Kispetri házNagykalotai régi házKörösfői házak 2008-ban
Kalotaszeg népi építészete,gótikus templomai, népi textíliái és viselet együtt alkotják a tájegység arculatát és vonzerejét. A faépítészet magas műszaki és művészi színvonalat ért el, amelynek emlékei számos településen megtalálhatóak. A jellegzetesen kalotaszegi vonásokat Kós Károly (néprajzkutató), Kelemen Lajos és Debreczeni László dolgozták fel művészettörténeti szempontból.
Történelmi alakulása
Kalotaszeg népi építészete a jelenlegi épületanyag, illetve a 19. századi kutatások alapján a 19. század első feléig, levéltári adatok alapján a 18. századig vezethető vissza. A 19. század derekán a Kalotaszeget uraló háztípus formailag alig tért el Erdély szomszédos néprajzi tájegységeinek építészetétől. A kőlábazatra épített, boronafalas, esetleg alápincézett kétosztatú, tört- vagy oldaltornácos, ritkábban kéttraktusos házat magas, kontyolt taposottszalma-héjazattal fedték. A 19. század utolsó évtizedeiben, előbb a fában gazdagabb vidékek szomszédságában, magas, majd egyre alacsonyabb tetőszögű kontyolt zsindelytető került a házakra.
A 19. század fordulóján városi hatásra fokozatosan elterjedt a vízvetős, csonkakontyos tetőforma, előbb zsindely, majd cserépfedéssel, fokozatosan megújult a falszerkezet is, majd áttértek a boronaházakra, valamint a zsilipes szerkezetekre.
Alaprajzát tekintve a kalotaszegi ház egyaránt kapcsolódik a nyugat-erdélyi és kelet-erdélyi fejlődési modellekhez.
Az egyértelműen sajátos kalotaszegi jelleg kialakulását a 20. század első évtizedeiben lezajlott megújulás eredményezte, mely alaprajz és szerkezet szempontjából a tornácok változatosságában, díszítőművészeti vonatkozásában pedig a mesteri famegmunkálásból eredő külső ornamentikában mutatkozott meg. Megjelentek L alakú és kéttraktusos városias házak is.
Művelődéstörténeti szempontból nem teljesen tisztázott sem a térség fürdőváros-építészetével való kapcsolatának eredete, sem a szecesszió és a kalotaszegi népi építészet egymásra hatása.
A népi építészet legnagyobb átalakulása a városokhoz, főutakhoz közeli falvakban, illetve Kalotaszeg északi peremén volt megfigyelhető. A szerves fejlődésnek a típustervek kötelezővé tétele és az életforma megváltozása vetett véget. A helyi lakosság érzi legkevésbé értékesnek saját népi építészeti emlékeit; inkább a kívülről érkező, hétvégi házat vagy lakóházat vásároló városiak hajlamosabbak a hagyományos épületek megőrzésére.
A legtöbb kalotaszegi faluban még sértetlen a településszerkezet, bár a falvak településképét a hetvenes, nyolcvanas évek tömbházépítése és a nyolcvanas, kilencvenes évek tájba nem illő, anyaghasználatával, színvilágával nem illeszkedő, bizánci jellegű ortodox templomépítési láz súlyosan károsította.
Más vidékekhez hasonlóan a kalotaszegi népi építészet is végóráit éli, a hagyományos épületek egy letűnt világ itt felejtett emlékei, melyek elhanyagoltságukban csupán haloványan sejtetik az egykor pompázatos, cifra népi díszítőművészet fényes napjait.
Kalotaszeg falvaiban egyaránt megtalálhatóak a különböző telektípusok. Jól kimutatható a szalagtelkes elrendezésre való törekvés, gyakoriak a téglatelkek, sok a tömbtelek. A házak szinte egyenlő arányban kerültek az előkertek mögé vagy épültek utcafrontra, ez utóbbi a 19 – 20. századi polgárosodás hatására vált gyakoribbá.
Az udvarelrendezés tekintetében két nagy csoportot különböztetünk meg. A Felszegen és a Kapus mentén általánosnak tekinthető a keresztcsűrös elrendezés, ahol a csűr a lakóház tengelyére merőlegesen helyezkedik el, mintegy lezárva az udvart. A többi melléképület elhelyezkedhet a lakóház mögött, vagy vele szemben. Ennek az elrendezésnek köszönhetően a szekér az udvaron keresztül egyenesen bejuthatott a csűrbe.
