A Sideline Ho Monica amerikai énekesnő harmadik kislemeze ötödik, The Makings of Me című stúdióalbumáról. A dal az amerikai Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs slágerlista 77. helyén nyitott csak a rádiós játszásoknak köszönhetően, és a 45. helyig jutott fel.[1]
Felvételek
A Sideline Ho egyike annak a két dalnak a The Makings of Me albumon, amin Monica együtt dolgozott a The Underdogs duóval és Tank énekessel az Atlantai Doppler Studiosban. A dalt egy expartnere ihlette, aki megcsalta egy modellel,[2] és Monica egyik versén alapszik. Az énekesnő azt mondta, ez a kedvenc dala az albumon[3] és egyben az egyik legszemélyesebb dal, amit valaha énekelt.[4]
„A felvétel egy évekkel ezelőtti kapcsolatomról szól, ahol a lehető legjobban megaláztak” – mondta Monica a Billboardnak adott interjújában. „Meséltem Tanknek arról, hogy egy exem nyíltan, pofátlanul megcsalt – mintha az emberek nem tudnák, hogy van barátnője! Már a lány nevétől is végigfutott a hideg a hátamon. Tank megkérdezte: 'Akkor hogy hívtad?' Mire én: 'Nincs neve. Nincs jelentősége.'[5] […] Mindig csak úgy emlegettem, 'az a balkézről való kurva', mert úgy tűnt, neki nagyon is megfelel ez a helyzet.”[4]
Az AOL Music 2006. június 25-én belehallgatást engedett a teljes dalba,[2] július 26-ra pedig az egész dal kiszivárgott az internetre. Egy gyorsabb tempójú remixe, melyet Greg Street és Carl Moe készített, később megjelent a 2007-es Monica: Made című mixtape-en. Bár készült egy rádióbarátabb dal is, amelyben a 'kurva' jelentésű ho szót a 'csaj' jelentésű chickre cserélték, a korlátozott példányszámú kislemezre végül az eredeti címen került fel a dal, igaz, cenzúrázott szöveggel.
Fogadtatása
A kislemezt hivatalosan csak 2007 februárjának közepén küldték el az amerikai rádióadóknak, de a Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs slágerlistán már január 22-én megjelent, köszönhetően a rádiós játszásoknak. A listán a 77. helyen nyitott.[6] Legmagasabb helyezése a 45. lett, ezzel kicsivel magasabbra került, mint az előző kislemez, az A Dozen Roses (You Remind Me).[6]
A sikeres indítás ellenére a J Records nem volt hajlandó finanszírozni egy videóklip forgatását.[7] Január 19-én, Monica egy videófelvételen kérte rajongóit, hogy gyűjtsenek aláírásokat és kérjék meg a kiadót, hogy készíttessen klipet a dalhoz.[7] Február végén az énekesnő és munkatársai már tervezték a klipet,[7] végül azonban nem került sor forgatásra.
Számlista
- CD kislemez (promó)
- Sideline Ho (Album version) – 3:47
- Sideline Ho (Radio version) – 3:52
- CD maxi kislemez (promó)
- Sideline Ho (Album Version) – 3:47
- Sideline Ho (Squeaky Clean Version) – 3:47
- Sideline Ho (Instrumental) – 3:44
- Sideline Ho (Call Out Hook) – 0:10
- Sideline Ho (Squeaky Clean Call Out Hook) – 0:10
Helyezések
Slágerlista (2007)
|
Legmagasabb helyezés
|
USA Billboard Hot R&B/Hip-Hop Songs[1]
|
45
|
Források
- ↑ a b Chart Search. Billboard. [2011. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 30.)
- ↑ a b Monica Inspired by Real-Life 'Sideline Ho'. AOL Music News Blog. [2007. január 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 28.)
- ↑ Exclsuive Interview. ConcreteLoop. [2006. október 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 28.)
- ↑ a b Monica Overcomes Pregnancy Rumors, Ex-Boyfriend's Suicide to Form Makings of Me'. VH1. [2007. február 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 28.)
- ↑ Monica - The Makings of Me'. Music Remedy. (Hozzáférés: 2007. április 28.)
- ↑ a b Monica: Artist Chart History. Billboard. [2006. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 29.)
- ↑ a b c Monica Revisits Label Drama". SOHH. [2007. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 29.)
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap