A Paseo de la ReformaMexikóváros leghíresebb, emblematikus útja. A közel 15 km hosszú út mentén igen sok nevezetes épület (műemlék, felhőkarcoló) és köztéri műalkotás (szobor, szökőkút) található. Nevében a Reforma szó a 19. századi reformháborúra és a Benito Juárez-féle reformokra utal, míg a paseo jelentése „sétány”; ennek ellenére valójában egy többsávos, nagy gépjárműforgalommal terhelt útról van szó.
Története
Az út első szakaszának kialakulása
Térkép az első szakasz tervéről: narancs színnel jelölve az új nyomvonal
Az útnak először az a szakasza jött létre, amely a mai Bucareli szökőkúttól tart a chapultepeci várkastélyig. Miután 1863-ban I. Miksa elfoglalta a mexikói császári trónt, saját rezidenciáját a városmagtól nyugatra, elkülönülten fekvő Chapultepecben rendezte be, viszont az országot az innen légvonalban is több mint 5 km-re található, a belvárosban elhelyezkedő Nemzeti Palotából irányította. Ha a palotából az akkor már létező egyenes utcán elindult nyugatra, akkor a város nyugati szélét annál a köröndnél érte el, ahol akkoriban IV. Károly lovasszobra állt (ma itt található a Bucareli szökőkút). Innentől nem vezetett egyenes út Chapultepec felé: a legrövidebb út a lovasszobortól dél-délnyugat felé indult a Bucareli sétányon (más néven Paseo Nuevo), majd amikor elérte a chapultepeci vízvezetéket (a mai Avenida Chapultepec úton), azt követve nyugatra fordult. Ezek az utak azonban rossz minőségűek, esős időben sárosak voltak, emiatt időnként az is előfordult, hogy a császár az éjszakát nem otthon, hanem a Nemzeti Palotában töltötte (állítólag féltékenységet okozva ezzel Sarolta császárnénak). Valószínűleg ezek az okok vezettek oda, hogy a császár úgy döntött, új, egyenes utat építtet a lovasszobor és Chapultepec között elterülő földeken át. Ez a valamivel több mint 3 km-es szakasz lett a későbbi Paseo de la Reforma első kiépített szakasza.[1]
A nagyszabású új utat az osztrák (egyes források szerint francia származású) Luis Bolland Kuhmackl bányamérnök tervezte. Két, 9 méter szélességű sávból állt, de tartozott hozzá még két szélső, szintén 9 méter szélességű sétány is, teljes hosszukon kettős lombosfa-sorral és zöldterületekkel kísérve. Az eredeti terv mindössze egyetlen, az utat megszakító körteret tartalmazott, nagyjából az út felénél: ez a mai Glorieta de la Palma. Erre a térre kezdetben Kolumbusz Kristóf szobrát kívánták elhelyezni, de végül sem akkor, sem később nem építettek itt fel semmilyen történelmi emlékművet. A kivitelezésért a Luis Robles Pezuela vezette Fejlesztési, Letelepítési, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felelt. Az építési munkálatok 1864-ben kezdődtek, az első elkészült szakaszt 1866-ban adták át. Az új út a Paseo de la Emperatriz, azaz „a császárné sétánya” nevet kapta, és kizárólag a császári udvartartáshoz tartozó személyek használhatták: 1866. október 13-án szigorúan megtiltották, hogy rajtuk kívül mások is igénybe vegyék. A teljes út azonban a császárság 1867-es bukása miatt nem készült el, például még egy híd építése is szükséges lett volna, mivel az útvonalat (a mai Avenida Insurgentes metszéspontjánál) egy árok keresztezte, amely a La Tejahacienda földjeiről vezette le a vizet a Texcocói-tóba.[1]
Miután a császárság megszűnt és Benito Juárez visszatért a hatalomba, az építési munkálatok egy ideig nem folytatódtak, az út „arisztokratikus” nevét azonban megváltoztatták: 1867-től a Paseo Degollado nevet viselte José Santos Degollado tiszteletére. 1872. február 17-én az utat megnyitották a köznép számára is.[1]
A 19. század végétől a forradalomig
