A berlini Humboldt Egyetemen tanult. 1867-ben a berlini egyetemen magántár, 1871-ben rendkívüli, 1872-ben a breslaui, 1884-ben a heidelbergi, 1887-ben a berlini egyetemen lett rendes tanár. A breslaui egyetem, a Heidelbergi Egyetem illetve a berlini egyetem tanára volt. 1878-tól ő adta ki az Untersuchungen zur deutschen Staats- und Rechtsgeschichte című gyűjteményt.[1]
Személyiségi jogi elmélete
Otto von Gierke személyiségi jogi elmélete a szellemi alkotásokkal kapcsolatos tulajdoni elmélet bírálatából indult ki. Gierke a személyiségi oldal elsődlegességét vallotta, a vagyoni oldalt nem csupán másodlagosnak, hanem esetlegesnek is tekintette. Ennek az elméletnek a hatását tükrözte a a BGB (Bürgerliches Gesetzbuch, a német polgári törvénykönyv), amely a dolog fogalmát szűk értelelmben ismerte.[2]
Gierke elméletének pozitív vonása, hogy megalapozta a szellemi alkotások monista elvi alapra építő felfogását. Ugyanakkor a negatívuma Szalai Péter szerint, hogy "túlzott individualizmusával elszakította az alkotásoktól az azokhoz kapcsolódó gazdasági érdeket, és nem volt figyelemmel e jogok társadalmi és felhasználási rendeltetésére."[3]. Szalai szerint "[A] német felfogás – amelynek fő képviselői Gierke és Josef Kohler – a vagyoni elemek túlhangsúlyozásával szemben a szellemi alkotásokhoz fűződő személyiségi mozzanatokat helyezte előtérbe, aminek eredménye az ún. dualista felfogás, amely a szellemi alkotásokhoz kapcsolódó személyhez fűződő jogokat is oltalomban kívánta részesíteni (elsősorban a szerzői jog területén az iparjogvédelemben ugyanis jóval dominánsabb a gazdasági-vagyoni jelleg)".[4]
Gierke 1895-ben publikált magánjogi művében[5] a nevesített személyiségi jogok körében az árujelzőkön fennálló jogokat a névjoggal közös cím alatt tárgyalta, míg a szerzői és feltalálói jogokat külön-külön címek alatt. Gierke a szerzői jogot a szerző alkotótevékenységéből folyó olyan jognak tekintette, amelynek tárgya a szellemi mű, amely a szerző személyiségi szférájának részét képezi. Felfogása szerint a szerzői jog lényegéből következik, hogy elidegeníthetetlen.
Ő jelentette ki először, hogy másra átruházni a szerzői jognak csak a gyakorlását lehet. Álláspontja szerint ez az eredendően személyiségi jog vagyoni jogosítvánnyá is kiteljesedhet – ám ennek a bekövetkezése egyáltalán nem szükségszerű. A szerzői jog ugyanis olyan műveken is fennáll(hat), amelyeknek nincs piaci értéke illetve amelyeket szerzőjük sohasem hasznosít. , hiszen olyan művön is fennáll szerzői jog, amelynek nincs piaci értéke, vagy amelyet a szerzője sohasem hasznosít. Felfogása szerint a szerző által a műve felhasználását illetően másra ruházott új jog leányjogként viszonyul a szerző anyajogához.[6]
Díjai, elismerései
Titkos igazságügyi tanácsos címet kapott.
Főbb művei
Deutsches Genossenschafts-Recht (1868, 2 kiadás 1881)
Althusius u. die Entwicklung der naturrechtlichen Staatstheorien
Die Genossenschaftstheorie und die deutsche Rechtssprechung (Lipcse, 1887)
Entwurf des bürgerlichen Gesetzbuches und das deutsche Recht
Vereine ohne Rechtsfähigkeit nach dem neuesten Rechte (2. kiadás, Berlin, 1902)
Jegyzetek
↑Révai Nagy Lexikona, 8. kötet: Földpálya-Grec (1913) 527. old.
↑https://www.sztnh.gov.hu/kiadv/ipsz/201104-pdf/03.pdf Keserű Barna Arnold: A magyar védjegyek átruházására vonatkozó szabályok összehasonlítása a közösségi védjegyoltalom átruházásának szabályaival, különös tekintettel a szellemi tulajdon elméleteire
