Robert Johnstone Owen (1899. április 6. – 1961. április 2.) walesi származású brit katona, ászpilóta.
Ifjúkora
Owen Wales fővárosában, Cardiffban született 1899-ben.
Katonai szolgálata
Owen 1917-ben csatlakozott a Brit Királyi Repülő Hadtesthez (Royal Flying Corps) és augusztusban már a nyugati-fronton a 43. brit repülőszázad kötelékében szolgált. Itt szerezte meg első légi győzelmét Sopwith Camel típusú repülőgépével 1918. február 19-én. Másodikat március 6-án szerezte meg, míg harmadikat 11-én. Március 24-én sikeres napja volt, ugyanis egy nap alatt három igazolt légi győzelmet szerzett két DFW C és egy ismeretlen típusú repülőgép lelövésével. Emellett e napon szerezte meg az ászpilóta minősítést is, amely az 5 igazolt légi győzelmet szerzett pilótáknak jár. Március 28-án reggel a 43. brit repülőszázad John Trollope kapitány parancsnoksága alatt bevetésre indult. A kilenc gép egy ideig minden különösebb nélkül halad a cél felé, azonban hirtelen Albatros D.V típusú repülőgépek köteléke tűnt fel. Véres légi harc kezdődött meg, és rövid időn belül Trollope kapitányt és a 43. század másik 3 pilótáját lelőtték. A németek sikeresen a földre kényszerítették Owen gépét is, majd fogságba ejtették a walesi pilótát. A fogságból kiszabadult, ám a német csapatok a háború során még kétszer elfogták. Utolsó menekülése során egy Gdańskból induló hajón jutott vissza Newcastlebe.
A második világháborúban mint katonaorvos teljesített szolgálatot.
1961-ben hunyt el.
Légi győzelmei
Források
- Theaerodrome.com: Életrajza (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. december 16.)
|
---|
Pilóták (légi győzelmek) | | |
---|
Megjegyzés: A háborúban életüket vesztett pilóták dőltt betűvel szerepelnek |