A Przsevalszkij-ló(Equus ferus przewalskii), más néven ázsiai vadló vagy mongol vadló, illetve takhi a vadló egyetlen máig élő alfaja, a házi ló legközelebbi vadon élő rokona. A tudományos szakirodalomban Przewalski-ló néven honosodott meg.[1][2]
Napjaink „legvadabb” lova, mivel az amerikai musztángokelvadult állatok, olyan lovak, melyeket már egyszer háziasítottak, de elszöktek és így nyerték vissza jelenlegi vad állapotukat. A Przsevalszkij-lovat viszont soha nem háziasították sikeresen, és napjainkban is megmaradt igazi vadlónak. Valaha számtalan olyan lóféle élt, melyeket nem sikerült háziasítani, ideértve a tarpánt, az onagert és más fajokat. De legtöbbjük mára kihalt, és a Przsevalszkij-ló az egyetlen igazi vadló a világon. Ennek az állításnak azonban ellentmond egy 2018. februárban közzétett, lóleleteken végzett DNS-vizsgálati eredmény, amely szerint a Przsevalszkij-lovak ősei a mai Kazahsztán területén 5500 éve élt botaji nép háziasított lovai voltak.[3]
Története
Nevét egy orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkijról kapta, aki 1881-ben elsőként írta le a természettudomány számára, miután egy expedíció során rátalált a létezéséről szóló beszámolók alapján. Ivan Szemjonovics Poljakov, aki megállapította, hogy az állat ténylegesen egy vadlófaj, adta a hivatalos nevet, az Equus przewalskii-t (Poliakov, 1881). Azonban a szakemberek véleménye megoszlik a faj besorolásáról. Néhányan úgy tartják, hogy különálló fajról, az utolsó vadlóról(Equus ferus) van szó, mások szerint ez az Equus caballus egy alfaja. A kérdésre akkor találjuk meg a választ, ha megleljük a házi és a Przsevalszkij-lovak közös ősét.[4] Habár a Przsevalszkij-lónak 66 kromoszómája van, amíg a házi lónak csak 64, a Przsevalszkij-ló és a házi ló keresztezhető, melyből 65 kromoszómájú termékeny csikók jönnek világra.[5]
Egy 2005-ben végzett egyedszámlálás szerint ezen lovak populációja a világon körülbelül 1500 egyedet számlál, mindegyik attól a 31 lótól származik, mely 1945-ben már fogságban élt, melyek nagyobb része az 1900 körül elfogott kb. 15 példánytól eredt. A londoni zoológusok és a mongol tudósok együttműködésére létrejött vállalkozás eredményeként az állatkertben élő lovakat sikeresen visszatelepítették a mongol vadvilágba, és 2005-re a szabadon élő egyedek száma már elérte a 248-at. 2001-től kezdve Kína Hszincsiang tartományába is megkezdték a visszatelepítésüket.
Sok lovat fogott be Carl Hagenbeck 1900 körül, melyeket azután állatkertekbe szállítottak. A feljegyzések szerint ezeknek az állatoknak kb. tizenkét-tizenöt leszármazottjától ered a mai populáció.
A természetes populáció a 20. században kezdett csökkenni a rengeteg gyár megépülése miatt, míg a Mongóliában élő vad populáció az 1960-as években pusztult ki. Az utolsó ménest 1967-ben látták, az utolsó egyedet pedig 1969-ben. Az ezután indított expedíciók során már nem találtak egy lovat sem és több mint harminc évre a „vadonból kihaltnak” tekintették.
1945 után már csak két fogságban tartott populáció maradt az állatkertekben: Münchenben és a Prágai Állatkertben. A legértékesebb csoportot Aszkanyija-Novában német katonák lőtték le, és az USA-ban tartott csapat is kipusztult mára.
1977-ben Jan és Inge Bouman megalapította a Przsevalszkij-ló visszatelepítési és megóvási programot,[6] mely a világ állatkertjeiben fogságban élő populációk közötti cserére szerveződött a beltenyészet csökkentése érdekében, és később maga a szaporítóprogram is megkezdődött. 1992-ben tizenhat lovat engedtek szabadon Mongólia vadvidékein, melyeket később további állatok követtek. Ezek a visszatelepített lovak sikeresen szaporodtak, és így az állatok státusza a „vadonból kihaltról” „veszélyeztetetté” vált 2005-re.
