Sakkozók Élő-pontszáma 2016-ban

A sakkozók értékszámai 2016-ban az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2016-os értékei, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.

A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 50 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékosa 2016-ban

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2016-ban legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.

Magyarázat:

  • HNövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2015. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2016-ban
H. H ’15->’16
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+6
Magnus Carlsen 1990 NOR 2840 (1.) 2853 (1.) 2853 (1.) 2857 (1.) 2857 (1.) 2855 (1.) 2855 (1.) 2851 (1.) 2851 (1.) 2851 (1.) 2844 (1.) 2844 (1.)
2 Növekedés5
+36
Fabiano Caruana 1992 USA 2823 (2.) 2823 (2.) 2813 (3.) 2808 (3.) 2807 (4.) 2810 (3.) 2804 (3.) 2804 (2.) 2795 (3.) 2794 (3.) 2787 (5.) 2787 (5.)
3 Növekedés1
+13
Vlagyimir Kramnyik 1975 RUS 2809 (3.) 2810 (4.) 2817 (2.) 2808 (4.) 2808 (3.) 2812 (2.) 2812 (2.) 2801 (3.) 2801 (2.) 2801 (2.) 2801 (2.) 2801 (2.)
4 Növekedés7
+31
Maxime Vachier-Lagrave 1990 FRA 2804 (4.) 2811 (3.) 2811 (4.) 2813 (2.) 2819 (2.) 2798 (4.) 2789 (5.) 2788 (5.) 2788 (5.) 2792 (5.) 2785 (7.) 2785 (7.)
5 Növekedés5
+19
Wesley So 1993 USA 2794 (5.) 2794 (6.) 2794 (6.) 2782 (7.) 2771 (7.) 2770 (11.) 2770 (10.) 2775 (10.) 2773 (10.) 2773 (10.) 2773 (10.) 2773 (10.)
6 Növekedés6
+19
Szergej Karjakin 1990 UKR 2785 (6.) 2772 (9.) 2772 (9.) 2769 (9.) 2769 (10.) 2773 (9.) 2774 (9.) 2779 (8.) 2779 (8.) 2760 (13.) 2769 (11.) 2769 (11.)
7 Csökkenés1
-3
Levon Aronján 1982 ARM 2785 (7.) 2795 (5.) 2795 (5.) 2795 (5.) 2792 (5.) 2792 (5.) 2792 (4.) 2784 (7.) 2784 (7.) 2786 (7.) 2792 (4.) 2792 (4.)
8 Csökkenés5
-17
Visuvanádan Ánand 1969 IND 2779 (8.) 2779 (7.) 2776 (8.) 2776 (8.) 2770 (8.) 2770 (10.) 2770 (11.) 2770 (11.) 2770 (11.) 2762 (12.) 2784 (8.) 2784 (8.)
9 Csökkenés4
-14
Nakamura Hikaru 1987 USA 2779 (9.) 2779 (8.) 2787 (7.) 2789 (6.) 2791 (6.) 2787 (6.) 2787 (6.) 2787 (6.) 2787 (6.) 2790 (6.) 2787 (6.) 2787 (6.)
10 Csökkenés2
-13
Anish Giri 1994 NED 2771 (10.) 2767 (11.) 2756 (14.) 2755 (12.) 2769 (9.) 2785 (7.) 2782 (8.) 2790 (4.) 2790 (4.) 2793 (4.) 2798 (3.) 2784 (3.)
11 Növekedés8
+27
Pendjála Harikrisna 1986 IND 2770 (11.) 2768 (10.) 2762 (12.) 2752 (15.) 2752 (16.) 2755 (16.) 2764 (12.) 2763 (13.) 2763 (13.) 2758 (14.) 2753 (14.) 2755 (14.)
12 Növekedés4
+20
Sahrijar Mamedjarov 1985 AZE 2768 (12.) 2762 (14.) 2762 (11.) 2761 (11.) 2764 (11.) 2764 (12.) 2746 (18.) 2748 (18.) 2750 (18.) 2747 (18.) 2747 (19.) 2747 (19.)
13 Növekedés27
+60
Jan Nyepomnyascsij 1990 RUS 2767 (13.) 2767 (12.) 2749 (16.) 2740 (21.) 2740 (21.) 2725 (32.) 2719 (34.) 2703 (40.) 2703 (38.) 2704 (41.) 2704 (43.) 2704 (39.)
14 Csökkenés1
-1
Pavel Eljanov 1983 UKR 2762 (14.) 2757 (16.) 2741 (21.) 2739 (22.) 2737 (23.) 2737 (20.) 2751 (16.) 2765 (12.) 2765 (12.) 2765 (11.) 2760 (13.) 2760 (13.)
15 Csökkenés13
-43
Veszelin Topalov 1975 BUL 2760 (15.) 2760 (15.) 2760 (13.) 2768 (10.) 2761 (12.) 2761 (13.) 2761 (13.) 2754 (16.) 2754 (16.) 2780 (8.) 2780 (9.) 2780 (9.)
16 Csökkenés7
-19
Ting Li-zsen 1992 CHN 2757 (16.) 2764 (13.) 2764 (10.) 2753 (14.) 2755 (13.) 2778 (8.) 2783 (7.) 2778 (9.) 2777 (9.) 2777 (9.) 2766 (12.) 2766 (12.)
17 Csökkenés3
+2
Peter Szvidler 1976 RUS 2753 (17.) 2742 (21.) 2745 (19.) 2745 (18.) 2751 (18.) 2759 (14.) 2759 (14.) 2762 (14.) 2762 (14.) 2757 (16.) 2751 (17.) 2751 (17.)
18 Növekedés13
+26
Radosław Wojtaszek 1987 POL 2749 (18.) 2744 (20.) 2746 (17.) 2736 (25.) 2733 (25.) 2733 (25.) 2729 (27.) 2722 (31.) 2716 (33.) 2713 (34.) 2727 (27.) 2727 (27.)
19 Növekedés1
+11
Michael Adams 1971 ENG 2748 (19.) 2744 (19.) 2745 (18.) 2738 (23.) 2727 (28.) 2727 (31.) 2727 (31.) 2727 (28.) 2728 (25.) 2727 (24.) 2744 (20.) 2744 (20.)
20 Növekedés17
