Szakamoto-gyilkosság

Szakamoto-gyilkosság

Ország Japán
HelyszínJokohama
Időpont1989. november 5.
Típusgyilkosság
Áldozatok3
A Wikimédia Commons tartalmaz Szakamoto-gyilkosság témájú médiaállományokat.

Szakamoto Cucumi jokohamai japán ügyvédet és családját 1989. november 5-én gyilkolta meg az Aum Sinrikjó vallási szekta néhány tagja. Szakamoto le akarta leplezni az Aumot és csődeljárást indíttatni a szervezet ellen, amely pénzügyi összeomlással fenyegette a szektát.

Az áldozatok holttesteit a gyilkosok elrejtették, a maradványokra csak 1995-ben, a tokiói gáztámadás után bukkant rá a rendőrség.

Előzmények

A jokoszukai születésű, s a Tokiói Egyetemen végzett Szakamoto Cucumi 1984 óta praktizált ügyvédként.[1] Később a jokohamai kamara tagja lett és a városban kezdett dolgozni.[2]

Az Aummal való konfrontációját megelőzően sikeres eljárást folytatott le a Japánban népes hívőtáborral bíró Egyesítő Egyház ellen több tag hozzátartozójának nevében, akiket a szervezet anyagilag megkárosított és elvágta a szeretteikkel való kapcsolattartás lehetőségét is. Az Egyesítő Egyház ennek következtében komoly pénzügyi veszteséget szenvedett el.[3]

Szakamoto ezután az Aum ellen lépett fel, amely szintén jelentős összegeket csikart főleg a tehetősebb tagokból, s nem engedte kilépni azokat a tagokat, akik távozni szerettek volna. Ezenfelül már ekkor is többen gyanították, hogy a szekta csalásokat követ el, mely abban nyilvánult meg, hogy bizonyos termékeket (pl. könyvkiadványokat és újságokat) messze a piaci ár fölött értékesít. Mint később kiderült az Aum így finanszírozta egyebek mellett tudatmódosító és más szerek beszerzését és/vagy előállítását, amellyel befolyásolni tudták némely tagjukat. Később ezeket a szereket gyilkosságoknál is alkalmazták. Ugyancsak hatalmas összegeket áldozott az Aum arra, hogy fegyvereket szerezzen be és vegyi fegyvereket állítson elő.[4]

Szakamoto komoly eredményeket ért el, s még külön szervezetet is létrehozott, amely az Aum károsultjait tömörítette. A csoport Szakamoto halála után is tovább működött kollégája Takimoto Taró vezetésével.[5] Szakamoto tényfeltáró munkája révén a szektát az összeomlás fenyegette, mivel fennállt a veszélye annak, hogy a hatóságok fényt deríthetnek arra, hogy a csoport miként szerzi be és mire fordítja a pénzeket.

A gyilkosság

A Tokyo Broadcasting System (TBS) egy interjút készített Szakamotóval 1989 októberében, amelyben elmondta mennyit tudnak az Aumról. Többek között olyan tényekről volt tudomásuk, amelynek nyilvánosságra kerülése igen kínos lett volna a szektára nézve, sőt bizonyítékok álltak rendelkezésre a szektán belül művelt, kínzással felérő beavatási szertartásokról. Ezekről mind közre akarta adni egy leleplező cikket is a Sunday Mainichi japán újságban. Szakamoto kijelentette, hogy tiszteletben tartja a vallásszabadságot, ennek ellenére a vallási szervezeteknek nincs joguk emberek életét megkeseríteni és tönkre tenni. Szakamoto úgy gondolta (nem alaptalanul), hogy az Aumnak hatalmi törekvései vannak Japánban.

A televízió viszont jóval az adásba kerülés előtt, szabálysértő módon megküldte az anyagot a szervezetnek, amelynek tisztviselői (Fimihiro Kamiszuke, Aojama, Hajakava Kijohide) ezután nyomást gyakoroltak a TBS-re, hogy töröljék a tervezett adást.[6] Az Aumnak igen széleskörű volt a kapcsolatrendszere ebben az időben, mivel hatósági személyek is a tagjai közé tartoztak, akik így egyfajta hírszerzőszolgálatként is működtek a szekta számára.[7]

Az Aum vélhetően ekkor határozta el Szakamoto elrablását és megölését, sőt tervezték a Sunday Mainichi kiadója székházának felrobbantását és főszerkesztőjének Makitaro Futaharának a meggyilkolását is.[8] (utóbbit végül nem hajtották végre).

