Ahmad ibn Túlún, Egyiptom egyik alkormányzója a szamarrai anarchiát kihasználva 868-ban széles körű autonómiát kapott a központtól, amelyet Egyiptom önállósítására használt fel. A tartomány erőforrásaira támaszkodva, melyek helyben felhasználva bőségesnek bizonyultak, igen erős hadsereget tartott fenn, amely 878-tól kezdve egészen a Taurus hegyláncaiig biztosította a befolyását – még a Bizánci Birodalomanatóliai területei ellen is indított kisebb hadjáratokat. A hadsereg és az erőteljesen fejlesztett flotta mellett a csatornázási-öntözési munkálatok és az építkezések is rengeteg pénzt emésztettek fel, ennek ellenére Ibn Túlún adóemelések nélkül is tele kincstárat és békés hátországot hagyott utódaira 884-es halálakor. Mecsetje mind a mai napig áll Kairóban, és bár 905-ben lerombolták, uralkodóhoz méltó városa, al-Kattái is hamarosan újjáépült.
Ibn Túlún és utódai harcos szunniták voltak, erőfeszítéseket tettek az igen befolyásos kopt keresztény elit visszaszorítására és az iszlám elterjesztésére körükben – igaz, a rendelkezésükre álló rövid időben csak részleges eredményeket tudtak felmutatni.
A Túlúnidák balszerencséjére az alapító utódai nélkülözték azt a karizmát és tehetséget, ami szükséges volt nagyhatalmi státuszuk és függetlenségük megőrzéséhez. Humáravajh, Ahmad fia erőforrásait elsősorban a főváros dekorálására és megnagyobbítására fordította. 896-os halála után afféle háremösszeesküvések irányították Egyiptomot: első fiát, Abú l-Asírt 14 évesen a vallástudósok nyilvánították alkalmatlannak, miután fellépett egyes családtagjai ellen. Az őt követő fivére, Hárún (896–904) alatt végleg kicsúszott az emír kezéből a hatalom – a pénzügyek szétzilálódtak, az elégedetlenkedő katonaság pedig mind nagyobb politikai befolyásra tett szert.
Az egyiptomi állapotokat a hasonló helyzetet nemrég ideiglenesen leküzdő és hamarosan ismét, végleg elszenvedő abbászida kalifátus használta ki. 904-ben megszállták Szíriát, mire Hárún hadserege fellázadt, és 904. december 30-án megölték emírjüket. Utódja, az utolsó Túlúnida a nagybátyja, Sajbán lett, aki nem tehetett mást: 21 nap múlva, 905. január 10-én letette a fegyvert.
A hódítók a Túlúnidák emlékével igyekeztek leszámolni, ezért a ma is látható Ibn Túlún-mecset kivételével lerombolták városukat, al-Kattáit, amely azonban hamarosan újranépesült. Egyiptom 939-ben került ismét tartományúri hatalom alá – a központi anarchiát ismét egy Bagdadból kinevezett török kormányzó, a perzsa al-Ihsíd uralkodói címmel felruházott Muhammad ibn TugdzsIhsídida dinasztiája 969-ig regnált a tartományban a Túlúnidákhoz hasonló módszerekkel és eredményességgel.
.PNG)
.svg){kind=small}