+37
Vaszil Ivancsuk 1969 UKR 2747 (20.) 2733 (23.) 2722 (31.) 2722 (31.) 2723 (30.) 2728 (29.) 2710 (39.) 2710 (36.) 2710 (35.) 2710 (38.) 2710 (35.) 2710 (36.)
21 Növekedés3
+7
Leinier Domínguez 1983 CUB 2739 (21.) 2752 (17.) 2736 (23.) 2720 (34.) 2720 (34.) 2713 (36.) 2723 (33.) 2732 (24.) 2732 (23.) 2732 (22.) 2732 (25.) 2732 (24.)
22 Növekedés1
+5
Dmitrij Andrejkin 1990 UKR 2737 (22.) 2736 (22.) 2736 (24.) 2727 (28.) 2733 (24.) 2733 (24.) 2743 (20.) 2736 (21.) 2736 (21.) 2732 (21.) 2732 (24.) 2732 (23.)
23 Csökkenés6
-10
Alekszandr Griscsuk 1983 RUS 2737 (23.) 2751 (18.) 2752 (15.) 2754 (13.) 2754 (14.) 2747 (18.) 2747 (17.) 2752 (17.) 2752 (17.) 2752 (17.) 2752 (15.) 2752 (15.)
24 Csökkenés2
-7
Jü Jang-ji 1994 CHN 2729 (24.) 2721 (29.) 2721 (32.) 2725 (29.) 2725 (29.) 2734 (21.) 2737 (21.) 2737 (20.) 2738 (20.) 2738 (19.) 2747 (18.) 2747 (18.)
25 Növekedés5
+2
Nyikita Vityugov 1987 RUS 2726 (25.) 2718 (31.) 2721 (33.) 2721 (33.) 2728 (27.) 2728 (30.) 2728 (29.) 2721 (33.) 2725 (28.) 2721 (29.) 2721 (30.) 2721 (30.)
26 Állandó
-5
David Navara 1985 CZE 2725 (26.) 2725 (26.) 2737 (22.) 2742 (20.) 2742 (20.) 2745 (19.) 2744 (19.) 2735 (22.) 2726 (26.) 2726 (25.) 2734 (22.) 2730 (25.)
27 Csökkenés2
-6
Borisz Gelfand 1968 ISR 2725 (27.) 2720 (30.) 2743 (20.) 2743 (19.) 2743 (19.) 2734 (23.) 2734 (22.) 2740 (19.) 2740 (19.) 2735 (20.) 2735 (21.) 2735 (21.)
28 Csökkenés13
-30
Li Csao 1989 CHN 2720 (28.) 2730 (24.) 2728 (27.) 2746 (17.) 2753 (15.) 2758 (15.) 2758 (15.) 2756 (15.) 2755 (15.) 2757 (15.) 2751 (16.) 2751 (16.)
29 Növekedés3
0
Le Quang Liem 1991 VIE 2718 (29.) 2718 (32.) 2723 (30.) 2723 (30.) 2723 (31.) 2723 (33.) 2718 (35.) 2718 (34.) 2709 (36.) 2709 (39.) 2709 (37.) 2718 (33.)
30 Növekedés3
+2
Rapport Richárd 1996 HUN 2717 (30.) 2730 (25.) 2729 (26.) 2752 (16.) 2752 (17.) 2752 (17.) 2731 (25.) 2731 (25.) 2717 (32.) 2720 (30.) 2721 (30.) 2721 (31.)
31 Csökkenés13
-31
Jevgenyij Tomasevszkij 1987 RUS 2716 (31.) 2722 (28.) 2724 (28.) 2731 (27.) 2731 (26.) 2731 (26.) 2731 (24.) 2722 (32.) 2722 (29.) 2722 (28.) 2728 (26.) 2728 (26.)
32 Növekedés15
+19
Vlagyimir Malahov 1980 RUS 2713 (32.) 2698 (41.) 2693 (47.) 2697 (43.) 2697 (43.) 2697 (43.) 2696 (43.) 2703 (39.) 2695 (44.) 2691 (50.) 2687 (52.) 2687 (51.)
33 Növekedés31
+35
Francisco Vallejo Pons 1982 ESP 2711 (33.) 2716 (33.) 2711 (35.) 2716 (36.) 2713 (36.) 2713 (37.) 2711 (37.) 2700 (42.) 2691 (51.) 2677 (60.) 2675 (65.) 2675 (63.)
34 Csökkenés6
-16
Tejmur Radzsabov 1987 AZE 2710 (34.) 2696 (44.) 2710 (36.) 2722 (32.) 2722 (32.) 2722 (35.) 2726 (32.) 2726 (29.) 2726 (27.) 2726 (26.) 2726 (28.) 2726 (28.)
35 Csökkenés6
-14
Vang Jüe 1987 CHN 2710 (35.) 2723 (27.) 2723 (29.) 2737 (24.) 2737 (22.) 2730 (27.) 2728 (30.) 2728 (27.) 2718 (31.) 2718 (31.) 2718 (32.) 2718 (32.)
36 Növekedés39
+41
Ernyeszto Inarkijev 1985 RUS 2709 (36.) 2714 (34.) 2732 (25.) 2732 (26.) 2721 (33.) 2730 (28.) 2729 (26.) 2686 (53.) 2679 (61.) 2677 (59.) 2676 (62.) 2676 (62.)
37 Növekedés1
-1
Ruszlan Ponomarjov 1983 UKR 2709 (37.) 2709 (36.) 2709 (37.) 2709 (40.) 2709 (41.) 2706 (40.) 2706 (40.) 2715 (35.) 2712 (34.) 2712 (36.) 2712 (34.) 2712 (34.)
38 Csökkenés11
-23
Vej Ji 1999 CHN 2707 (38.) 2706 (37.) 2706 (39.) 2717 (35.) 2709 (39.) 2696 (44.) 2694 (45.) 2694 (44.) 2700 (39.) 2714 (33.) 2706 (39.) 2706 (37.)
39 Csökkenés4
-7
Pu Hsziang-cse 1985 CHN 2705 (39.) 2698 (42.) 2698 (45.) 2704 (41.) 2715 (35.) 2723 (34.) 2729 (28.) 2723 (30.) 2719 (30.) 2724 (27.) 2724 (29.) 2724 (29.)
40 Csökkenés19
-33
Dmitrij Jakovenko 1983 RUS 2704 (40.) 2709 (35.) 2714 (34.) 2714 (37.) 2712 (38.) 2712 (38.) 2710 (38.) 2731 (26.) 2731 (24.) 2731 (23.) 2732 (23.) 2732 (22.)
41 Növekedés11
+13
Almási Zoltán 1976 HUN 2703 (41.) 2702 (40.) 2702 (40.) 2684 (54.) 2684 (54.) 2684 (53.) 2688 (48.) 2682 (59.) 2682 (57.) 2680 (57.) 2684 (57.) 2684 (54.)
42 Növekedés28
+29
