A Mayflower volt az a híres hajó, amely 1620-ban az angol puritánok első csoportját (zarándokatyák) szállította az angliai Plymouth városából Amerikába, ahol létrehozták az azonos nevű Plymouth kolóniát.
A hajó szeptember 16-án hajózott ki Angliából, és egy kimerítő út után, melyet betegségek nehezítettek, november 11-én horgonyzott le Cape Cod kampós végében (Provincetown kikötő). Eredetileg úgy tervezték, hogy a hajó majd a Hudson folyó torkolatánál köt ki, a mostani New York városánál.[1] Azonban a Mayflower eltért eredeti útvonalától, ahogy a tél közelgett és inkább a Cape Cod kikötőben horgonyzott le. Sok történész úgy véli, hogy a partraszállás Cape Cod-nál nem volt véletlen, hiszen az kívül esett az angol Virginia kolónia ellenőrzési területén.
1621. március 21-én minden életben maradt utas, aki a telet a hajón töltötte, partra szállt Plymouthban, és a Mayflower, április 5-én elindult vissza Angliába. 1624-ben, egy évvel Christopher Jones kapitány halála után, a Mayflowert – valószínűleg rossz állapota miatt – szétbontották Londonban.[2]
Cape Cod kampójának csúcsához érkezett a Mayflower 1620. november 11-én
A hajó
A Mayflowert elsősorban áruszállításra használták, mindenféle árucikk (főleg bor) mozgatására Anglia és más európai országok között. A hajó pontos méreteiről nincsenek adatok, de a rakományának súlyából következtetve úgy becsülik, hogy hossza 27–34 méter (90–110 láb), szélessége 7,5 m (25 láb) volt. A hajónak 25-30 fős személyzete lehetett.
Az utasok
A Mayflower 135 utasa volt az első európai letelepedő Új-Angliában. Néhány leszármazott sokat fáradozott azon, hogy felkutassa családfáját egészen az első kivándorlókig. A hajó a telet az öbölben horgonyozva vészelte át, az utasok ez időt részben a fedélzeten töltötték, közben élelemért kutatva és lakható otthonok kialakításán fáradozva. A tavaszi indulást a hajó személyzetének csak a fele élhette meg, amint az Bradford kormányzó jegyzeteiből kiderül.
Férfiak
John Allerton?
Richard Britteridge
Robert Carter
James Chilton
Richard Clarke
John Crackstone Sr.?
Thomas English?
Moses Fletcher?
Edward Fuller?
John Goodman
William Holbeck?
John Langmore
Edmund Margesson?
Christopher Martin
William Mullins
Degory Priest
John Rigsdale
Thomas Rogers
Elias Story
Edward Thompson
Edward Tilley
John Tilley
Thomas Tinker
John Turner
William White
Roger Wilder
Thomas Williams
Nők
Mary (Norris) Allerton
Dorothy (May) Bradford
Mrs. James Chilton
Sarah Eaton
Mrs. Edward Fuller
Mary (Prower) Martin
Alice Mullins?
Alice Rigsdale
Rose Standish
Ann (Cooper) Tilley
Joan (Hurst) Tilley
Mrs. Thomas Tinker
Elizabeth (Barker) Winslow
A Mayflower másolata
Gyermekek: William Butten, John Hooke, Ellen More, Jasper More, Mary More, Joseph Mullins?, Solomon Prower, Thomas Tinker fia, John Turner 2 fia