Lauren Kate (Dayton, Ohio, 1981. március 21. –) fiataloknak szóló könyveket író amerikai szerző. A könyveit több mint harminc nyelvre lefordították, a The Betrayal of Natalie Hargrove és a Fallen pedig egészen a 3. helyig jutott a New York Times Bestseller listáján, Gyermekeknek kategóriában.
Később a Fallen kisebb megszakításokkal az első helyen végzett egy éven és négy hónapon keresztül. Folytatása a Torment megjelenésekor szintén megszerezte az első helyet, így a Fallen "visszacsúszott" a másodikra. A 2011. június 14-én megjelent Passion szintén tarolt. A könyvsorozat más országok listáján is kiemelkedő helyen végzett.
A Disney készített egy filmet a könyvből Fallen's címmel.
Élete
Kate a texasiDallasban nevelkedett, később kollégista volt az atlantai Georgiában. Később úgy nyilatkozott, hogy a tapasztalata a polgárháborúról az „öreg délen", Atlanta területén inspirálta arra, hogy belekezdjen a Fallenbe.
Az írónő azt mondta, nem a saját középiskolája volt az alapja a Fallenben szereplő Sword & Cross iskolának. Azonban tény, hogy a The Betrayal of Natalie Hargrove című könyvében van némi alapja saját élményeinek. A Fallen-t több hónapos teológiai kutatás után kezdte meg. A források szerint a sorozat ötletét a főiskolán kapta Kaliforniában, a Biblia tanulmányozása közben.