Sebastián Lerdo de Tejada 1872 és 1876 közti kormányzása idején megépült a hiányzó híd (8 méter szélességben), az út mellé töltést építettek, kiszélesítették a középső utat, rendbe tették a szélén húzódó járdákat is, új fasorokat ültettek, valamint kijelölték négy, 110–120 méter átmérőjű körönd helyszínét is. Ugyanekkor, 1872-ben nyerte el végleges nevét, a Paseo de la Reformát is a Juárez-féle reformtörvényekre utalva. 1877-től, immár Porfirio Díaz kormányzása idején nagyszabású építkezések zajlottak városszerte, többek között ez az út is tovább épült. Ekkor, 1877-ben adták át az első nagy körteret, ahol felavatták Kolumbusz (ma is álló) emlékművét, és a mai Cuauhtémoc-emlékmű körüli körtér kialakítása is 1877-ben kezdődött el, igaz, a szobrot csak 10 évvel később avatták fel. 1878-ban a köröndök szélein hosszú kőpadokat alakítottak ki, a középső út mentén pedig felállították azokat a kőtalapzatokat, amelyre úgy tervezték, hogy felváltva görög mitológiai alakok szobrait és nagy, váza alakú műalkotásokat helyeznek majd el. Ez a terv azonban évekig nem valósult meg, sőt, 1888-ban meg is változott, mivel a Díaz-kormány elfogadta Francisco Sosa Escalante író–újságíró javaslatát, hogy ne mitológiai témájú szobrokat állítsanak fel, hanem olyan személyekét, akik részt vettek a reformmozgalomban. Az addig üres talapzatokat a köztársaság egy-egy szövetségi államának adományozták, 1889-ben pedig elkezdődött a szobrok felállítása. Az út lovasszobor és Cuauhtémoc-emlékmű közti szakaszán végighúzódó emlékműegyüttest 1895-ben avatta fel Porfirio Díaz elnök. Később egyik irányban a Függetlenség-emlékműig, másik irányban pedig a Cuitláhuac körtérig állítottak új szobrokat.[1]
Az út képe a 19. század végén: előtérben IV. Károly lovasszobra, az út két szélén a későbbi „Zöld Indiánok”
1889-ben vagy 1891-ben két hatalmas szobrot helyeztek el az út két szélén, az út legvégén, a lovasszobornál: ezek Ahuízotl és Itzcóatl azték uralkodókat ábrázolták. 1901-ben ezeket a szobrokat áthelyezték egy másik helyszínre; ma az őket bevonó patina miatt Zöld Indiánok emlékműként ismertek. A 20. század elején összesen hét körtér tagolta a Paseót (közülük egy-egy az út két végén), nagyjából azonos távolságra egymástól.[1]
A villanyvilágítás a század végén jelent meg a városban, a Paseo mentén a berliniekhez hasonló lámpákat állítottak fel. Az 1870-es évek végétől az útmenti beépítetlen területeken elkezdett terjeszkedni a város, teljes új városnegyedek épültek fel néhány év alatt, és a Paseo de la Reforma keleti szakasza belvárosi úttá változott, igaz, a nyugatabbi részei még ekkor is szántóföldek vagy mocsaras, hasznosíthatatlan területek között haladtak. 1902-ben kezdődött meg a nyugatabbi részek felparcellázása: így jött létre a következő években a Colonia Reforma vagy más néven Colonia de La Teja; utóbbi nevet az akkor egy Martínez de la Torre nevű ember által birtokolt La Tejahaciendáról kapta, amelynek földjén az új városrész kialakult. Ugyancsak az 1900-as évek első évtizedében kiszélesítették és felújították a Chapultepec és az onnan számított ötödik körönd (a Cuauhtémoc-emlékmű) közti szakaszt, és ekkor kezdték el felépíteni a mexikói függetlenségi háború kitörésének 100. évfordulóján, 1910 szeptemberében felavatott Függetlenség-emlékművet a harmadik köröndön. 1910-ben az út chapultepeci végén levő körtér még üres volt, a másodikon és a negyediken egy pálmafa volt található (a negyedik téren még a 21. század elején is ugyanaz a fa állt), a hatodikon a Kolumbusz-emlékmű, a hetediken pedig a lovasszobor. Az út burkolatát az 1910-es években cserélték az addigi makadámosról aszfaltozottra, ekkor már villamosvasút is üzemelt a Paseo de la Reformán.[1]