A második csoportba a soros, vagy párhuzamos elrendezésű udvarok tartoztak. Ez az elrendezés a Nádas mentére és az Alszeg egyes falvaira volt jellemző. Itt a csűr állhat a lakóház meghosszabbításában, vele szemben, de a telek közepén is. A hagyomány szerint a gazdák el akarták kerülni, hogy a lejtős udvaraikon a nagy esőzés alkalmával a víz keresztül folyjon a csűrön. Ennek a magyarázatnak ellentmond, hogy ez az elrendezés nem csak ilyen domborzati viszonyok között jellemző.
A dombhátakon kialakult, elsősorban román ajkú falvakban gyakori a lazább, rendezetlenebb telekelrendezés.
A kalotaszegi dombos tájviszonyok miatt kialakuló kanyargós utcák a telekkiosztás szabálytalanságait, torzulásait eredményezték, így ennek hatására gyakoriak az udvarelrendezés sémáitól való eltérések.
A kalotaszegi lakóház alaprajzi elrendezése
A Kárpát-medencei parasztházakhoz hasonlóan a kalotaszegi lakóépületek is jellemzően egysorosak. A legáltalánosabb a kétosztatú ház, szoba-konyha elrendezéssel, amely már a 18. századi és ennél korábbi házaknál is megfigyelhető volt. Egysejtes házzal ma már csak ritkán találkozunk, ezek az épületek is inkább üresen állnak, vagy nagyon szegény emberek lakják.
A dombos földrajzi környezetre való tekintettel a kétosztatú ház gyakran pincével egészült ki. A pincét gyakran tették lakhatóvá, ide került a nyári konyha, és előfordult, hogy mindkét helységet alápincézték, kialakítva a magasföldszintes vagy akár emeletesnek is nevezhető lakóházat (Inaktelke, Bogártelke, Nádasdaróc, Körösfő, Magyargyerőmonostor).
Az alaprajzi fejlődés során gyakran épültek harmadik helységek, melyek külső vagy belső ajtókon keresztül közlekedtek a többi helységgel.
A kalotaszegi házak alaprajzának szinte mindig része volt valamilyen tornác, amely lehetett oldaltornác vagy törttornác, de igen elterjedt volt a kiugró résszel gazdagodó körtornác is. Ritkábban előfordult lopott tornác is, amikor a törttornácos ház tornácvégét kamraként beépítették.
A lakóház szerkezeti felépítése
Kispetri ház utcai homlokzata
Alapozás
A kalotaszegi hagyományos épületek többségének alapozása kőből készült. A 18. századi levéltári adatok cölöpvázasként értelmezhető házakról tesznek említést, de ezt a formát fokozatosan felváltották a talpvázas szerkezetek. A 19. század derekán épülő házak talpgerendái alá a sarkokon és a gerendaközökben nagyobb köveket tettek. A 19. század végétől a pince nélküli épületek talpfáit alacsony, a talaj szabálytalanságait kiegyenlítő kőlábazatra helyezték. Alápincézett vagy emeletes házak esetén a magas pinceszint falait szintén kőből emelték. A kőbányákhoz közelebb eső falvakban gyakori volt a nagyméretű hasábformára faragott kőtömbök használata (Magyarvista, Nádasmente, Sztána, Kispetri, Zsobok, Magyarkapus).
A fafalazatok legrégebbi formája a keresztvéges rönkborona. A fal kör keresztmetszetű leháncsolt fenyőrönkökből készült, melyeket vízszintesen egymásra helyeztek. A rönkök végei túlnyúltak a falsíkokon és tapasztás esetén is láthatóak maradtak. Az ilyen típusú házak elterjedése a Felszegen és a Kapus völgyében volt a legnagyobb, de jelen voltak az alszeg és a Nádasmente falvaiban is. A legrégebbi fennmaradt épületek 19. századiak, de kimutatták 18. századi jelenlétüket is.
Igényesebb megmunkálás szükséges a csapolt boronaházak készítéséhez. A bárdolt vagy fűrészmalmokban felvágott fenyőgerendák végeit ferde csapolással úgy illesztették egymásba, hogy a csomópontok ékszerű megmunkálása jól összekapcsolta a keresztfalakat. A 19. századtól terjedt el, de igazi fénykora a 20. században volt és napjainkban is épülnek lakóházak és hétvégi házak ilyen technikával.