Baadur Jobava 1983 GEO 2702 (42.) 2702 (39.) 2698 (44.) 2665 (83.) 2669 (74.) 2669 (71.) 2669 (71.) 2661 (88.) 2672 (70.) 2676 (61.) 2673 (69.) 2673 (69.)
43 Csökkenés7
-12
Jurij Krivorucsko 1986 UKR 2699 (43.) 2702 (38.) 2701 (42.) 2693 (46.) 2691 (47.) 2691 (46.) 2682 (55.) 2691 (48.) 2692 (49.) 2692 (47.) 2694 (49.) 2695 (46.)
44 Növekedés82
+60
Loek Van Wely 1972 NED 2696 (44.) 2685 (56.) 2667 (80.) 2674 (65.) 2657 (94.) 2662 (83.) 2658 (92.) 2658 (94.) 2654 (102.) 2653 (100.) 2645 (>100) 2640 (126)
45 Növekedés17
+17
Maxim Rodshtein 1989 ISR 2695 (45.) 2696 (43.) 2687 (54.) 2687 (51.) 2698 (42.) 2698 (42.) 2687 (52.) 2689 (50.) 2680 (60.) 2710 (37.) 2708 (38.) 2685 (53.)
46 Növekedés12
+10
Makszim Matlakov 1991 RUS 2694 (46.) 2691 (50.) 2691 (50.) 2691 (48.) 2686 (52.) 2684 (54.) 2691 (46.) 2693 (45.) 2693 (46.) 2682 (56.) 2682 (60.) 2682 (58.)
47 Csökkenés5
-12
Lékó Péter 1979 HUN 2693 (47.) 2693 (47.) 2709 (38.) 2709 (39.) 2709 (40.) 2712 (39.) 2712 (36.) 2705 (37.) 2705 (37.) 2705 (40.) 2705 (41.) 2705 (38.)
48 Csökkenés14
-21
Anton Korobov 1985 UKR 2692 (48.) 2689 (52.) 2687 (55.) 2675 (61.) 2656 (100.) 2656 (98.) 2656 (95.) 2674 (66.) 2695 (42.) 2713 (35.) 2710 (36.) 2710 (35.)
49 Növekedés51
+38
Eltaj Safarli 1992 AZE 2691 (49.) 2694 (46.) 2694 (46.) 2688 (50.) 2678 (57.) 2678 (57.) 2673 (68.) 2664 (82.) 2666 (79.) 2663 (85.) 2653 (100.) 2653 (101.)
50 Csökkenés6
-11
Rusztam Kaszimdzsanov 1979 UZB 2691 (50.) 2691 (49.) 2691 (49.) 2696 (44.) 2696 (45.) 2696 (45.) 2703 (41.) 2703 (38.) 2694 (45.) 2694 (46.) 2702 (42.) 2702 (40.)
51 Növekedés4
+2
Markus Ragger 1988 AUT 2689 (51.) 2694 (45.) 2700 (43.) 2697 (42.) 2686 (53.) 2686 (51.) 2686 (53.) 2696 (43.) 2697 (41.) 2694 (45.) 2682 (59.) 2689 (50.)
52 Csökkenés3
-3
Etienne Bacrot 1983 FRA 2689 (52.) 2691 (48.) 2692 (48.) 2692 (47.) 2692 (46.) 2690 (47.) 2695 (44.) 2702 (41.) 2698 (40.) 2701 (43.) 2697 (47.) 2697 (44.)
53 Növekedés7
+7
Ivan Cseparinov 1986 BUL 2689 (53.) 2689 (51.) 2677 (65.) 2677 (58.) 2688 (49.) 2688 (49.) 2687 (51.) 2685 (54.) 2695 (43.) 2684 (54.) 2684 (55.) 2682 (59.)
56 Csökkenés11
-11
Arkadij Naiditsch 1985 AZE 2687 (56.) 2686 (55.) 2684 (58.) 2696 (45.) 2696 (44.) 2667 (74.) 2657 (94.) 2663 (84.) 2660 (88.) 2673 (68.) 2702 (44.) 2696 (45.)
59 Csökkenés8
-11
Szergej Rubljovszkij 1974 RUS 2681 (59.) 2689 (54.) 2689 (52.) 2689 (49.) 2689 (48.) 2689 (48.) 2689 (47.) 2692 (47.) 2692 (50.) 2692 (48.) 2692 (50.) 2692 (49.)
60 Növekedés7
+5
Liviu-Dieter Nisipeanu 1976 GER 2680 (60.) 2675 (67.) 2687 (53.) 2687 (52.) 2687 (50.) 2674 (64.) 2668 (72.) 2669 (73.) 2667 (78.) 2660 (89.) 2679 (61.) 2679 (61.)
61 Növekedés8
+5
Jevgenyij Najer 1977 RUS 2679 (61.) 2683 (59.) 2677 (67.) 2677 (60.) 2677 (58.) 2687 (50.) 2687 (49.) 2681 (62.) 2682 (56.) 2664 (81.) 2672 (71.) 2674 (65.)
65 Csökkenés24
-29
Vang Hao 1989 CHN 2678 (65.) 2680 (62.) 2701 (41.) 2710 (38.) 2712 (37.) 2734 (22.) 2734 (23.) 2734 (23.) 2732 (22.) 2717 (32.) 2717 (33.) 2695 (47.)
73 Csökkenés34
-35
Laurent Fressinet 1981 FRA 2672 (73.) 2672 (73.) 2676 (68.) 2664 (85.) 2677 (59.) 2677 (58.) 2687 (50.) 2692 (46.) 2692 (48.) 2688 (51.) 2700 (46.) 2700 (42.)
84 Csökkenés41
-35
Gabriel Szargiszjan 1983 ARM 2667 (84.) 2667 (81.) 2670 (77.) 2670 (75.) 2670 (70.) 2679 (56.) 2679 (59.) 2689 (49.) 2693 (47.) 2702 (42.) 2702 (45.) 2702 (41.)
88 Csökkenés40
-34
Ni Hua 1983 CHN 2664 (88.) 2659 (94.) 2659 (93.) 2655 (96.) 2655 (101.) 2660 (86.) 2682 (57.) 2682 (58.) 2681 (58.) 2691 (49.) 2697 (48.) 2697 (43.)
119 Csökkenés63
-39
Julio Granda Zuniga 1967 PER 2646 (119.) 2646 (116.) 2648 (109.) 2648 (109.) 2672 (67.) 2699 (41.) 2699 (42.) 2686 (52.) 2685 (54.) 2688 (52.) 2688 (51.) 2683 (56.)
158 Csökkenés112
-67
Jon Ludwig Hammer 1990 NOR 2628 (158.) 2638 (137.) 2628 (152.) 2651 (103.) 2652 (105.) 2652 (109.) 2668 (74.) 2689 (51.) 2689 (52.) 2701 (44.) 2705 (40.) 2695 (48.)

