Hét elemi osztályt szülőfalujában végzett, s íráskészségének köszönhetően kezdte pályáját 1945-ben a kolozsváriIgazság szerkesztőségében. 1949-től főszerkesztő. A Ștefan Gheorghiu Pártfőiskolán államvizsgázott (1955), s utána magánúton végezte el a középiskolát (1963). A lapszerkesztés mellett docens, majd előadótanár a Bolyai Tudományegyetemen, 1970-től A Hét szerkesztőségi felelős titkára nyugalomba vonulásáig (1985).
Első könyve a Zsil-völgye bányászainak életéről és gondjairól szólt (1949), s csak több mint három évtized után vállalkozott újabb könyvírásra, amelyben saját családi emlékeiből kiindulva a székelyszombatosok viszontagságos sorsát tárta fel egészen a Kemény Zsigmond, Móricz Zsigmond, Bözödi György írásaiból ismert vallási kisközösség tragikus felbomlásáig. A vallomásként született könyv – írja róla Kovács János – "kimondása olyasvalaminek, amiről a hallgatás fehér foltot hagyna Erdély szellemi múltjában".
Főbb művei
Szén és acél (riportkönyv, 1949)
Vallomás a székely szombatosok perében (Kriterion, 1981; Budapest, 1983)
Útfélen fejfa (Balassi–Kriterion, 1995)
Mondjatok káddist egy székely faluért.[2] Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1997
Az erdélyi szombatosság nyomában. Csíkszereda: Pallas-Akadémia, 1999
A hűség csapdái. Egyszemélyes szubjektív történelem (Csíkszereda, Pallas-Akadémia könyvkiadó, 1999)
Bözödújfalvi szombatosok szertartási és imádságos könyve; közzéteszi, bev. Kovács András; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2000
.svg){kind=small}