Zsilipes falak
A máig fennmaradt hagyományos kalotaszegi népi építészet legelterjedtebb fafalazata a zsilipelt vagy zsilipes szerkezetű ház. A ház szerkezete egy faváz, melynek függőleges oszlopai horonyszerű megmunkálást kapnak, majd e hornyokba zsilipszerűen csúsztatják be a végüknél megfaragott rövidebb gerendákat. A zsilipes szerkezetű házak nagy előnye, hogy kialakításukhoz rövidebb fagerendák is elégségesek, valamint könnyebben szétszedhetők és szállíthatók, mint a boronafalas szerkezetek. E két szempont bizonyára hozzájárult elterjedésükhöz, ugyanis Kalotaszegen bevált szokás volt, a házat valamelyik hegyi faluban méretre megrendelni, itt a román ácsok a fát kivágták, a házat felépítették, majd szétszedték, leszállították, és a megrendelő telkén újból összerakták.
A zsilipelt fal elterjedése a 20. századra tehető és csapolt boronaszerkezethez hasonlóan használata ma is él.
Vegyes falak
Falazás Magyarvalkón
Vegyes falak tekintetében ismert volt Kalotaszegen a sövényfal is. A talpas vázszerkezetbe vízszintes osztóelemeket helyeztek, és függőlegesen fonták be a sövénykitöltést, majd agyaggal tapasztották a vesszők mindkét oldalát. Ilyen fal elsősorban a Nádas mentén és az Alszegen maradt fenn.
Téglafalak
A tégla használata Kalotaszeg hagyományos építészetében ritka és leginkább a 20. században terjedt el, főként a vasút mellett fekvő Nádasmentén. A polgári hatásra épülő nagyméretű házak, vagy a kisebb házak utólagos kiegészítéseihez használták.
A házak falait hagyományosan agyaggal tapasztották majd meszelték. A tapasztást keményfaékekre, majd a fűrészmalmok elterjedésével boronákra szegezett lécekre vitték fel. A meszes vakolatok a 19. század végén, a 20. század elején a polgáribb hatású épületeken jelentek meg. Napjainkban egyre gyakoribb az épületek utólagos cementes levakolása.
A pórfödém néven is ismert deszkafödém a Kárpát-medencében mindenhol a népi belső terek legjellegzetesebb eleme. Kalotaszegi elterjedése már a 18. században kimutatható volt.
A korai füstös házaknál csak a szobákban épült födém. A füstfogós és füstcsöves kemencék elterjedésével a pitvar légterét kezdték födémmel ellátni.
A fenyőfából bárdolt, majd gyalult gerendákat egymástól nagyjából 90 cm távolságra fektették és ezekre a hézagmentesség érdekében két-három cm átfedéssel gyalult deszkalapokat helyeztek.
Padozatok
Az egyik legősibb padozatforma a vert föld, azaz egyszerű döngölés és agyagtapasztás. Ez általában a konyhákat vagy másodlagos fontosságú helységeket jellemezte, az első szoba még a korai házakban is hajópadlós volt. Míg a vert föld használata egyre inkább háttérbe szorult, a hajópadló használata napjainkig általános. A gyalult deszkalapok egymás mellé helyezésével kialakított padozat a legtöbb hagyományos épületben megtalálható. Újabban elterjedt anyag a cement, ami a falnedvesítő hatása ellenére elsősorban konyhák, kamrák, mellékhelyiségek népszerű burkolata.
Tetőszerkezet
A 19. század közepénél korábbi épületeken általánosan elterjedt volt a magas dőlésszögű taposott szalmatető, amit ma már csak néhány omladozó csűr vagy melléképület tetején láthatunk.
Ezzel egyidőben elsősorban az erdőben gazdag területeken vagy a módosabb házaknál használatos volt a zsindelytető. A 19. század végén a zsindelyes kontyolt tetők dőlésszöge is csökkent, és megjelentek a szintén zsindellyel fedett vízvezetős csonkakontyos tetők.