A visszatelepítési terület helyén 1998-ban megalakult a Hustai Nemzeti Park, amely a honlapjuk tanúsága szerint 2008-ban – a nemzetközi visszatelepítési programnak köszönhetően – már 220 példánnyal dicsekedhetett.[7]
Egyéb próbálkozások a Przsevalszkij-ló feltámasztására
A világ legnagyobb Przsevalszkij-ló szaporítóprogramja Ukrajnában, Aszkanyija-Novában folyik. Több tucat Przsevalszkij-lovat engedtek szabadon a csernobili atomkatasztrófa során kiürült területre.[8] A BBC2011. július végi tudósítása azonban arról számolt be, hogy az orvvadászok miatt jelentősen fogyatkozik a számuk.[9][10]
Szabadon élő állatok populációjának kutatása folyik a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Magyarországon; ezen állatok közösségi viselkedésének, betegségeinek stb. kutatása segíti a mongol kutatókat a lovak fennmaradására tett erőfeszítéseiben.
A Smithsonian Conservation Biology Institute szerint a Przsevalszkij-ló mintegy 1500 példánya él a világ állatkertjeiben és vadasparkjaiban:[11]
Egy kisebb populáció él a Monartói Állatkertben, Murray Bridge-ben, Dél-Ausztráliában. Ezen lovak közül három legelészik jelenleg egy 12 holdnyi (5 hektáros) területen a Clocaenog-erdőben, Észak-Walesben, mely egy ősi újkőkorszaki vagy vaskori település helyén fekszik. A lovak 2004-ben kerültek oda. A brit Erdészeti Hivatal azt reméli, hogy segíthet a vaskori tájkép újjáélesztésében, amikor ezek az állatok egész Britannia területén szabadon kószáltak.[12]
Magyarországon, Hortobágy-Petnezugon él a világ legnagyobb ismert származású félvad állománya. [13] Hortobágyról származik a Szalafő-Pityerszeri bölényrezervátum vadló állománya is.
A Przsevalszkij-ló kilencfős csoportja él a Zürich melletti Langenbergi Vadasparkban.[14] Szintén él néhány példány a San Diegó-i Állatkert vadasparkjában,[15] a chicagói Brookfield Állatkertben,[16] s a Prágai Állatkertben[17] is.
2011. június közepén a Prágai Állatkert négy lovat (egy mént és három kancát) szállított Mongólia nyugati részére. A programban szerepel a vadőrállomás megépítése és a helyi kórház felszerelése is. Az állatkert 3,5 millió koronát (39 millió forintot) kapott a Cseh Fejlesztési Ügynökségtől a visszatelepítés költségeire.[18]
Jellemzői
Przsevalszkij-lovakPrzsevalszkij-ló
A Przsevalszkij-ló a háziasított lóhoz képest zömök testfelépítésű és rövid lábai vannak. Általában 1,4 méter magas és 2,1 m hosszú, a farok hossza 90 cm. Testtömege kb. 350 kg. A szőrzet színe fakó. A sörény (mely felfelé mered) körüli rész sötétbarna, a horpasz fakóbarna, a hastájék pedig sárgásfehér színű. A Przsevalszkij-ló lábai gyakran halványan csíkozottak. A háton hátszíj található.[19]
A vadonban a Przsevalszkij-lovak csoportokban élnek, melyek egy domináns ménből, néhány kancából és azok csikóiból állnak. Minden csoport jól elhatárolható területtel rendelkezik; ezen a területen belül a ménes naponta három-hat mérföldet tesz meg, eközben az állatok legelnek, isznak, sót nyalnak, alszanak és dagonyáznak. Éjszaka a ménes összegyűlik és kb. négy órát alszik. Érdekes, hogy a csoportokat, az úgy nevezett „háremeket”, a domináns kanca vezeti. A domináns mén a hárem „sereghajtója”. Meneküléskor két lehetőség van: ha a mén kancáinak nincsenek csikói, akkor veszély esetén a csődör megy elől, a kancái csak utána libasorban haladhatnak. A másik lehetőség, ha a kancának csikói vannak: akkor a domináns kanca megy legelöl, utána a többi kanca. Mögöttük a csikók, és a végén a domináns mén menekül. A csődör figyeli, illetve ösztökéli őket a menekülésre, ha azok elfáradnak. A Przsevalszkij-lovak kizárólag libasorban menekülnek el.
