Schultheisz Emil (jogász)

Schultheisz Emil
SzületettSchultheisz Emil János
1899. december 1.
Miskolc
Elhunyt1983. augusztus 9. (83 évesen)
Siófok
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
SzüleiSchultheisz Emil
Epstein Margit
Foglalkozásajogász,
egyetemi tanár
A Wikimédia Commons tartalmaz Schultheisz Emil témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Schultheisz Emil (Miskolc, 1899. december 1.[1]Siófok, 1983. augusztus 9.) magyar jogász professzor.

Tanulmányai

Egyetemi tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte. 1922-ben szerzett jogi doktorátust.

Szakmai tevékenysége

Kezdetben a katonai jogszolgáltatásban tevékenykedett, ahol főleg az elméleti munkássága volt kiemelkedő. 1937-től a Debreceni Egyetem magántanára lett. 1940-ben rövid időre szakított a katonai jogszolgáltatással, de már 1945-ben visszatért és hadbíró lett. 1947-től a Debreceni Tudományegyetem egyetemi tanára volt. 1949-ben tanszékvezető lett a Szegedi Tudományegyetem Büntetőjogi tanszékén. E mellett 1951-től a Kari Tudományos Bizottság elnöke, valamint a Jogtudományi Közlöny szerkesztőbizottságának tagja, majd 1956 végétől 1957 elejéig a Jogtudományi Kar dékánja volt.

Kutatási területe

Legfobb kutatási területe az anyagi büntetőjog általános része volt, amin belül jelentősek a jogtárgyról, a bűncselekmény fogalmáról, az alkalmatlan kísérletről és a látszólagos halmazatról megjelent munkái. Nagyon jelentős a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről írt monográfiája. 1954 és 1961 között részt vett a Btk. kodifikációban és nevéhez fűződik az 1948-as katonai Btk. tervezet.

Kötetei

  • A katonai büntetőtörvény magyarázata. Budapest; 1931, 1934, 1936, 1942. 419 p.
  • A bűncselekmény tana. Debrecen, 1948. 146 p.
  • A büntetés kiszabása. Budapest; 1953. 80 p.
  • A nemi erkölcs elleni bűntettek de lege lata. Budapest. 1966. 331 p.

Szakcikkei

  • A bűncselekmény elkövetésére irányuló katonai parancs. ld. Angyal Pál Emlékkönyv. Budapest, 1933.
  • A jogtárgy. Szeged, 1938.
  • Az alkalmatlan kísérlet. Miskolc, 1942.
  • Ein neues Verbrechensmerkmal. ld. Schweizerische Z. für Strafrecht 1949.
  • Néhány új szempont a büntetőjogban. ld. Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Évkönyve. Budapest. 1953.
  • A büntetőjogi kodifikáció elvi kérdései. ld. Társ.Törttud.Oszt.Közl. 1955.
  • A látszólagos halmazat. ld. AJurPolSze 1956.
  • Az új büntetőtörvénykönyv tervezetének általános részéről. ld. Jogtudományi Közlöny 1960.
  • Az új büntetőtörvénykönyv tervezetének különös részéről. ld. Jogtudományi Közlöny, 1961.

Kitüntetés

  • Magyar Köztársasági érdemrend tiszti keresztje (1947).[2]

Jegyzetek

  1. Születési bejegyzése a miskolci polgári születési akv. 1467/1899. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
  2. Listák az 1971-es szegedi egyetemi almanach nyomán.

Források

  • Szegedi egyetemi almanach : 1921-1995. I. köt. (1996). Szeged, Mészáros Rezső. Schultheisz Emil lásd 63. p. ISBN 963-482-037-9
  • Szegedi egyetemi almanach : 1921-1970. Szeged, Márta Ferenc – Tóth Károly, 1971. Schultheisz Emil lásd 63. p.

További információk

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!