kapott:

  • Bökönyi Miklósné, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biokémiai Intézet oktatási adminisztrátora
  • Dóczy Emilné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógikum Központ Gazdasági Főosztály ügyvivő szakértője
  • Körber Tivadarné, a Zeneakadémia munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ének-zene tanszékének tanár
  • Dr. Nagy Géza, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kémiai Intézet egyetemi tanára
  • Dr Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára
  • Rozsnyai Krisztina, a Magyar Akkreditációs Bizottság szakreferense
  • Sziráki Zsuzsanna, a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Dékáni Hivatal főtanácsos ügyvivő szakértője, csoportvezető
  • Varga Ferencné, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Tanszékcsoport szakkönyvtár vezetője

A köznevelés területén hosszabb időn át végzett kiemelkedő munkájáért Trefort Ágoston-díjat kapott:

  • Kiss Gyuláné, az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola nyugalmazott gazdasági vezetője
  • Farkas Istvánné, a Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Általános Iskolájának iskolatitkára
  • Gáspárné Vágási Julianna, a Józsefvárosi Pedagógiai Szolgálat intézményvezetője
  • Kraszlán István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelési Nemzetiségi Főosztályának nemzetiségi főtanácsadója
  • László Lajosné, a Szentgotthárd és Kistérsége Oktatási Intézmény Általános Iskolájának iskolatitkára
  • Nagy Ágnes Marianna, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthon gazdasági vezetője
  • Schuszterné Busi Mária, a Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzat Oktatási Osztály gazdasági főmunkatársa

2014

  • Eperjesiné Dr. Végh Anna, a fővárosi Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Dékáni Hivatal hivatalvezetője
  • Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, református lelkész
  • Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója és tanára (2016-ban vette át)
  • Dr. Horváth István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Irányítástechnika és Informatika Tanszék nyugalmazott adjunktusa
  • Kártyás Gyula, az Óbudai Egyetem, Oktatási Főigazgatóság oktatási főigazgatója, címzetes egyetemi docens
  • Dr. Nagyné Dr. Stribl Tünde, a veszprémi Pannon Egyetem Oktatási Igazgatóságának ügyvivő szakértője, igazgató
  • Dr. Prágai Béla, a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet egyetemi tanára
  • Rajnai Gáborné, a Madách Imre Gimnázium iskolatitkára
  • Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, intézetvezető főiskolai tanár
  • Dr. Szaffkó Péter, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Angol Amerikai Intézet habilitált egyetemi docense
  • Vida Mária, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar, Dékáni Hivatal ügyvivő szakértője

2015

  • Busák Istvánné, az Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Karának dékáni hivatalvezetője
  • Mózsi Józsefné, a budapesti Lajtha László Általános Iskola titkárnője
  • Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem leköszönt rektora

2016

  • Dr. Fülöp László, a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar Magyar Nyelvészeti és Irodalmi Tanszékének korábbi vezetője, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola egykori főigazgató-helyettese
  • Győri József, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona igazgatója
  • Dr. Nagyné Dréher Mária, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettese
  • Thury Etelka, a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizika Tanszékének gazdasági csoportvezetője, ügyvivő szakértő, főtanácsos
  • Dr. Nagy Rezső, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának főiskolai docense, Garai Géza Szabadegyetem szervezője, Cisco Hálózati Akadémia vezetője
  • Czellér András Debreceni Lilla Téri Általános Iskola igazgatója
  • Bogdán László politikus, több cikluson át Cserdi polgármestere, cigány polgárjogi aktivista.

2017[7][8]

  • Bärnkopf Péter, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola tanára, szakmai igazgatóhelyettese
  • Jékely Endre Jánosné, a Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola tanára
  • Pálffy Tiborné, a budapesti Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola iskolatitkára
  • Pappné Gyulai Katalin, a Debreceni Tankerületi Központ tankerületi igazgatója
  • Suba Lajos Károly, a Nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium idén leköszönt igazgatója
  • Várnagyi Mihály Sándor, a Pécsi Szakképzési Centrum Angster József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Általános Iskolája igazgatója
  • Fonyó Magdolna, a Semmelweis Egyetem titkárságvezetője
  • Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézetének mesteroktatója
  • Hilbert Mátyásné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem gyakorlati képzési felelőse, oktatásszervezője
  • Papadopuloszné Nagy Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem ügyintézője, oktatásszervezője
  • Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke
  • Dr. Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese

2024[9]

  • Szeberényi Imre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Irányítástechnika és Informatika Tanszékének egyetemi docense

Jegyzetek

  1. Kitüntetések augusztus 20. alkalmából, 2000. augusztus 19., szombat” (magyar nyelven). Népszava 2000 (128), 11–12. o. (Hozzáférés: 2016. június 3.) 
  2. Kitüntetések augusztus 20. alkalmából. nol.hu, 2001. augusztus 18. (Hozzáférés: 2016. április 5.)
  3. Kitüntetések 2004. augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2004. augusztus 16. [2014. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  4. Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2009. augusztus 19. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  5. Átadták a Trefort Ágoston-díjakat. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2010. augusztus 27. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
  6. Átadták a Trefort Ágoston-díjat. kultura.hu, 2012. augusztus 21. [2012. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 21.)
  7. Balog Zoltán átadta a Trefort Ágoston-díjakat. Kormányzat. (Hozzáférés: 2017. szeptember 8.)
  8. Balog Zoltán átadta a Trefort Ágoston-díjakat. Kormányzat. (Hozzáférés: 2017. szeptember 8.)
  9. A Műegyetem négy oktatója kapott szakmai díjat a Magyar Felsőoktatás Napja alkalmából | BME központi portál (magyar nyelven). www.bme.hu. (Hozzáférés: 2024. szeptember 2.)

Források

Read other articles:

Lacey Evans Evans, en abril de 2018.Nombre Macey EvansNacimiento Georgia, Estados Unidos[1]​24 de marzo de 1990 (33 años)Nombres artísticos Lacey Evans[2]​Macey EstrellaMacey Love[3]​Ruby Mobs[4]​Peso 62 kilogramosEstatura 1,75 m (5′ 9″)[2]​Nacionalidad Estados UnidosAños activa 2014Residencia Orlando, Florida,Estados UnidosResidencia artística Parris Island, Carolina del SurEntrenador Tom CaiazzoWWE Performance Center[editar datos en Wikidata&#...

 

Irjen Pol. Karyoto, S.I.K.Kepala Kepolisian Daerah Metro Jaya ke-41PetahanaMulai menjabat 27 Maret 2023PendahuluMuhammad Fadil ImranWakil Kepala Kepolisian Daerah Istimewa YogyakartaMasa jabatan2 Agustus 2019 – 1 Mei 2020PendahuluBimo Anggoro SenoPenggantiRaden Slamet SantosoWakil Kepala Kepolisian Daerah Sulawesi UtaraMasa jabatan14 Oktober 2018 – 2 Agustus 2019PendahuluJohanis AsadomaPenggantiAlexander Marten Mandalika Informasi pribadiLahir27 Oktober 1968 (umu...

 

Анна Бретонскаябрет. Anna Breizhфр. Anne de Bretagne Фрагмент картины Жана Бурдишона Герб Анны Бретонской как королевы Франции: слева королевский герб Франции, принадлежавший её мужу (в лазоревом поле три золотых лилии); справа — герб Бретани (серебряное поле, усеянное горностаев...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) The topic of this article may not meet Wikipedia's notability guidelines for companies and organizations. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial mention. If notability cannot be shown, the articl...

 

Untuk kegunaan lain, lihat Tabernakel. Model Kemah Suci di Timna Park, Israel Kemah Suci (Ibrani: משכן, translit. mishkān, har. 'tempat tinggal atau menetap') atau juga disebut Kemah Pertemuan (Ibrani: אֹ֣הֶל מוֹעֵד֩, translit. ’ōhel mō‘êḏ) adalah tempat ibadah sentral yang dapat dipindah-pindah untuk bangsa Ibrani sejak masa mereka meninggalkan Mesir setelah peristiwa Eksodus (keluar dari Mesir), hingga masa para hakim ketika mereka t...

 

Tadschikistan Kapitän Aktuelles ITF-Ranking 122 Statistik Erste Teilnahme 1997 Davis-Cup-Teilnahmen 15 Bestes Ergebnis Asien/Ozeanien Zone Gruppe II (2003) Ewige Bilanz 34:35 Erfolgreichste Spieler Meiste Siege gesamt Mansur Jahjojew (46) Meiste Einzelsiege Mansur Jahjojew (26) Meiste Doppelsiege Mansur Jahjojew (20) / Sergei Makaschin (20) Bestes Doppel Mansur Jahjojew / Sergei Makaschin (16) Meiste Teilnahmen Sergei Makaschin (55) Meiste Jahre Mansur Jahjojew (12) / Sergei Makaschin (12) L...

Jakarta MaghribKetika kota menemukan titik tengahnya...Sutradara Salman Aristo Produser Reza Servia Salman Aristo Chand Parwez Servia Mithusen Muhsin Nisar Ditulis oleh Salman Aristo PemeranIndra BirowoWidi MuliaAsrul DahlanSjafrial ArifinLukman SardiRinggo Agus RahmanDeddy Mahendra DestaFanny FabrianaLilisReza RahadianAdinia WirastiAldo TansaniPenata musikSalman AristoSinematograferFaozan RizalPenyuntingCesa David LuckmansyahPerusahaanproduksiINDIE PICTUREDistributorKharisma Starvision...

 

Historic structure in Austin, Texas United States historic placeSt. Edward's University Main Building and Holy Cross DormitoryU.S. National Register of Historic PlacesRecorded Texas Historic Landmark Main entrance, viewed from the northShow map of TexasShow map of the United StatesLocation3001 S. Congress St.Austin, TexasCoordinates30°13′46″N 97°45′17″W / 30.22944°N 97.75472°W / 30.22944; -97.75472Area5 acres (2.0 ha)Built1903 (1903)ArchitectNicho...

 

Pour les articles homonymes, voir Antoine. Antoine Antoine au Québec en 2011.Informations générales Nom de naissance Pierre Antoine Muraccioli Naissance 4 juin 1944 (79 ans)Tamatave (Colonie de Madagascar) Activité principale Auteur-compositeur-interprète, photographe, réalisateur et acteur Genre musical Folk, variété française, garage rock Années actives Depuis 1965 Labels VogueRCABarclayUniversalWarner Home Video Site officiel antoine.tv modifier Pierre Antoine Muraccioli, di...

Tribe of moths Lymantriini imago and caterpillar of Lymantria monacha, Lymantriini Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Arthropoda Class: Insecta Order: Lepidoptera Superfamily: Noctuoidea Family: Erebidae Subfamily: Lymantriinae Tribe: LymantriiniHampson, 1893 Lymantriini (sometimes misspelled as Lymantrini) is a tribe of moths of the family Erebidae. This tribe is a group of polyphagous moths that reside mostly in the tropical regions of Afro-Eurasia but als...

 

MoveCover of MoveAlbum mini karya BtoBDirilis29 September 2014 (2014-09-29)Direkam2014GenreK-pop, dance-popBahasaKoreaLabelCube EntertainmentUniversal Music GroupKronologi BtoB Beep Beep(2014)Beep Beep2014 Move(2014) The Winter's Tale(2014)The Winter's Tale2014 Singel dalam album Move You're So FlyDirilis: 29 September 2014 Templat:Korean membutuhkan parameter |hangul=. Move adalah album mini kelima boy band asal Korea Selatan BtoB. Album ini dirilis pada tanggal 29 Septembe...