Az 1910-ben kezdődött mexikói forradalom, azon belül is főleg a tragikus tíz nap utcai harcai több palotában is jelentős károkat okoztak a Paseo de la Reforma mentén, de az útmenti emlékművek sértetlenek maradtak. A forradalom elől viszont számos vidéki vagyonos úr a biztonságosabbnak számító fővárosba menekült, és többen közülük jelentős összegeket költöttek arra, hogy új, francia stílusú palotákat építsenek maguknak a Paseo mentén kialakult új városrészekben. Ezek egy részét később forradalmár vezérek foglalták el.[1]
Felújítás és átalakítás
Kaktuszokat ültetnek a Paseo de la Reforma közepére (1952)
Az 1940-es évek végén a meglevő, régi szakaszt teljesen felújították és átalakították. 1942-ben elhelyezték a Chapultepec szélén fekvő körtérre az új Vadászó Diana-szökőkutat. 1940 körül az eredeti lámpaoszlopokat is lecserélték kettős kandeláberekre, de 1949-ben ezek helyett is újakat állítottak. Az 1950 körüli években a forgalmi sávokat középen elválasztó részre a chapultepeci botanikus kertből származó kaktuszokat (köztük fügekaktuszokat és hordókaktuszokat) ültettek. (Az 1960-as évekre ezek már eltűntek.) Ezekben az időkben az út burkolatát 4 m × 6 m-es kiterjedésű, 20 cm vastag betonlapok alkották, az egy-egy irányba vezető, 3–3 sávos két útpálya pedig 12–12 méter szélessé vált (a korábbi 9–9 helyett), viszont a központi fő útpályával párhuzamos oldalsó kis utakat mindössze 2 méteresre keskenyítették. Az útszegélyt korábban faragott kőből készült téglák alkották, ezek helyére a felújítás során új, betonból készült elemeket helyeztek el. Az addig föld felett futó elektromos vezetékeket a föld alá ásták. A következő években egyre több, általában sokemeletes új épületet emeltek az út mentén, gyakran több évtizedes régi műemlékek helyére.[1]
Meghosszabbítások
Az út különböző építési szakaszainak térképe
A forradalom után, az 1920-as évektől az ország gyorsan fejlődött, az utakon egyre több gépjármű jelent meg. Ezzel egyidőben az infrastruktúrát is fejleszteni kellett. A fővárosban nem csak jelentős új utakat alakítottak ki, hanem még 1930 előtt elkezdték a Paseo de la Reformát is meghosszabbítani nyugati irányba, a ma Lomas de Chapultepecnek nevezett városrész irányába. Az 1940-es évek végén jelent meg az első városrendezési terv ötlete, amelynek számos eleme közül talán a legfontosabb az volt, hogy a Paseót a másik irányba, északkelet felé is meghosszabbítsák a Peralvillo városrészig (2,6 km hosszan), egyúttal több új köröndöt is kialakítsanak az új szakaszon, amely majdnem (de nem pontosan) egyenes folytatása volt a korábbi szakasznak. Ennek megtervezése és kivitelezése azért volt nehéz, mert akkorra ez a terület, amelyet az új szakasz átszelt, már teljesen be volt építve, szűk és az új szakasszal nem párhuzamos és nem arra merőleges utcákkal körülvett épülettömbökkel. A terv, amely emiatt számos épület, köztük a Tívoli színház lebontásával járt, végül több évnyi munka után, 1964-re valósult meg, Ernesto P. Uruchurtu főpolgármestersége idején. A közlekedésfejlesztésre egyrészt a közelgő olimpia, másrészt a hatalmas méretű Nonoalco Tlatelolco lakótelep építése miatt volt szükség: ez a lakótelep a mai Paseo keleti végénél található.[1]
Az új szakasz három új körteret tartalmazott. A két legnyugatabbi ekkor még üresen maradt, később itt helyezték el Simón Bolívar és José de San Martín emlékműveit, a harmadik körtérre viszont már eredetileg is Cuitláhuac azték uralkodó emlékművét állították fel. Amikor 1964-ben elkészült az új útszakasz, emellé is felállítottak 40 olyan üres szobortalapzatot, mint amilyenek az első szakasz mellett is sorakoznak: ezekre a talapzatokra 1976 és 1982 között állítottak fel 39 szobrot, egy pedig azóta is üres.[1]
A 20. század végéig
1975-től kezdve nyugati irányba is meghosszabbították az utat, amely a 20. század végére már csaknem kétszer olyan hosszú lett, mint ezen bővítés előtt.