Az előzetes tervben nem szerepelt ugyan az ügyvéd családjának kivégzése, mivel Szakamotót a Sinkanszen pályaudvaron akarták elfogni, amelyen keresztül gyakran ingázott. Makitaro még mindig a munkahelyén tartózkodott, ezért lehetetlen volt ellene merényletet elkövetni. Az elkövetők viszont elfelejtették, hogy ünnepnap lévén Szakamoto aznap nem is ment be dolgozni, így nem bukkant fel a pályaudvaron.

A bűncselekmény elkövetésében több tag vett részt négy vezetővel az élen: Murai Hideo, Hasimoto Szatoro, Nakagava Tomomasza és Okaszaki Kaszuaki. Az elkövetők kálium-klorid tartalmú injekcióstűket is vittek magukkal.

Miután Szakamotót nem találták a pályaudvaron, Nakagava előzetesen beszélt telefonon Aszaharával kérve a tanácsát, hogy mitévők legyenek. Aszahara ekkor kiadta a parancsot, hogy az ügyvédet otthonában kell megtámadni és végezzenek a családjával is.

A gyilkosok az ügyvéd lakásához hajtottak Nissan Bluebird típusú kocsijukon, hajnali három óra tájban. Szakamoto és családja ekkor már aludt. A gyilkosok behatoltak a házba, ahol előbb kalapáccsal leütötték az ügyvédet, majd kálium-kloridot fecskendeztek belé.[9] Feleségét, Szatokót összeverték és szintén kálium-kloridot adtak be neki.[10] Az alig tizennégyhónapos fiukat, Tacuhikót szintén beinjekciózták, majd egy kendőbe csavarták, hogy a sírását elnyomják. Ezt követően Nakagava mindhárom áldozatot megfojtotta. A fizikai bántalmazásokból a harcművész képzettségű Hasimoto is kivette a részét. Szatoko olyan súlyos traumát szenvedett el, hogy a tortúra alatt az életéért könyörgött, próbált ellenállni is, de a támadók nem kegyelmeztek neki.

Amikor áldozatok meghaltak, az elkövetők fémdobokba gyömöszölték a holttesteket, majd Kamikuisikiba, a Fudzsi hegy lábához vitték őket, ahol a szekta egyik központja volt. Aszahara elégedett volt a munkával, tartott egy hajnali prédikációt, majd utasította a tagokat a holttestek és a bizonyítékok eltüntetésére.

A tetemeket egymástól távol kaparták el. Szakamotót Niigatában, Nadacsi városka mellett, a feleségét Tojamában, egy Oucu közelében fekvő erdős területen, a kisfiút pedig Naganóban, Ómacsi mellett, egy tónál rejtették el. Sorrendben előbb a fiút, utána az apát és legvégül az anyát hantolták el. Mindez azt a célt szolgálta, hogyha a rendőrség felfedezné a holttesteket, úgy ne tudja őket egy esethez kapcsolni. Az áldozatoknak Murai javaslatára még a fogait is kiverték csákánnyal és kövekkel, hogy megnehezítsék a későbbi azonosítást.[11] A gyilkosságnál használt eszközöket és a család lepedőit megsemmisítették (részben a tengerbe dobták, részben elégették). A kocsit, amellyel Jokohamában jártak szintén belökték a tengerbe. Mivel az elkövetéskor Murai és Hajakava nem viseltek kesztyűt, ezért ujjlenyomataik a lakásban maradtak. Aszahara utasítására ezért leégették a bőrt az ujjaikról.

