A Linhart György-emlékérmetLinhart György tiszteletére alapította 1993-ban a Magyar Növényvédelmi Társaság[1] a növénykórtan kiemelkedő személyiségeinek évenkénti elismerésére.
Linhart György (1844-1925) fitopatológus, „a magyar növénykórtan atyja”, botanikus, a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia tanára, a Magyar Királyi Növényélet- és Kórtani Állomás megalapítója volt.
Az emlékérem tervezője Csiby Mihály.[2] Ugyancsak az ő munkája a Vörös József mikológus tiszteletére alapított emlékérem is.
Az elismeréseket a Növényvédelmi Tudományos Napokon,[3] rendszerint a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adják át a rákövetkező év február hónapjában. Az emlékérem és oklevél mellé a kitüntetett megkapja a tölgyből készített „vándor" fatáblát is, amely Fischl Géza[4] növénykórtan-professzor faragványa Linhart György portréjával, a hátoldalán a kitüntetett nevének bevésésével és az „átmeneti birtoklás” évszámával. (Megjegyzés: a Magyar Helyesírás Szabályai 12. kiadás szerint[5] az X Y-emlékérem kötőjellel írandó, azonban a kitüntetéseken és a Növényvédelem folyóirat megemlékezés cikkeiben mint „X Y Emlékérem” szerepelnek, 2024.)