1974-ben az első szakasz chapultepeci végénél, ahol a Vadászó Diana-szökőkút állt, megszüntették a körteret, mivel felüljárót építettek oda. 1982-ben az ennél eggyel keletebbi köröndön felavatták a Cutzamala szökőkutat, de 1992-ben itt kapott új helyet a Vadászó Diana. 1977-ben IV. Károly lovasszobrát eltávolították eredeti helyéről, és a Paseo de la Reformától távolabb kapott új helyet. A Cuauhtémoc-emlékmű 1949-ben került új helyre, de 2004-ben visszahelyezték eredeti és egyben mai helyére.[1]
Az út mentén számos új épület épült, igaz, az 1985-ös mexikói földrengés sokat megrongált, és le kellett őket bontani. Az idők során számos régi házat és palotát is lebontottak, 1997-re mindössze 14 porfiriátus-kori ház maradt meg a Paseo mentén.[1]
Az útpálya sávjait a 20. század végére átalakították. Az addigi 3–3, szélesebb sáv helyett irányonként négy sávot alakítottak ki: három darab 2,8 méter szélességűt a személyautók és egy darab, 3,6 méter szélességűt a buszok számára.[1]
21. század
2003 és 2004 között az olajipari emlékműtől (ahol új felüljáró is létesült) az Avenida Insurgentes útig tartó szakaszon 4,23 km hosszban felújítási munkák zajlottak. Ennek során többek között megújították a zöldfelületeket is, a chapultepeci parkban vezető útszakasz közepén pedig tisztított szennyvizet felhasználó öntözőcsöveket vezettek végig. Ezzel egyidőben azonban több szakaszon a középső elválasztósáv növényzetét tetraéder és piramis alakú betonelemekre cserélték, amelyek szerepe az volt, hogy megakadályozzák, hogy a gyalogosok mindenütt keresztülmenjenek az úton. A lámpaoszlopokat sűrítették (20 méterenként helyeztek el egyet), és nagyobb fényerejű, napságra színű fényű világítótesteket helyeztek el rájuk. A 19. századi, jócskán megrongálódott útmenti kőpadokat felújították, és számos új, betonból készültet is elhelyeztek. A turista- és iskolabuszok számára több elkülönített állomást létesítettek, amelyekhez kerékpár- és babakocsikölcsönző, csomagmegőrző, mosdó és bankautomata is tartozik.[1]
A század elején az út mentén, főként a legrégebbi útszakasz chapultepeci végének környékén több felhőkarcoló is felépült, illetve itt kapott helyet a 2010-es bicentenáriumi ünnepségekre tervezett (de csak később elkészült) Estela de Luz nevű emlékmű is.[1]
Leírás
A Paseo de la Reforma több jól elkülöníthető szakaszból áll, de mindvégig igaz rá, hogy irányonként legalább két sávval rendelkezik. Nyugati végén, Miguel Hidalgo kerületben, a Toluca de Lerdo felé vezető főúthoz, az Avenida Constituyentes úthoz csatlakozik, majd észak-északkelet felé haladva keresztezi Lomas de Chapultepec városrészt. A mexikói olajipar emlékművénél egy különszintű csomópontban keresztez egy autópályát, majd egyenesen kelet, kissé délkelet felé tartva halad át a chapultepeci erdőn (parkon), míg eléri a park keleti végén található chapultepeci várkastélyt. Ezután egy jelentős csomópont következik, majd keleti fő irányát megtartva kissé északra fordul. Ezen a szakaszon néhány száz méterenként kisebb-nagyobb köröndök szakítják meg az utat, amely a peralvillói körforgalom után hamarosan villásan kettéválik, ezzel pedig véget ér, mint Paseo de la Reforma.
A Függetlenség-emlékműtől kezdődő szakaszon a középső út két oldalán rengeteg egyforma kőtalapzat áll, rajtuk pedig összesen 77 híres mexikói személyiség szobra, illetve több vázaszobor. Ezek a nevezetes személyek a következők, nyugatról keletre haladva:[2]
.jpg)
.jpg)
.jpg)
_kil%C3%A1t%C3%B3terasz%C3%A1r%C3%B3l_n%C3%A9zve._Fortepan_73834.jpg)
.jpg)
.jpg)
