Nagy Péter Tibor (Budapest, 1963. június 28. –) történész, oktatáskutató, szociológus, oktatástörténész, neveléstörténész egyetemi tanár.
Élete
Nagy János és Nagy Katalin ifjúsági író fiaként született. Középiskolai éveit az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumában töltötte, majd az ELTE BTK történelem szakát végezte el, 1981 és 1986 között.
Kutatói karrierje
1986–89: MTA Tudományos Minősítő Bizottság-ösztöndíjas
1989–91: az ELTE BTK neveléstörténeti kutatócsoport tudományos munkatársa
1991–2012: az Oktatáskutató Intézet és jogutódai főmunkatársa, 2002– tudományos tanácsadója, 1999–2004 oktatáspolitikai csoportvezetője . Az intézet tudományos könyvsorozatának és folyóiratának szerkesztő bizottsági tagja. Az Oktatáskutató Intézet utódját a Professzorok Háza Felsőoktatási Kutatóintézetet magába olvasztó Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnél, majd ezen intézményhez csatolt Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnál tudományos tanácsadó. Eltávolítását összefüggésbe hozzák – petíciószervezésekben és nyilatkozatokban megmutatkozó, a 2010-ben hivatalba lépett kormányt bíráló – közéleti aktivitásával.[2]
2001-ben az ELTE Társadalomtudományi Kar Oktatás- és Ifjúságkutató Központ alapító tagja
2007-től a Wesley vallás- és egyházszociológiai kutatóközpont vezetője.
Az 1990-es és 2000-es években több OTKA kutatás vezetője, Soros Alapítványi kutatás vezetője
2008-tól Karády Viktorral, Biró Zsuzsanna Hannával közösen európai kutatási programok vezetője.[3]
Kutatási területe
Az 1860–2020-es évek oktatáspolitikája, elittörténete, vallásszociológiája, elitszociológiája, tudományszociológiája, társadalomtörténete
Felsőoktatási karrierje
1980-as években az ELTE BTK-n tanít
1990-es és 2000-es években A Kodolányi János Főiskola főiskolai tanára, az ELTE TÁTK, az Iparművészeti Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Szegedi Egyetem, a Corvinus Egyetem mb. előadója,
2004–2007: a Pécsi Tudományegyetem tudományos tanácsadója, az oktatástörténeti doktori program (PhD program) vezetője,
1992–től a Wesley János Lelkészképző Főiskola tanára.
1998–2001: Széchenyi professzori ösztöndíjas, ELTE TÁTK
2007-től egyetemi tanár
1993-tól különböző doktori programokban (DE BTK Neveléstudományi program, PTE BTK Oktatástörténeti doktori program, ELTE PPK Pedagógiatörténeti doktori program) doktori témavezető, ill óraadó, a WJLF doktori-iskola-előkészítőjének, majd doktori iskolájának vezetője[4]
Tudományszervezői tevékenysége
Az MTA neveléstörténeti albizottság korábban titkára, később tagja.
Az MTA oktatásszociológiai albizottság tagja.
A Magyar Szociológiai Társaság oktatásszociológiai szakosztályának elnöke
A Wesley János Lelkészképző Főiskola Tudományos Tanácsának elnöke
Az Educatio(R) szerkesztőbizottságának tagja (1992-)
A Társadalom és oktatás könyvsorozat (Új Mandátum, majd Gondolat Kiadó) szerkesztőbizottságának tagja
A Szociológiai dolgozatok könyvsorozat (Wesley János Kiadó) szerkesztője
A Világosság szerkesztőségének tagja (1998-2000)
OTKA kutatások vezetője az 1990-es és 2000-es években
Tudományszociológiai konferencia sorozat (interco-ssh) szervezése
Magyar Tudomány tematikus számok, Educatio (R) tematikus számok szerkesztése
Társadalomtudósok három rendszerváltás idején beszélgetéssorozat (interco-ssh) szervezője
Goldziher-szalon társszervezője
Palettaelőadások sorozat szervezője
Soros György 90. születésnapja tiszteletére rendezett konferencia szervezője
A magyar oktatás második államosítása. (Társadalom és oktatás.) Bp., Educatio, 1992. 242 p.[6]
Szakoktatás és politika; OI, Bp., 1994 (Kutatás közben)[7]
Az egyensúly megbomlása a magyar oktatáspolitikában. Pomáz, Adu Könyvkiadó, 1996. 200 p.
Neveléstörténeti előadások. Oktatáskutató Intézet – Kodolányi Főiskola. Székesfehérvár, Bp., 1997. 256 p.