A 20 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező női játékos

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2016-ban legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.

Magyarázat:

  • HNövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2015. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2016-ban
H. H ’15->’16
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
-32
Hou Ji-fan 1994 CHN 2651 (1.) 2635 (1.) 2649 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2653 (1.) 2663 (1.) 2663 (1.) 2663 (1.) 2667 (1.) 2673 (1.) 2673 (1.)
2 Növekedés3
+36
Csü Ven-csün 1991 CHN 2579 (2.) 2580 (2.) 2580 (2.) 2583 (2.) 2575 (3.) 2578 (2.) 2559 (3.) 2559 (4.) 2568 (3.) 2568 (3.) 2558 (3.) 2548 (5.)
3 Növekedés4
+23
Anna Muzicsuk 1990 UKR 2558 (3.) 2561 (3.) 2561 (3.) 2550 (4.) 2544 (4.) 2545 (5.) 2551 (5.) 2555 (6.) 2555 (6.) 2555 (5.) 2537 (6.) 2537 (6.)
4 Csökkenés2
-26
Kónéru Hanpi 1987 IND 2557 (4.) 2557 (4.) 2557 (4.) 2580 (3.) 2580 (2.) 2575 (3.) 2575 (2.) 2575 (2.) 2575 (2.) 2575 (2.) 2583 (2.) 2583 (2.)
5 Növekedés1
+13
Alekszandra Kosztyenyuk 1984 RUS 2555 (5.) 2555 (5.) 2737 (6.) 2538 (7.) 2538 (7.) 2549 (4.) 2556 (4.) 2556 (5.) 2557 (5.) 2553 (6.) 2554 (4.) 2550 (4.)
6 Csökkenés3
-15
Marija Muzicsuk 1992 UKR 2546 (6.) 2532 (8.) 2532 (8.) 2539 (6.) 2539 (6.) 2545 (6.) 2546 (6.) 2561 (3.) 2561 (4.) 2563 (4.) 2554 (5.) 2554 (3.)
7 Növekedés6
+30
Drónavalli Hárika 1991 IND 2543 (7.) 2543 (6.) 2528 (10.) 2542 (5.) 2542 (5.) 2526 (10.) 2514 (11.) 2514 (10.) 2515 (11.) 2515 (11.) 2511 (11.) 2511 (12.)
8 Állandó
+4
Viktorija Čmilytė 1983 LTU 2538 (8.) 2538 (7.) 2538 (5.) 2536 (8.) 2536 (8.) 2536 (7.) 2536 (7.) 2536 (8.) 2536 (7.) 2536 (7.) 2536 (7.) 2534 (8.)
9 Állandó
+1
Jekatyerina Lagno 1989 RUS 2530 (9.) 2530 (9.) 2530 (9.) 2530 (9.) 2530 (9.) 2530 (8.) 2524 (9.) 2529 (9.) 2529 (9.) 2529 (9.) 2529 (9.) 2529 (9.)
10 Növekedés4
+23
Valentyina Gunyina 1989 RUS 2525 (10.) 2525 (10.) 2535 (7.) 2520 (12.) 2520 (11.) 2520 (11.) 2518 (10.) 2497 (14.) 2497 (16.) 2994 (16.) 2496 (17.) 2496 (17.)
11 Csökkenés7
-39
Nana Dzagnidze 1987 GEO 2520 (11.) 2507 (13.) 2507 (13.) 2522 (10.) 2529 (10.) 2529 (9.) 2532 (8.) 2537 (7.) 2535 (8.) 2535 (8.) 2529 (8.) 2535 (7.)
12 Növekedés1
-9
Antoaneta Sztefanova 1979 BUL 2512 (12.) 2512 (11.) 2512 (11.) 2515 (13.) 2515 (13.) 2512 (12.) 2505 (13.) 2507 (12.) 2507 (12.) 2505 (13.) 2509 (12.) 2515 (11.)
13 Növekedés1
-15
Csao Hszüe 1985 CHN 2504 (13.) 2508 (12.) 2508 (12.) 2522 (11.) 2518 (12.) 2510 (13.) 2503 (14.) 2504 (13.) 2504 (14.) 2504 (14.) 2506 (13.) 2506 (13.)
14 Növekedés19
+43
Natalja Pogonyina 1985 RUS 2497 (14.) 2492 (14.) 2484 (16.) 2484 (16.) 2484 (16.) 2484 (18.) 2482 (22.) 2490 (16.) 2490 (19.) 2490 (18.) 2454 (34.) 2454 (34.)
15 Növekedés3
+3
Tan Csung-ji 1991 CHN 2496 (15.) 2492 (15.) 2492 (14.) 2475 (21.) 2475 (20.) 2495 (15.) 2509 (12.) 2509 (11.) 2518 (10.) 2518 (10.) 2504 (14.) 2504 (14.)
16 Növekedés3
-2
Marie Sebag 1986 FRA 2488 (16.) 2488 (17.) 2488 (15.) 2488 (14.) 2488 (14.) 2488 (16.) 2490 (17.) 2490 (17.) 2490 (20.) 2490 (19.) 2490 (18.) 2490 (18.)
17 Növekedés10
+12
Nagyezsda Koszinceva 1985 RUS 2483 (17.) 2483 (18.) 2483 (17.) 2483 (17.) 2483 (17.) 2483 (19.) 2483 (21.) 2483 (22.) 2483 (24.) 2483 (24.) 2483 (23.) 2473 (26.)
18 Csökkenés3
-16
Nino Baciasvili 1987 GEO 2482 (18.) 2489 (16.) 2480 (18.) 2474 (24.) 2474 (23.) 2466 (26.) 2485 (20.) 2476 (23.) 2476 (25.) 2469 (29.) 2485 (20.) 2485 (20.)
19 Növekedés4
-2
Sen Jang 1989 CHN 2479 (19.) 2479 (19.) 2479 (19.) 2479 (19.) 2474 (24.) 2477 (22.) 2472 (26.) 2472 (26.) 2472 (28.) 2466 (30.) 2466 (29.) 2466 (29.)
20 Növekedés9
+10
Hoang Thanh Trang 1980 HUN 2474 (20.) 2470 (23.) 2470 (21.) 2467 (25.) 2467 (25.) 2467 (24.) 2467 (29.) 2467 (30.) 2464 (35.) 2464 (32.) 2464 (30.) 2464 (30.)
21 Növekedés19
+24
Lej Ting-csie 1997 CHN 2468 (21.) 2473 (21.) 2473 (20.) 2480 (18.) 2480 (18.) 2482 (21.) 2487 (18.) 2487 (20.) 2504 (13.) 2495 (15.) 2483 (22.) 2474 (25.)
22 Csökkenés5
-27
Alekszandra Gorjacskina 1998 RUS 2466 (22.) 2452 (28.) 2460 (27.) 2475 (20.) 2475 (21.) 2482 (20.) 2486 (19.) 2485 (21.) 2503 (15.) 2509 (12.) 2502 (15.) 2502 (15.)
23 Növekedés1
-12
Elisabeth Pähtz 1985 GER 2463 (23.) 2474 (20.) 2459 (28.) 2474 (23.) 2476 (19.) 2498 (14.) 2502 (15.) 2489 (18.) 2489 (21.) 2474 (27.) 2472 (26.) 2478 (22.)
24 Csökkenés3
-25
Lela Javakisvili 1984 GEO 2461 (24.) 2461 (25.) 2461 (26.) 2486 (15.) 2486 (15.) 2497 (17.) 2497 (16.) 2493 (15.) 2489 (22.) 2489 (22.) 2489 (19.) 2486 (19.)
36 Csökkenés16
-48
Natalija Zsukova 1985 UKR 2440 (36.) 2448 (32.) 2464 (23.) 2475 (22.) 2475 (22.) 2475 (23.) 2475 (24.) 2489 (19.) 2489 (23.) 2489 (20.) 2484 (21.) 2484 (21.)
49 Csökkenés33
-71
Bela Kotenasvili 1988 GEO 2425 (49.) 2426 (48.) 2426 (48.) 2463 (27.) 2463 (27.) 2454 (32.) 2456 (33.) 2470 (28.) 2493 (17.) 2493 (17.) 2502 (16.) 2502 (16.)
75 Csökkenés25
-41
Nomin-Erdene Davaademberel 2000 MGL 2389 (75.) 2421 (52.) 2421 (49.) 2422 (48.) 2437 (43.) 2442 (41.) 2443 (40.) 2448 (39.) 2490 (18.) 2489 (21.) 2468 (28.) 2468 (28.)