A századforduló és a 20. század első évtizedeiben jelent meg a gazdag díszítésű, Kalotaszeg meghatározó néprajzi eleme a nyeregtető. Ezek elsődleges fedőanyaga már a kerámiacserép. Ezzel egyidőben terjedt el, leginkább a Felszegen (Magyargyerőmonostor, Magyarvalkó, Kalotaszentkirály, Nyárszó, Körösfő, Magyarkiskapus, valamint Kispetri, Nádasdaróc és Mákófalva) a négyzetes sík palalemez is, melyet 45 fokban megdöntve helyeztek el a tetősíkra.
Szegény házaknál kátránypapírral javították a zsindelyt, és utólagos lefedésre használták a bádogot is. Manapság gyakorivá váltak a különböző anyagú hullámlemezek is.
Az épületek fedélszéke szinte kizárólag szarufás szerkezettel épült. A korábbi épületeknél gyakoribb volt a lecsüngő szarufás szerkezet, majd a nyeregtetős épületeknél a támasztott szarufás szerkezet.
Tornácok
Oszlop, mellvéd
Nyárszói tornácoszlop
Az oszlopokat általában bárddal faragták, gyakori a középmagasságtól felfelé és lefelé egyaránt csökkenő négyzetes keresztmetszet. Az esztergált megmunkálású oszlopok ritkábbak (Nyárszó, Magyarbikal, Gyerővásárhely, Ketesd, Inaktelke).
A mellvédek deszkázottak, és leginkább függőleges kialakításúak. A tornác mellvédjét tartó vízszintes gerendára és a tornác talpgerendájára függőleges deszkaelemeket szegeztek, melyeket alul, de főleg felül valamilyen minta alapján fűrészelt deszkaelemmel zártak. A 19-20. század fordulóján épült házak jellemző elemei az általában stilizált virágmotívumokat mintázó, fűrészelt deszkadíszítések, amelyekkel áttört mellvédek művészi változatait hozták létre.
A tornác mellvédjében gyakori a kis nyitható ajtó, melyet leginkább a bejárati ajtókkal szemben helyeztek el. Főként a Felszegen gyakori a tornácajtó oszlopainak végét gömbszerűre kifaragott dísszel kiemelni.
Tornáczáródás
A leggyakoribb az egyenes záródású tornác. Nyeregfás záródású tornácokkal elsősorban a Felszegen (Magyargyerőmonostor, Nyárszó) találkozunk. A könyökfás záródás fecskefarkas csapolása egyaránt díszítő hatású (Körösfő). Szép íves záródású tornácokat láthatunk Mákófalván, Inaktelkén, Gyerővásárhelyen, Farnason és Kispetriben. Gyakori megoldás a lécrácsos záródás is, ahol a tornácoszlopokra támaszkodó gerenda és a velük párhuzamos oszlopok kötőelemei között ferdén elhelyezett lécezés árnyékoló szerepet is kap (Méra, Gyerővásárhely, Zsobok, Kalotaszentkirály). Van olyan tornác is ahol fűrésszel kialakított áttört deszkadíszítést találunk.
A kalotaszegi házak homlokzatát általában tapasztották és meszelték, újabban vakolják és festik. Ugyanez érvényes a lábazat kialakításánál, de a kőfalazat gyakran nem kap semmilyen borítást.
Már ritka a fehérre meszelt öreg ház (Magyarvalkó, Nyárszó, Magyarlóna, Magyarfenes, Tordaszentlászló), a 19. századi vagy 20. század eleji épületeknél sokkal gyakoribb a kék szín valamelyik árnyalata, melyet a Kalotaszentkirály környéki "kék agyagból" nyertek. A 20. század elején főleg a polgári hatású épületek színvilága vált változatosabbá, a zöld, a sárga, a barna és végül a szürke színek különböző árnyalatainak elterjedésével. A vegyes lakosságú falvakban a zöld színt elsősorban a magyar ajkú családok kedvelték, míg az okkersárga, a barna és a sötétkék házakban általában románok laktak. A homlokzat díszítettsége koronként és az építtetők igényességétől, anyagi helyzetétől függően változott. A 19. század első felének házainál szinte nem volt homlokzatdíszítés. A díszítések legkorábban a faelemeknél jelentek meg faragott tornácoszlopok, díszített záródások formájában. Ezt követte a sík fafelületek, azaz a tornácmellvédek, majd tetőoromfalak díszítése. Kalotaszegen a fafelületek díszítése magasabb színvonalú, mint a homlokzatok vakolatdíszeinek kialakítása.
