A MÉH (Melléktermék- és Hulladékhasznosító Vállalat) kifejezés a második világháború után, 1950-ben létrejött magyar állami vállalatcsoport regionális tagjainak közös neve volt. Ezek a vállalatok hulladékátvevő telepeket működtettek, ezek voltak az úgynevezett MÉH-telepek, de köznevesülés révén a hulladékátvevő telepeket manapság is MÉH-telepnek vagy MÉH-nek nevezik.
Története
Eredetileg a Tollkereskedelmi Vállalat melléktermék- és hulladékgyűjtő főosztályaként működött 1950-ig,[1] ebben az évben hozták létre a hulladékgyűjtéssel foglalkozó önálló MÉH-et. 1966-tól tíz tagvállalattal működött a MÉH Nyersanyag-hasznosító Tröszt, valójában tehát nem egy, hanem több MÉH vállalat is létezett. Az ország különböző nagyobb régióihoz igazítva hozták létre ezeket a tagvállalatokat[2] (pl. Közép-Magyarországi MÉH Vállalat, Budapesti Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat). A nyolcvanas évek közepére hatra csökkent a tagvállalatok száma, melyek közel 200 telephelyén 6000 ember dolgozott.[1] A rendszerváltás idején kezdtek foglalkozni a privatizáció gondolatával az állami vagyon fölött akkoriban rendelkező Állami Vagyonügynökségen (ÁVÜ). 1993-ig nem történt meg a MÉH privatizációja, ám már megjelentek a magán-hulladékgyűjtők, így a MÉH részesedése a hulladékpiac 40 százalékára zsugorodott és gazdálkodása veszteségessé vált. Végül 1993-ban privatizálták a vállalatcsoportot, melynek egyes cégei különböző vállalkozások kezébe kerültek. A vállalat privatizálását követően számos hulladékátvevő hely megszűnt.[3]
Feladata
A MÉH évtizedeken keresztül foglalkozott a papír-, a fém- és egyéb hulladékok begyűjtésével. Igen alacsony felvásárlási árakat kínált, ezért különféle agitációs fogásokkal kellett az emberek begyűjtési készségét serkenteni. Az 1950-es évek egyik jellegzetes versikéje volt:
„Gyűjtsd a vasat és a fémet,
ezzel is a békét véded!”
Az 1960-as és 1970-es években az általános iskolák évente papírgyűjtő versenyt rendeztek, ahol az iskolai osztályok vetélkedtek. Ezt a hagyományt napjainkban is sok iskola ápolja.