A településről látható a Cascade-hegység több tagja is. A város a Deschutes-folyó mellékága, a Kis-Deschutes-folyó völgyében fekszik; a víznek köszönhetően sportolásra és szórakozásra (például horgászat, úszás vagy kenuzás) is lehetőség nyílik.
A közösség a bendi statisztikai körzet része. A helyi iskolák a Bend–La Pine-i Iskolakerület alá tartoznak.[3]
Történet
A közösséget a 19. században alapították; főutcája a Huntington Road lett. A település gyorsan növekedett, de mivel a vízhálózat gyakran meghibásodott, valamint a szomszédos Bend gyorsabban fejlődött, a folyamat lelassult. Mára a tendencia megfordult, de a város már csak Bend alvóvárosaként szolgál; ezekkel együtt Deschutes megye a mai Oregon leggyorsabban gyarapodó megyéje.
A település egészen 2006-ig nem rendelkezett városi ranggal,[4] mivel a 2000-es szavazáson az átalakulást a lakosság 2:1 arányban leszavazta,[5] de 2006-ban más szavazatszámlálási módszert alkalmaztak, így a kezdeményezők már sikerrel jártak (így jártak el Bull Mountain esetében is). A korábbi statisztikai település nagy része a mai városhatáron kívül esik.
A 2010-es népszámláláskor a városnak 1653 lakója, 698 háztartása és 412 családja volt. A népsűrűség 91,4 fő/km2. A lakóegységek száma 942, sűrűségük 52,1 db/km2. A lakosok 93,5%-a fehér, 0,2%-a afroamerikai, 1,1%-a indián, 0,2%-a ázsiai, 0,1%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 1,8%-a egyéb, 3%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 5,8% (5% mexikói, 0,1% Puerto Ricó-i, 0,7% egyéb spanyol vagy latino származású.)
A háztartások 28,5%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 42,6% házas, 11,6% egyedülálló nő, 4,9% egyedülálló férfi, 41% pedig nem család. 31,2% egyedül élt; 15,5%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,3 személy élt; a családok átlagmérete 2,87 fő.
A medián életkor 43,6 év volt. A város lakóinak 22,4%-a 18 évesnél fiatalabb, 6,8% 18 és 24 év közötti, 22,7%-uk 25 és 44 év közötti, 30,4%-uk 45 és 64 év közötti, 17,8%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 48,4%-a férfi, 51,6%-a pedig nő.[7]
2000
Mivel a település 2006. december 7-én kapott városi rangot,[8] ezért a 2000-es népszámláláskor még statisztikai településként listázták.
A 2000-es népszámláláskor 5799 lakója, 2331 háztartása és 1699 családja volt. A népsűrűség 76,3 fő/km2. A lakóegységek száma 2975, sűrűségük 39,2 db/km2. A lakosok 95,84%-a fehér, 0,09%-a afroamerikai, 1,28%-a indián, 0,24%-a ázsiai, 0,1%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 0,55%-a egyéb-, 1,9%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 2,22% (1,7% mexikói, 0,1% Puerto Ricó-i, 0,5% pedig egyéb spanyol/latino származású.)
A háztartások 26,6%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 61,3% házas, 7,3% egyedülálló nő; 27,1% pedig nem család. 20,8% egyedül élt; 10,3%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,47 személy élt; a családok átlagmérete 2,82 fő.
Lakóinak 23%-a 18 évesnél fiatalabb, 4,9% 18 és 24 év közötti, 22,5%-uk 25 és 44 év közötti, 28,8%-uk 45 és 64 év közötti, 20,7%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A medián életkor 45 év volt. Minden 100 nőre 99,8 férfi jut; a 18 évnél idősebb nőknél ez az arány 98,7.
A háztartások medián bevétele 29 859 amerikai dollár, ez az érték családoknál $33 938. A férfiak medián keresete $30 457, míg a nőké $20 186. Az egy főre jutó bevétel (PCI) $15 543. A családok 9,5%-a, a teljes népesség 13,2%-a élt létminimum alatt; a 18 év alattiaknál ez a szám 13,4%, a 65 évnél idősebbeknél pedig 11,5%.[9]
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a La Pine, Oregon című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.