A nyomozás

A tokiói rendőrség értesüléseket kapott, hogy Szakamoto és családja eltűnése mögött az Aum állhat, de mivel az esetet Jokohamában követték el, ezért a fővárosi hatóságok nem intézkedtek az ügyben.[12] A jokohamai rendőrség, annak ellenére, hogy Szakamoto munkatársai hangot adtak az Aummal szembeni gyanújuknak, nem tudta kideríteni mi történt.[13] A helyszínen találtak ugyan egy elvesztett Aum-jelvényt is (talán valamelyik gyilkosságban résztvevő tagtól), ami mégsem keltett gyanút a nyomozókban.[14]

A szekta figyelemelterelés céljából nyilatkozatot is adott ki Szakamoto és családja eltűnésével kapcsolatban. A jelvény megtalálásában véleményük szerint semmi kivetnivaló nem lehet, mivel Szakamoto velük foglalkozott és akár valamelyik tagjuk családtagja is juttathatott neki egy ilyet. Kifejtették, hogy készek rendőrségi kihallgatásnak is alávetni magukat.[15] A sajtó érdeklődni kezdett az Aumnál, amely képzésekre hivatkozva elhárította az interjúvolás lehetőségét.

A gyilkosságban résztvevő személyeket a szekta még november végén képzésre hivatkozva a németországi Bonnba, a hollandiai Amszterdamba és New Yorkba, az Egyesült Államokba utaztatta, hogy távol tartsák őket a médiától és a hatóságoktól.[16] Olyan kijelentést is tettek, hogy Szakamato csak elrejtőzött és a jelvényt is az ügyvédi iroda alkalmazottai helyezték el, csak azért, hogy kompromittálják vele az Aumot.

A rendőrségi nyomozás folyamatosan zsákutcába tévedt, mert végig másfajta okot kerestek Szakamoto és családja eltűnése mögött: politikai okokat (a japán kommunista párt szerepét), adósságokat, vagy a jakuzák szerepét feltételeztek, esetleg pletykákra hagyatkoztak. Némelyiket maga az Aum terjesztette, csakhogy félrevezesse a hatóságokat.

Az Aum gyanúsításától a hatóságok amiatt is ódzkodtak, mert ekkoriban a szekta társadalmi támogatottsága komoly volt és vallási tudósok is kiálltak mellette. Emiatt könnyen vádolhatták volna a japán hatóságokat, hogy csak ürügyet keresnek a különféle csoportok elleni fellépésre és megsértik a vallásszabadságot.

A következmények

1995-ig bezáróan a szekta több gyilkosságot, gyilkossági kísérletet és emberrablást követett el. A tokiói merénylet megelőzően a legsúlyosabb eset a macumotói gáztámadás volt, amelynek felderítésénél a rendőrség sokáig szintén rossz nyomon haladt. Takimoto Tarót is megpróbálták megölni 1994-ben VX gázzal és botulizmust okozó baktériumokkal, de nem jártak sikerrel.

Miután a tokiói merénylet félresiklott (ugyanis az Aum a világvége eljövetelét várta tőle), a rendőrség hozzáfogott a szekta felszámolásába és tagjainak kézre kerítéséba. Így derült fény, hogy az 1989 óta eltűntként számon tartott Szakamoto Cucumit és családját a szekta meggyilkolta.[17] A helyszíni szemlék mindhárom áldozat csontjait kiemelték a földből.[18]

Bár nem mindegyik résztvevő tett tanúvallomást, a bíróság megállapította, hogy Aszahara Sókó, az Aum vezetője adta ki a parancsot Szakamoto likvidálására, jóllehet ezt Aszahara végig tagadta.[19][20]

Miután kiderült, hogy TBS a forrásvédelemre vonatkozó szabályokat megszegve szivárogtatta ki a Szakamoto-interjú anyagát az Aumnak, sőt erről Szakamoto eltűnését követően sem számolt be a rendőrségnek (akik akkor még nem találtak indítékot a szekta részéről), ezért a csatorna elnökének le kellett mondania a kialakult felháborodás miatt.[21]

A bírósági tárgyalás

Az elkövetők közül Murait sosem tudták elítélni, vele ugyanis 1995. április 23-án egy koreai jakuza a Jamagucsi-gumi klánból késsel végzett riporterek és rendőrök jelenlétében.[22] Murainak lett volna a feladata előkészíteni a Sunday Mainichi elleni merényletet: egy kéttonnás tehergépkocsit akart ehhez megrakni robbanóanyaggal, amit a székház épületének alagsorában robbantottak volna fel.[23]

