A pentameter az antik eredetű időmértékes verselés egyik tradicionális sorformája.
Elnevezése, „öt ütem”, félrevezető lehet, mivel valójában a hexameter egyik változatáról van szó: eszerint a pentameter módosult hexameter, melynél a harmadik és a hatodik verslába csonka spondeus (vagyis csak egy hosszú szótagból áll), ezért fél versláb. Így jön ki az öt versláb: 1+1+0,5+1+1+0,5.
A csonka verslábakat szünet egészíti ki. A klasszikus pentameter első felében csak az egyik daktilus helyébe léphetett spondeus, a sor második fele azonban már kizárólag daktilusokból állt.
A pentameter ütemképlete legtöbbször: – υ υ | – υ υ | — ^ | | – υ υ | – υ υ | — ^ vagyis két daktilust követ egy csonka spondeus, amit cezúra választ el a következő verslábtól (a cezúra jele:||).
A pentameter használata a magyar irodalomban
„Add te Psychéd nekem, Amor, ah add! s vedd lantomat érte,
Így majd a legszebb két öröm istene léssz.”
„Én-e Psychémet, Apoll, s e lantért? lant nekem a nyíl”
Mond ez, s íme nyila már az egekre repül.
S amint zengve repűl az Olympusig, hexameter lesz,
A pentameter önállóan nem használatos, a hexameterrel párosulva alkotja a disztichont, mely az ókor óta kedvelt versforma. Talán legismertebb ókori példája Szimonidészepigrammája a thermopülai ütközetben elesett spártaiak emlékére. Ennek két különböző fordításában figyelhetjük meg a pentameter lüktetését:
Sylvester János 1541-es Újszövetség fordításának ajánló versében találunk példát arra, amikor a pentameter első felében a daktilus helyett spondeus áll, a második felében azonban szabályosan követik egymás az ütemek:
Próféták által szólt rígen néked az Isten,
s az kit igírt imé, végre megadta Fiát.
A disztichonKisfaludy Károly óta vált általánosan ismertté a magyar irodalomban Mohács című művével, de klasszikus példa Kölcsey FerencHuszt című epigrammája is:
Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék!
Csend vala felleg alól szállt fel az éjjeli hold. (Kölcsey: Huszt)
Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk,
És te virulj, gyásztér! a béke malasztos ölében,
Nemzeti nagylétünk hajdani sirja Mohács! (Kisfaludy: Mohács)
Példák
(dőlten szedve a csonka lábak)
Ovidius: Tempora | sí fue|rint || nubila,| solus e|ris.