 

Australian TV drama series WakefieldPromotional posterGenreDramaCreated byKristen DunphyWritten by Kristen Dunphy Sam Meikle Joan Sauers Cathy Strickland Directed by Jocelyn Moorhouse Kim Mordaunt Country of originAustraliaOriginal languageEnglishNo. of series1No. of episodes8ProductionExecutive producers Chloe Rickard Jason Burrows Kristen Dunphy Producers Shay Spencer Ally Henville Production locations Sydney Southern Highlands Blue Mountains Running time60 minutesProduction companies Jungl...

You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Japanese. (October 2010) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Japanese article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than simply copy-pasting machine-translated text into the English Wi...

 

Hydraulic musical instrument For any musical instrument involving water, see elementary organology. HydraulophoneRyan Janzen, playing a hydraulophone with Hart House Symphonic BandOther instrumentClassification Water Woodwater Single-reed Double-reed Hornbostel–Sachs classificationNaN(Hydraulophone)Playing range Basic range of a diatonic hydraulophone with 12 water jets: More detailed ranges and co appear below.Related instruments Flute Glass harmonica Pipe organ Builders Splashtones A hydr...

 

Species of conifer Juniperus procumbens Plant of cultivar 'Nana' Conservation status Least Concern (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Gymnospermae Division: Pinophyta Class: Pinopsida Order: Cupressales Family: Cupressaceae Genus: Juniperus Section: Juniperus sect. Sabina Species: J. procumbens Binomial name Juniperus procumbens(Siebold ex Endl.) Miquel Juniperus procumbens is a species of shrub in the cypress family Cupressa...

Overview of the laws of the Ottoman Empire This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Law of the Ottoman Empire – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2021) (Learn how and when to remove this template message) The Tower of Justice in Topkapi Palace The Ottoman Empire was governed by differ...

 

Special Forces CommandΔιοίκηση ΚαταδρομώνActive1964–presentCountryCyprusAllegiance National Guard General StaffTypeSpecial ForcesRole Mountain warfare Guerrilla warfare Raiding Reconnaissance Airborne forces Combat search and rescue PatronSaint GeorgeMotto(s)Who Dares WinsEngagementsCypriot intercommunal violence Battle of Tillyria Battle of Kophinou 1974 Cypriot coup d'état Battle of the Presidential Palace Battle of the Broadcasting corporation Battle of the Police head...

 

Railway station in Unzen, Nagasaki Prefecture, Japan Azuma Station吾妻駅General informationLocationAzuma-chō, Unzen, Nagasaki(長崎県雲仙市吾妻町)JapanCoordinates32°50′25.5″N 130°11′23.71″E / 32.840417°N 130.1899194°E / 32.840417; 130.1899194Operated byShimabara RailwayLine(s)■ Shimabara Railway LineDistance16.6 km from IsahayaPlatformsTwo side platformsTracksTwo tracksHistoryOpened10 October 1912Passengers201448,544 (Entraining)58,449 (Al...

Duke EllingtonDuke Ellington nel 1940 Nazionalità Stati Uniti GenereSwingJazzBlues Periodo di attività musicale1914 – 1974 EtichettaColumbia, Brunswick, Victor Album pubblicati20 Sito ufficiale Modifica dati su Wikidata · Manuale Duke Ellington, pseudonimo di Edward Kennedy Ellington (Washington, 29 aprile 1899 – New York, 24 maggio 1974), è stato un direttore d'orchestra, compositore e pianista statunitense. Duke Ellington è considerato uno dei massimi c...

 

Japanese film and television producer For the linguistics professor, see Masahiko Minami (academic). Masahiko MinamiMasahiko Minami at Japan Expo 2009Born1961 (age 61–62)JapanNationalityJapaneseOccupation(s)Film producer, television producer, studio executiveKnown forCowboy Bebop Masahiko Minami (南 雅彦, Minami Masahiko, born 1961) is a Japanese anime producer and president of Bones.[1] Career A graduate of the Osaka University of Arts's department of arts, Minami ...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!