A jelenlegi aktív magyar nemzetközi nagymesterek

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint.[1] A mindenkori legfrissebb adatokra forrás: FIDE Ratings/Federations Ranking

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Gyimesi Zoltán 2674, Csernyin Alexander 2614, Adorján András 2504, Portisch Lajos 2467, Csom István 2409, Lukács Péter 2404, Anka Emil 2382.[2]

Magyarázat:

  • HNövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2015. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2016-ban
H. H ’15->’16
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+2
Rapport Richárd 1996 2717 (1.) 2730 (1.) 2729 (1.) 2752 (1.) 2752 (1.) 2752 (1.) 2731 (1.) 2731 (1.) 2717 (1.) 2720 (1.) 2721 (1.) 2721 (1.)
2 Növekedés1
+13
Almási Zoltán 1976 2703 (2.) 2702 (2.) 2702 (3.) 2684 (3.) 2684 (3.) 2684 (3.) 2688 (3.) 2682 (3.) 2682 (3.) 2680 (3.) 2684 (3.) 2684 (3.)
3 Csökkenés1
-12
Lékó Péter 1979 2693 (3.) 2693 (3.) 2709 (2.) 2709 (2.) 2709 (2.) 2712 (2.) 2712 (2.) 2705 (2.) 2705 (2.) 2705 (2.) 2705 (2.) 2705 (2.)
4 Állandó
-1
Berkes Ferenc 1985 2649 (4.) 2645 (4.) 2645 (4.) 2640 (4.) 2640 (4.) 2640 (4.) 2635 (4.) 2636 (4.) 2644 (5.) 2644 (4.) 2649 (4.) 2652 (4.)
5 Állandó
-14
Balogh Csaba 1987 2633 (5.) 2621 (5.) 2621 (5.) 2614 (6.) 2623 (5.) 2635 (5.) 2635 (4.) 2635 (5.) 2646 (4.) 2641 (5.) 2643 (5.) 2648 (5.)
6 Növekedés4
+14
Héra Imre 1986 2615 (6.) 2619 (6.) 2619 (6.) 2619 (5.) 2619 (6.) 2619 (6.) 2619 (6.) 2619 (7.) 2622 (6.) 2609 (8.) 2605 (9.) 2602 (9.)
7 Állandó
+5
Bánusz Tamás 1989 2612 (7.) 2616 (7.) 2612 (7.) 2613 (7.) 2616 (7.) 2616 (7.) 2616 (7.) 2621 (6.) 2619 (7.) 2626 (6.) 2616 (6.) 2612 (7.)
8 Csökkenés2
-13
Erdős Viktor 1987 2602 (8.) 2585 (11.) 2585 (9.) 2585 (9.) 2578 (12.) 2578 (11.) 2579 (10.) 2577 (11.) 2577 (11.) 2589 (10.) 2613 (7.) 2613 (6.)
9 Állandó
-16
Prohászka Péter 1992 2591 (9.) 2593 (8.) 2591 (8.) 2588 (8.) 2604 (8.) 2604 (8.) 2603 (8.) 2593 (9.) 2598 (8.) 2610 (7.) 2613 (7.) 2610 (8.)
10 Növekedés12
+71
Gledura Benjámin* 1999 2584 (10.) 2589 (9.) 2585 (9.) 2585 (9.) 2581 (10.) 2574 (12.) 2565 (13.) 2557 (13.) 2550 (13.) 2538 (17.) 2515 (22.) 2515 (22.)
11 Csökkenés3
-26
Papp Gábor 1987 2582 (11.) 2587 (10.) 2583 (11.) 2583 (11.) 2583 (9.) 2584 (9.) 2596 (9.) 2596 (8.) 2593 (9.) 2583 (11.) 2602 (10.) 2601 (10.)
12 Csökkenés1
-15
Ács Péter 1981 2581 (12.) 2579 (12.) 2579 (12.) 2579 (12.) 2579 (11.) 2579 (10.) 2579 (10.) 2579 (10.) 2581 (10.) 2593 (9.) 2595 (11.) 2595 (11.)
13 Csökkenés1
-4
Ruck Róbert 1977 2561 (13.) 2563 (13.) 2566 (13.) 2566 (13.) 2566 (13.) 2566 (13.) 2566 (12.) 2563 (12.) 2567 (12.) 2560 (12.) 2568 (12.) 2568 (12.)
14 Állandó
-1
Ribli Zoltán 1951 2558 (14.) 2555 (14.) 2555 (15.) 2555 (15.) 2555 (15.) 2555 (14.) 2555 (14.) 2555 (14.) 2550 (13.) 2548 (14.) 2548 (14.) 2548 (15.)
15 Növekedés5
+24
Balog Imre 1991 2551 (15.) 2555 (14.) 2548 (16.) 2548 (16.) 2559 (14.) 2551 (15.) 2541 (17.) 2535 (18.) 2525 (20.) 2527 (19.) 2525 (20.) 2525 (20.)
16 Csökkenés4
-19
Antal Gergely 1985 2546 (16.) 2542 (16.) 2541 (17.) 2543 (17.) 2535 (17.) 2545 (17.) 2545 (16.) 2539 (17.) 2538 (17.) 2554 (13.) 2553 (13.) 2566 (13.)
17 Állandó
+1
Medvegy Zoltán 1979 2543 (17.) 2535 (17.) 2557 (14.) 2557 (14.) 2548 (16.) 2548 (16.) 2553 (15.) 2553 (15.) 2544 (16.) 2542 (16.) 2548 (14.) 2548 (15.)
19 Csökkenés4
-16
Pap Gyula 1991 2535 (19.) 2535 (17.) 2535 (18.) 2527 (19.) 2527 (19.) 2527 (19.) 2527 (20.) 2549 (16.) 2549 (15.) 2545 (15.) 2542 (16.) 2555 (14.)
20 Csökkenés3
-11