Nakagava, Okaszaki és Hasimoto viszont bíróság előtt felelt a gyilkosságért. Okaszaki tárgyalása hamar véget ért, ő ugyanis minden vádpontban bűnösnek vallotta magát.[24] Másik két társát 2000-ben mondta ki bűnösnek a bíróság. 2000. július 25-én mind a három személyt halálra ítélték.[25] Július 28-án szintén halálra ítéltek Hajakava Kijohidét, akinek közvetlen szerepe volt a gyilkosságban.[26]

Nakagava az ítélet végrehajtására várva kitért az Aum hitéből, bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól és 2017-ben emlékiratot készített, amelyben elítélte Aszaharát.[27]

Nakagavát 2018. július 6-án akasztották fel Tokióban, ugyanazon a napon, mint Aszaharát. Okaszakit és Hasimotót kevesebb mint három héttel később, július 26-án kötötték fel.[28]

A Szakamoto családnak ma Oucuban emlékműve áll. Omacsiban, az ott elásott gyermeküknek állítottak emléket.

Jegyzetek

  1. ようこそ同級生
  2. "Lawyer to offer 20 mil. yen for information on missing colleague," Japan Economic Newswire, 9 December 1990.
  3. Judgements handled down by court in Japan
  4. Pamela Zurer, "Japanese cult used VX to slay member", Chemical and Engineering News 1998, Vol 76 (no. 35)
  5. Scholarship, Aum Shinrikyô, and Academic Integrity
  6. Japan TV network fights ethics charges (UPI)
  7. Shupe, Anson D. (1998). Wolves Within the Fold: Religious Leadership and Abuses of Power. Rutgers University Press. 34. o. ISBN 978-0-8135-2489-4
  8. 江川紹子『「オウム真理教」追跡2200日』(文藝春秋、1995年
  9. Yomiuri Shimbun, "Asahara 'justified' murder of infant," The Daily Yomiuri (Tokyo), 14 September 1995.
  10. Yomiuri Shimbun, "Cultists killed baby first, police say," The Daily Yomiuri (Tokyo), 4 September 1995.
  11. Cult attraction: Aum Shinrikyo's power of persuasion (The Japan Times)
  12. Police probed Aum before 1995 sarin attack (NHK World News)
  13. Kristof, Nicholas D. (14 March 1996). "Japan Sect's Role in Murder Case Emerges, Prompting Outcry". New York Times. A9. o.
  14. 麻原彰晃さんこと松本智津夫被告への東京地裁 判決文-2004.2.27
  15. 「オウム真理教」追跡2200日』78-93. o.「坂本弁護士vsオウム 暗闘六カ月」。
  16. 松本智津夫 第25回公判 岡崎一明証人 検察官主尋問(97・2・13). [2021. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. augusztus 18.)
  17. Death sentence on Aum leader upheld
  18. "Japanese police: Bodies are Sakamotos," United International Press, 6 September 1995.
  19. Chisaki Watanabe, "Japanese cult follower tells of lawyer's murder," South Bend Tribune (Indiana), 13 February 1997.
  20. Yomiuri Shinbun, "Aum member describes Sakamotos' burial," The Daily Yomiuri (Tokyo), 23 August 1995.
  21. "TBS stock rises 50 yen on president's resignation," Japanese Economic Newswire, 9 April 1996.
  22. Attacker Fatally Stabs High Official of Japanese Sect (The New York Times)
  23. これは1個だけであり法律事務所に保管されていたため可能性はない。328-329. o.
  24. Johnathan Watts, "Doomsday cult killer to hang," The Guardian (London), 24 October 1998.
  25. Japan Doomsday Cultist Given Death (ABC News)
  26. "7th ex-member of cult is sentenced," Deseret News (Salt Lake City, Utah), 28 July 2000.
  27. Former Aum cultist publishes memoir on gas attacks, Asahara (The Asahi Shimbun)
  28. Aum Shinrikyo guru Shoko Asahara and six other cult members hanged for mass murders (The Japan Times)

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!