A kancacsikók és méncsikók egyaránt elhagyják a szülőcsoportot, amikor elérik az ivarérett kort. Gyakran a domináns mén űzi el őket. A kancacsikók általában új ménest keresnek, melyhez csatlakozhatnak és amelyben ezt követően szaporodhatnak. A méncsikók általában összeállnak és egy vagy két évet kisebb hímcsapatokban töltenek el. Körülbelül 5 éves korukra a mének elhagyják a hímcsapatot, és megpróbálnak szert tenni egy már létező ménesre, megküzdve a domináns ménnel, vagy elhajtanak egy vagy több kancát egy másik mén háreméből, vagy a csatangoló fiatal kancacsikókat gyűjtik maguk köré.
Érdekességek
A ló sajátossága különösen értékes a vadászok számára. A ló megeszi a füvet, és a szájában felszabadul a klorofill a fű kloroplasztiszaiból, létrehozva ezzel egy vastag, zöld nyálkahártyát, mely a torok hátsó részén található. A vadászok ezért a nyálkahártyáért vadásztak a lovakra, melyről úgy gondolták, hogy megóv a vírusoktól, melyek akkoriban gyorsan terjedtek a fajok között.
Ez a faj egyedülálló a 66 kromoszómájával, hiszen az összes többi ma élő lónak 64 van ebből a sejtekbe írott ,,recept’’-ből, ami minden élőlény sajátja.
Jegyzetek
↑Bökönyi Sándor. Magyarul miért Przewalski-ló az ázsiai vadló?, A Przewalski-ló, 111-123. o.
↑Jávorka L. - Fábián P. - Hőnyi E. (1995). „Az állatfajtanevek helyesírása - szabályok”. Állattenyésztés és Takarmányozás44 (5), 465-470. o.
Equid Specialist Group 1996. Equus ferus. In: IUCN 2004. 2004 IUCN Red List of Threatened Species. <www.iucnredlist.org>. Downloaded on 24. December 2005. [2]
Equid Specialist Group 1996. Equus ferus ssp. przewalskii. In: IUCN 2004. 2004 IUCN Red List of Threatened Species. <www.iucnredlist.org>. Downloaded on 16 February 2006. [3]
Forestry Commission. 2004. FC Wales turns clock back thousands of years with 'wild' solution to looking after ancient forest site. News release, No: 7001, 16 September 2004. [4]Archiválva2006. július 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
International Commission on Zoological Nomenclature. 2003. Opinion 2027 (Case 3010). Usage of 17 specific names based on wild species which are pre-dated by or contemporary with those based on domestic animals (Lepidoptera, Osteichthyes, Mammalia): conserved. Bull.Zool.Nomencl., 60:81-84. [5].
Ishida, N., Oyunsuren, T., Mashima, S., Mukoyama, H., and Saitou, N. J Mol Evol. 1995. Mitochondrial DNA sequences of various species of the genus Equus with special reference to the phylogenetic relationship between Przewalskii's wild horse and domestic horse. Journal of molecular evolution; 41(2): 180–188. [6]
Jansen, T., Forster, P., Levine, M.A., Oelke, H., Hurles, M., Renfrew, C., Weber, J., and Olek, K. 2002. Mitochondrial DNA and the origins of the domestic horse. Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of America; 99(16): 10905–10910. [7]
Wakefield, S., Knowles, J., Zimmermann, W. and Van Dierendonck, M. 2002. Status and action plan for the Przewalski's Horse (Equus ferus przewalski). In: P.D. Moehlman (ed.) Equids: Zebras, Asses and Horses. Status Survey and Conservation Action Plan, pp. 82–92. IUCN/SSC Equid Specialist Group. IUCN, Gland, Switzerland and Cambridge, UK. [8]Archiválva2007. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