Pintér József 1953 2531 (20.) 2531 (19.) 2531 (19.) 2531 (18.) 2531 (18.) 2531 (18.) 2531 (18.) 2531 (19.) 2535 (18.) 2537 (18.) 2539 (17.) 2539 (17.)
21 Csökkenés2
-11
Horváth József 1964 2521 (21.) 2516 (21.) 2508 (21.) 2508 (22.) 2514 (20.) 2507 (23.) 2528 (19.) 2528 (20.) 2527 (19.) 2514 (22.) 2529 (19.) 2533 (18.)
22 Növekedés1
-10
Szabó Krisztián 1989 2503 (22.) 2509 (22.) 2510 (20.) 2510 (21.) 2510 (21.) 2510 (21.) 2510 (23.) 2510 (25.) 2509 (24.) 2508 (23.) 2513 (24.) 2513 (23.)
23 Csökkenés2
-16
Horváth Csaba 1968 2502 (23.) 2501 (24.) 2497 (25.) 2512 (20.) 2507 (22.) 2520 (20.) 2522 (21.) 2520 (21.) 2519 (22.) 2518 (21.) 2520 (21.) 2520 (21.)
23 Növekedés2
-9
Mihók Olivér 1993 2502 (23.) 2496 (25.) 2498 (23.) 2507 (23.) 2506 (23.) 2509 (22.) 2495 (27.) 2498 (27.) 2483 (27.) 2497 (26.) 2506 (26.) 2506 (25.)
25 Csökkenés3
-13
Horváth Ádám 1981 2501 (25.) 2502 (23.) 2498 (23.) 2498 (25.) 2498 (26.) 2498 (26.) 2515 (22.) 2515 (22.) 2515 (23.) 2505 (24.) 2512 (25.) 2512 (24.)
26 Növekedés12
+41
Czebe Attila 1975 2500 (26.) 2482 (30.) 2473 (32.) 2459 (37.) 2458 (39.) 2450 (40.) 2461 (36.) 2454 (41.) 2451 (43.) 2447 (42.) 2460 (38.) 2466 (34.)
28 Állandó
+2
Fodor Tamás 1991 2494 (28.) 2493 (26.) 2493 (26.) 2493 (26.) 2505 (24.) 2505 (24.) 2505 (24.) 2511 (23.) 2505 (26.) 2499 (25.) 2514 (23.) 2500 (26.)
29 Csökkenés2
-4
Bérczes Dávid 1990 2489 (29.) 2476 (31.) 2478 (30.) 2478 (30.) 2480 (30.) 2489 (27.) 2489 (28.) 2490 (28.) 2481 (28.) 2482 (28.) 2484 (28.) 2493 (28.)
31 Csökkenés15
-60
Gonda László 1988 2484 (31.) 2486 (29.) 2490 (27.) 2490 (27.) 2500 (25.) 2500 (25.) 2500 (26.) 2511 (23.) 2521 (21.) 2520 (20.) 2536 (18.) 2532 (19.)
33 Állandó
+10
Hoang Thanh Trang 1980 2474 (33.) 2470 (34.) 2470 (35.) 2467 (34.) 2467 (34.) 2467 (32.) 2467 (34.) 2467 (34.) 2464 (36.) 2464 (35.) 2464 (36.) 2464 (36.)
35 Növekedés3
+9
Kállai Gábor 1959 2468 (35.) 2471 (33.) 2471 (33.) 2471 (32.) 2471 (31.) 2471 (31.) 2471 (32.) 2471 (32.) 2466 (34.) 2463 (37.) 2468 (32.) 2468 (32.)
40 Csökkenés7
-5
Tolnai Tibor 1964 2459 (40.) ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2464 (36.) 2464 (35.) 2464 (36.) 2464 (36.)
41 Csökkenés6
-11
Flumbort András 1984 2451 (41.) 2449 (40.) 2446 (41.) 2446 (40.) 2460 (36.) 2460 (35.) 2460 (38.) 2460 (36.) 2471 (32.) 2465 (33.) 2466 (34.) 2466 (34.)
44 Csökkenés7
-17
Boros Dénes 1988 2444 (44.) 2444 (43.) 2447 (40.) 2442 (44.) 2441 (45.) 2441 (45.) 2459 (41.) 2459 (39.) 2459 (41.) 2458 (41.) 2458 (41.) 2461 (38.)
45 Növekedés1
-3
Grószpéter Attila 1960 2443 (45.) 2444 (43.) 2444 (44.) 2444 (43.) 2444 (42.) 2444 (42.) 2444 (44.) 2444 (43.) 2444 (45.) 2447 (42.) 2447 (43.) 2444 (46.)
49 Csökkenés5
-11
Varga Zoltán 1970 2439 (49.) 2418 (59.) 2411 (61.) 2411 (61.) 2417 (58.) 2428 (51.) 2434 (48.) 2436 (48.) 2443 (46.) 2440 (48.) 2444 (45.) 2445 (45.)
55 Csökkenés3
-10
Horváth Péter 1972 2424 (55.) 2422 (56.) 2423 (53.) 2432 (47.) 2432 (48.) 2432 (49.) 2432 (50.) 2433 (50.) 2432 (51.) 2428 (52.) 2427 (52.) 2427 (52.)
64 Állandó
+7
Faragó Iván 1946 2410 (64.) 2410 (62.) 2410 (62.) 2410 (62.) 2398 (66.) 2398 (66.) 2391 (72.) 2391 (71.) 2389 (73.) 2392 (72.) 2393 (70.) 2393 (69.)
66 Növekedés1
+1
Seres Lajos 1973 2401 (66.) 2391 (71.) 2390 (73.) 2390 (73.) 2390 (73.) 2390 (74.) 2390 (73.) 2390 (72.) 2384 (75.) 2384 (77.) 2389 (73.) 2388 (74.)
89 Csökkenés8
-6
Fogarasi Tibor 1969 2369 (89.) 2368 (91.) 2368 (87.) 2368 (90.) 2368 (92.) 2368 (92.) 2372 (89.) 2372 (85.) 2371 (90.) 2370 (88.) 2370 (87.) 2370 (87.)
ia Csom István 1946 ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2409 (62.)