Járszalag és aréna: Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon. Bp., Új Mandátum, 2000. 320 p.[8]
Hajszálcsövek és nyomáscsoportok: Oktatáspolitika a 19-20. századi Magyarországon. (Társadalom és oktatás; 19.) Bp., Oktatáskutató Intézet, Új Mandátum, 2002. 222 p.[9]
Victor Karady–Nagy Péter Tibor: Educational inequalities and denominations – database for Transdanubia, 1910, 1-2.; OI, Bp., 2003[10]
The social and political history of Hungarian education (MEK, OSZK, 2006).[11]
Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon. (Társadalom és oktatás; 35.) Bp., Oktatáskutató Intézet, Új Mandátum, 2010. 209 p. . ISBN 9789632870182[12]
A növekvő állam árnyékában. Oktatás, politika 1867-1945. Gondolat kiadó, Budapest 2011. Neveléstudomány történeti tanulmányok. 494 p. ISBN 9789636933265[13]
Az 1929-ben kiadott Magyar zsidó lexikon személysoros adatbázisa; Wesley János Lelkészképző Főiskola Theológus és Lelkész Szak–Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, Bp., 2011[14]
Biró Zsuzsanna Hanna–Nagy Péter Tibor: Bölcsészek és tanárok a 19-20. században; WJLF–Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, Bp., 2012 (Szociológiai dolgozatok)[15]
Karády Viktor–Nagy Péter Tibor: Iskolázás, értelmiség és tudomány a 19-20. századi Magyarországon; WJLF–Wesley Egyház- és Vallásszociológiai Kutatóközpont, Bp., 2012 (Szociológiai dolgozatok)[16]
Oktatás-történet, -szociológia. Gondolat kiadó, Budapest, 2012. Iskolakultura könyvek 44. 146 p. ISBN 9789636932381[17]
Karády, Victor – Nagy, Péter Tibor: Sociology in Hungary. A Social, Political and Institutional HistoryLondon, a : Springer International Publishing (2019) , 198 p.[18]
Szabad, gondolat: (Társadalomtudományi rendezvények videobookja, 2018-2020) Budapest, : Wesley János Lelkészképző Főiskola (2021) , 290 p. ISBN 9786155048531[19]
Vallásosság -történet, -szociológia Szeged, Magyarország : Iskolakultúra (2021) , 301 p. DOI ISBN 9789633067871[20]
Főbb szerkesztései
A felsőoktatás kutatása. Tisztelgő kötet Hrubos Ildikó születésnapjára; szerk. Nagy Péter Tibor, Veroszta Zsuzsanna; Gondolat, Bp., 2014 (Társadalom és oktatás)
Történelem, tanítás, módszertan. Emlékkötet Szabolcs Ottó 75. születésnapjára; szerk. Nagy Péter Tibor, Vargyai Gyula, összeáll. Kárpáti Andrea; Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Bp., 2002
Oktatáspolitika és vallásszabadság. Állam – egyház – iskola – társadalom a 20. században; szerk. Nagy Péter Tibor; Új Mandátum, Bp., 2000 (Világosság könyvek)
Bolyongtam téveteg, soká Caesareában. A WJLF tisztelgő kötete Majsai Tamás 60. születésnapjára. Szerk Géczi Róbert, Nagy Péter Tibor WJLF, Budapest 2015
Állítólag már hetven éves. Emlékkönyv Szabolcs Ottó születésnapjára; szerk. Nagy Péter Tibor; ADU Gmk., Pomáz, 1997
Szántó János: Vallásosság egy szekularizált társadalomban. Felsőoktatási tankönyv; szerk. Nagy Péter Tibor; Új Mandátum, Bp., 1998 (Nagyítás)
Oktatáspolitika. Válogatás a hazai szakirodalomból; szerk. Lukács Péter, Nagy Péter Tibor; Felsőoktatási Kutatóintézet–Új Mandátum, Bp., 2004 (Társadalom és oktatás)
Tankönyv. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 1994.3
Diplomások. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 2002.2
Felvételi. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 1994.3
Budapest. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 2005.1
Ötvenhat. szerk. Nagy Péter Tibor és Sáska Géza Educatio 2006.3
Felsőoktatók. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 2007.3
Felsőoktatás és tudománypolitika. szerk. Nagy Péter Tibor és Polónyi István. Educatio 2009.1
Tantárgyak és társadalom. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 2012.4
Iskolázottság. szerk. Nagy Péter Tibor Educatio 2013.4
A magyar társadalomtudományok történetszociológiája szerk. Nagy Péter Tibor. Magyar Tudomány 2017.9.
A nagy mikroadat – Big Data-használat a társadalomtudományban szerk. Nagy Péter Tibor és Veroszta Zsuzsanna. Magyar Tudomány 2018.5.