*Gledura Benjámin 2016. szeptemberben kapta meg a nemzetközi nagymesteri címet.

A jelenlegi aktív magyar női nemzetközi nagymesterek

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint[3] Forrás: Federations Ranking (FIDE)[4]

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar női nemzetközi nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Polgár Zsófia 2450, Grábics Mónika 2335, Ivánka Mária 2260, Verőci Zsuzsa 2253.[5]

Magyarázat:

  • HNövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2015. decemberihez képest;
  • ia = inaktív (az előző 12 hónapban nem játszott értékszámba beszámítható versenyjátszmát).
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
  • A név után GM=nemzetközi nagymester; IM=nemzetközi mester; WGM=női nemzetközi nagymester.
Értékszámok 2016-ban
H. H ’15->’16
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+10
Hoang Thanh Trang GM 1980 2474 (1.) 2470 (1.) 2470 (1.) 2467 (1.) 2467 (1.) 2467 (1.) 2467 (1.) 2467 (1.) 2464 (1.) 2464 (1.) 2464 (1.) 2464 (1.)
2 Állandó
+5
Vajda Szidónia IM 1979 2365 (2.) 2365 (3.) 2365 (2.) 2372 (3.) 2372 (3.) 2372 (2.) 2345 (6.) 2345 (4.) 2340 (5.) 2349 (4.) 2359 (2.) 2359 (2.)
3 Állandó
+19
Gara Tícia WGM 1984 2364 (3.) 2358 (5.) 2358 (4.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2365 (4.) 2359 (4.) 2352 (3.) 2359 (3.) 2350 (3.) 2350 (4.) 2347 (4.)
4 Állandó
+19
Medvegy Nóra IM 1977 2361 (4.) 2361 (4.) 2361 (3.) 2361 (4.) 2361 (4.) 2361 (5.) 2361 (3.) 2361 (2.) 2360 (2.) 2357 (2.) 2353 (3.) 2353 (3.)
5 Állandó
+8
Gara Anita IM 1983 2345 (5.) 2349 (6.) 2349 (5.) 2355 (5.) 2358 (5.) 2358 (6.) 2355 (5.) 2345 (4.) 2342 (4.) 2341 (5.) 2335 (6.) 2339 (6.)
6 Növekedés1
+8
Papp Petra WGM 1993 2344 (6.) 2335 (7.) 2335 (7.) 2336 (7.) 2297 (8.) 2297 (8.) 2326 (7.) 2342 (6.) 2327 (7.) 2325 (8.) 2318 (8.) 2308 (8.)
8 Csökkenés3
-11
Mádl Ildikó IM 1969 2326 (8.) 2325 (8.) 2324 (8.) 2324 (8.) 2324 (7.) 2324 (7.) 2324 (8.) 2321 (7.) 2332 (6.) 2334 (6.) 2339 (5.) 2341 (5.)
9 Növekedés1
+8
Lakos Nikoletta WGM 1978 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (10.) 2283 (10.) 2279 (10.) 2277 (10.) 2277 (9.) 2277 (9.)
10 Csökkenés2
-72
Rudolf Anna IM 1987 2260 (10.) 2260 (11.) 2247 (12.) 2247 (11.) 2247 (11.) 2247 (11.) 2301 (9.) 2301 (9.) 2317 (8.) 2326 (7.) 2332 (7.) 2332 (7.)
11 Növekedés1
-5
Schneider Veronika WGM 1987 2251 (11.) 2260 (11.) 2260 (11.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2283 (10.) 2283 (10.) 2283 (9.) 2283 (9.) 2259 (10.) 2259 (10.)
17 Növekedés1
-5
Csonkics Tünde WGM 1958 2186 (17.) 2192 (15.) 2192 (16.) 2192 (16.) 2192 (17.) 2192 (18.) 2192 (17.) 2192 (17.) 2192 (18.) 2194 (17.) 2194 (16.) 2194 (16.)

Kapcsolódó szócikk

Jegyzetek

  1. A lista csak az aktív nagymestereket tartalmazza.
  2. Hungary (all players). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. június 30.)
  3. A lista csak az aktív női nemzetközi nagymesteri címmel rendelkezőket tartalmazza
  4. A férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkező női nagymestereknél a FIDE a férfi nemzetközi mesteri címet tünteti fel a ranglistákon.
  5. Hungary (Allplayers) Only Women. World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. szeptember 1.)

Források

Read other articles:

العلاقات الجنوب سودانية القبرصية جنوب السودان قبرص   جنوب السودان   قبرص تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الجنوب سودانية القبرصية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين جنوب السودان وقبرص.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للد...

 

 

Yandex SearchLogo versi InggrisJenis situsLaman pencarian webBahasaMultilingualPemilikYandexPenciptaArkady VolozhArkady BorkovskyIlya SegalovichSitus webYandex.comPeringkat Alexa 20 (14 Mei 2019[update])[1]KomersialYaDaftar akunOpsionalStatusAktif Yandex Search adalah sebuah mesin pencarian web milik perusahaan Rusia Yandex. Mesin pencarian web ini merupakan produk utama Yandex. Pada Januari 2015, Yandex Search meraih 51.2% dari seluruh lalu lintas pencarian di Rusia menurut L...

 

 

西大阪高速鉄道株式会社Nishiosaka Railway Co., Ltd.種類 株式会社市場情報 非上場本社所在地 日本〒553-8553大阪府大阪市福島区海老江一丁目1番24号阪神星光ビル 2階[1] 北緯34度41分43.22秒 東経135度28分30.75秒 / 北緯34.6953389度 東経135.4752083度 / 34.6953389; 135.4752083座標: 北緯34度41分43.22秒 東経135度28分30.75秒 / 北緯34.6953389度 東経135.4752083度 / 34...