A Társadalom és oktatás könyvsorozat negyedszázada. szerk. Nagy Péter Tibor. Magyar Tudomány 2015.7.
Zsidóság. Tradicionalitás és modernitás. Tisztelgő kötet Karády Viktor 75. születésnapja alkalmából; szerk. Biró Zsuzsanna Hanna, Nagy Péter Tibor; WJLF, Bp., 2012 (Wesley jubileumi kötetek)
The numerus clausus in Hungary. Studies on the first anti-Jewish law and academic anti-semitism in modern Central Europe; szerk. Victor Karady, Nagy Péter Tibor; Pasts Inc. Centre for Historical Research–History Department of the CEU, 2012 (Research reports on Central European history)
Lukács, a mi munkatársunk. A WJLF tisztelgő kötete Lukács Péter 60. születésnapjára; szerk. Majsai Tamás, Nagy Péter Tibor; WJLF, Bp., 2009 (Wesley jubileumi kötetek)
Társadalomtudományok. szerk Nagy Péter Tibor Educatio 2018.1
Életminőség vagy vallásosság? A szociokulturális környezet és hatásai – Kodácsy Simon Eszter, Nagy Péter Tibor, Rosta Gergely a PEW vallásszociológiai felméréséről[60][61]
Three goals of Hungarian educational policy in 2010s[62]
Donáth Péter: Nagy Péter Tibor: Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon Századok, 2012. (146. évf.) 1. sz. 235-242. old. [Teljes szöveg (előfizetés ellenében): nfo.arcanum.hu/szazadok]
Szűcs Diána: Nagy Péter Tibor: Utak felfelé. Oktatás és társadalmi mobilitás a 19-20. századi Magyarországon. Budapest, 2010. (Társadalom és oktatás, 35.) Levéltári közlemények, 2010. (81. évf.) [1-2. sz.] 365-368. old.Teljes szöveg: Hungaricana
Szabó Lajos: Hajszálcsövek, nyomáscsoportok : (Nagy Péter Tibor [2002]: Hajszálcsövek és nyomáscsoportok. Oktatáspolitika a 19-20. századi Magyarországon) [Teljes szöveg (PDF) Iskolakultúra, 2006. (16. évf.) 2. sz. 145-148. old. Teljes szöveg (1998/1. számtól): Elektronikus Periodika Archívum]
Szabó Lajos: Nagy Péter Tibor: Járszalag és aréna. Egyház és állam az oktatáspolitika erőterében a 19. és 20. századi Magyarországon Magyar pedagógia, 2003. (103. évf.) 3. sz. 407-409. old.
Oláh János: Nagy Péter Tibor: Járszalag és aréna Módszertani közlemények (Módszertani Közlemények Baráti Társasága), 2003. (43. évf.) 2. sz. 89-90. old.
Szabolcs Ottó: Nagy Péter Tibor: Járszalag és aréna Századok, 2002. (136. évf.) 1. sz. 245-246. old. [Teljes szöveg (előfizetés ellenében): nfo.arcanum.hu/szazadok]
Forray R. Katalin: Nagy Péter Tibor: Járszalag és aréna Kritika : társadalomelméleti és kulturális lap, 2001. (30. évf.) 6. sz. 33-34. old.
Szabolcs Ottó: Nagy Péter Tibor: Hogyan kerüljük el a polgárosodást? (Századok, 1999. (133. évf.) 5. sz. 1134-1136. old. Teljes szöveg (előfizetés ellenében): nfo.arcanum.hu/szazadok
Szabolcs Ottó: Nagy Péter Tibor: Az egyensúly megbomlása a modern magyar oktatáspolitikában. Századok, 1998. (132. évf.) 1. sz 287-288. old. Teljes szöveg (előfizetés ellenében): nfo.arcanum.hu/szazadok
Setényi János: Nagy Péter Tibor: A magyar oktatás második államosítása Kritika : társadalomelméleti és kulturális lap, 1995. (24. évf.) 3. sz. 44. old.
Csákó Mihály: Hármasegység Teljes szöveg (PDF) Magyar tudomány, 2013. (174. évf.) 5. sz. 630. old. [Teljes szöveg (1999/1 számtól): www.matud.iif.hu/mttart.html, Elektronikus Periodika Archívum]
Berényi Eszter : Nagy Péter Tibor: Hajszálcsövek és nyomáscsoportok. Oktatáspolitika a 19-20. századi Magyarországon. Buksz, 2003. (15. évf.) 1. sz. 86-89. old.[106]
A., Gergely András: Szociológia a vallásnézet felől – avagy módszer, értékrend, társadalom: Nagy Péter Tibor: Vallásosság – történet, -szociológia[112]
Csepeli György Nagy Péter Tibor: Vallásosság-történet, -szociológia[113]