Dieser Artikel behandelt die Gemeinde in Niedersachsen. Siehe auch: Dammhaus bzw. Damshausen. Dammhausen DammhusenVorlage:Infobox Ortsteil einer Gemeinde in Deutschland/Wartung/Alternativname Stadt Buxtehude Wappen von Dammhausen Koordinaten: 53° 29′ N, 9° 40′ O53.4897222222229.66416666666671Koordinaten: 53° 29′ 23″ N, 9° 39′ 51″ O Höhe: 1 m ü. NHN Einwohner: 723 (31. Dez. 2016) Eingemeindung: 1. ...

 

 

ВайдрингWaidring Герб Координати 47°34′00″ пн. ш. 12°34′00″ сх. д.H G O Країна АвстріяАвстріяЗемля ТірольОкруг КіцбюельПлоща 63,75 км²[1]Висота центру 778 мНаселення 2048 осіб (2021)[2]Часовий пояс UTC+1 і UTC+2Телефонний код 0 53 53Поштовий індекс 6384Автомобільний к...

 

 

Andy OppenheimerAIExpE MIABTIBorn1953 (age 69–70)NationalityBritish-IrishAlma materLiverpool University Andy Oppenheimer AIExpE MIABTI (born 1953) is a UK-based expert and consultant in counter-terrorism and CBRNE (chemical, biological, radiological, nuclear weapons and explosives). Since 2001 he has written articles, edited journals, and presented at conferences and professional seminars worldwide. He has been editor of several journals on defence and security, including Chem...

The São Paulo Railway Company, LimitedOverviewHeadquartersSão PauloReporting markSPRLocaleSão Paulo, BrazilDates of operation16 February 1867 (1867-02-16)–13 September 1946 (1946-09-13)SuccessorEFSJTechnicalTrack gauge1,600 mm (5 ft 3 in)Length139 km (86 mi) Route map Legend 0,000 - Santos opened 1867closed 1996 3,104 - Alemoa opened 1920closed ? SantosCubatão 7,000 - Casqueiro ...

 

 

This article does not cite any sources. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Guanta – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2016) (Learn how and when to remove this template message) Place in Anzoátegui, VenezuelaGuanta FlagSealGuantaCoordinates: 10°14′18″N 64°35′30″W / 10.23833°N 64.59167°W / 10.23833; -6...

 

 

Infestation of parasitic maggots Medical conditionMyiasisOther namesFlystrike, blowfly strike, fly-blownCutaneous myiasis in the shoulder of a humanPronunciation/maɪˈaɪ.əsəs/ SpecialtyInfectious disease Myiasis (/maɪ.ˈaɪ.ə.səs/ my-EYE-ə-səss[1]), also known as flystrike or fly strike, is the parasitic infestation of the body of a live animal by fly larvae (maggots) that grow inside the host while feeding on its tissue. Although flies are most commonly attracted to ope...

国鉄711系電車 S-101+S-117編成2009年1月26日 白石駅 - 苗穂駅基本情報運用者 日本国有鉄道北海道旅客鉄道製造所 汽車製造・日立製作所・東急車輛製造・川崎重工業製造年 1967年 - 1980年製造数 114両運用開始 1968年8月28日運用終了 2015年3月13日主要諸元編成 2両・3両編成軌間 1,067 mm電気方式 交流20,000V (50Hz)(架空電車線方式)最高運転速度 110 km/h起動加速度 1.1 km/h/s減速度(常用...

 

 

39°03′59″N 21°59′01″E / 39.06646°N 21.98373°E / 39.06646; 21.98373 Map showing ancient Thessaly. Ctimene is shown in the lower left in Dolopia. Ctimene or Ktimene (Ancient Greek: Κτιμένη), was a town and polis[1] in ancient Thessaly, on the borders of Dolopia and Phthia, near the Lake Xynias.[2][3] It is cited by Apollonius of Rhodes as the place of origin of one of the argonauts, Eurydamas, and relates it to the tribe of the ...

 

 

Тема цієї статті може не відповідати загальним критеріям значущості Вікіпедії. Будь ласка, допоможіть підтвердити значущість, додавши посилання на надійні вторинні джерела, які є незалежними для цієї теми. Якщо значущість залишиться непідтвердженою, стаття може бути о...

Indian Tamil-language soap opera This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Alaipayuthey TV series – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2017) (Learn how and when to remove this template message) AlaipayutheyTamilஅலைபாயுதே GenreSoap operaWritten byHaider AliScreenpla...

 

 

Syafiq Riza BasalamahSyafiq di Bandar Udara Internasional Queen Alia, Yordania, 2020Informasi pribadiLahirSyafiq Riza Hasan15 Desember 1977 (umur 45)Jember, Jawa Timur, IndonesiaAgamaIslamOrang tuaHasan bin Abdul Qadir bin Salim Basalamah (ayah)DenominasiSunniGerakanSalafiyahAlmamaterLembaga Ilmu Pengetahuan Islam dan ArabUniversitas Islam MadinahPekerjaanUstazpendakwahdosenpenulisPemimpin MuslimSitus websyafiqrizabasalamah.com Dr. Syafiq Riza Hasan Basalamah, Lc., M.A. (lahir 15 Desembe...

 

 

2023 DDT Pro-Wrestling event Judgement 2023Promotional poster featuring various DDT wrestlersPromotionCyberFightBrand(s)DDT Pro-WrestlingDateMarch 21, 2023CityTokyo, JapanVenueKorakuen HallAttendance1,138[1]Event chronology ← PreviousInto The Fight 2023 Next →Mega Max Bump 2023 Judgement chronology ← Previous2022 Next →— Judgement 2023: Longest 5-Hour Special in Korakuen History (Japanese: Judgement2023〜後楽園史上最長5時間スペシャル〜...

This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) This article provides insufficient context for those unfamiliar with the subject. Please help improve the article by providing more context for the reader. (October 2018) (Learn how and when to remove this template message) This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to relia...

 

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2020) الحشائش العشبية الحمضية هي موطن فقير بالمغذيات وتتميز بتضاريس عشبية وأرض عارية. الموطن تهيمن الأعشاب والنباتات العشبية على الغطاء النباتي، وتنمو في التربة ...

 

 

Эта статья затрагивает информацию только об игре для Nintendo DS, если вы ищете информацию об одноимённой игре для игровых приставок, идите по данной ссылке, или игре с аналогичной тематикой для персональных компьютеров — The Sims Castaway Stories. The Sims 2: Castaway Обложка официального издан...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ishq Click – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2015) (Learn how and when to remove this template message) 2016 Indian filmIshq ClickDirected byAnil BallaniWritten byRajeev Yogendra NathNiket PandeyProduced byAjay JaiswalSatish TripathiStarrin...

 

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Walloon forge – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2021) (Learn how and when to remove this template message) Inside a walloon forge at Österbybruk A schematic diagram of a Walloon hearth as used in Sweden A Walloon forge (or Walloon process)...

 

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!