Városi hatásra megjelentek a nyeregtetős házak, melyeknek oromfala a díszítések fő kialakítási területe lett. Az oromfallal párhuzamosan fűrészelt díszítés (kötény) nemcsak a sarkokat, hanem a tető élét teljes hosszában szegélyezi és a belső széle félkörös kiképzést kap. Figyelemre méltó a sugárirányban elhelyezett pávafarkos díszítés (Mákófalva), valamint a magyarvalkói Ádám és Éva ábrázolás. Mákón és Zsobokon találunk magyar címert, Inaktelkén tárogatós és üveget tartó férfi alakot. Az oromfal előtti félkörös kiképzés díszítése Inaktelkén és Bogártelkén apró, csipkeszerű. Mérában a díszített sáv szélesebb és a tömör felület nagyobb az áttörtnél. Az alszegen nagyobbak a minták, a Felszeg román falvaiban és Körösfőn és Kiskapuson a minták vaskosabbak, jobban érvényesül mértani hatásuk. Ritkábban előfordul az oromfal vakolása, díszítése is, akár Ádám és Éva fémdomborműves motívumával (Nyárszó, Magyarbikal, Méra).
Hagyományos nyílászárók
Régen Kalotaszeg házain az ablakot kilyuggatott marhabendővel vagy hólyaggal zárták, ám ez a szokás a 19. század végén már csak a nép emlékezetében maradt meg. A 19. század végén terjedt el előbb a kisméretű, majd később a nagyobb méretű pallótokos ablak. Az ablakkereteket általában színesre festették és növényi motívumokkal díszítették. A pitvar falába gyakran tekintőlyukat is építettek, ezt a nyílást télen bedugaszolták.
A 19. század első évtizedeiben az egyszerű pallótokos ablakokat fokozatosan felváltják a mindkét szárnyukkal befelé nyíló gerébtokos ablakok. Városi hatáskánt megjelentek a változatosan osztott ablakszemek.
A 18-19. századi ajtók fasarkokon forogtak, fakilinccsel és fazárral záródtak, gyakran egyetlen darab fenyődeszkából voltak kifaragva. A 20. század fordulóján már fűrészmalmokban vágták a deszkát, de az összeállításhoz még mindig faszegeket használtak. Az ajtó deszkalapjait két keresztpánttal vagy kerettel erősítették össze. A 19. század végére elterjedtek a díszített kovácsszegekkel kivert ajtók, melyeket a századfordulót követően a városi divatnak megfelelő betétes ajtók szorítottak ki. Érdekes, hogy fennmaradt az ajtó középső mezőjében elhelyezett ajtógomb használata. Szokás volt az ajtó elé díszesen kialakított lécrácsajtót, cserindet helyezni, mely a meleg napokon biztosította a ház szellőzését, de az állatokat kint rekesztette.
Hagyományos tüzelőberendezések
Magyargyerőmonostori tűzhely
Tüzelőberendezése tekintetében Kalotaszeg ötvözi a kelet-erdélyi és az Erdélyen kívüli területek hagyományait. Kialakításuk, használatuk változatos: vannak kifejezetten kenyérsütést szolgáló kemencék, a szoba fűtésére, ételek melegítésére épített fűtők, de vannak sokfunkciós darabok, melyek a ház fontos díszítőelemeivé váltak.
A kandallót és a Kárpát-medencében mindenhol elterjedt boglyakemencét keresztező tüzelő darabjait elsősorban Felszegen, Nyárszón, Körösfőn, Magyarvalkón, Magyargyerőmonostoron, Magyarókerekén láthattunk.
A cserepes fűtőt általában a szobák pitvar felőli sarkában helyezték el úgy, hogy a közfal másik oldalán a kenyérsütő kemence állt.
A 20. századi kereskedelemben kapható tüzelőszerkezetek (öntöttvas kályhák, takarékos tűzhelyek, gázkályhák) elterjedésével a csempés kemencék kiszorultak a pitvarból és a szobákból. Utódaik a sütőházakban, nyári konyhákban, esetleg az udvaron valamilyen tető alatt elhelyezett kupolás kenyérsütő kemencék, mára azonban már ezek használata is korlátozott.
Hagyományos bútorzat
Az életforma megváltozása elsőként a kalotaszegi ház berendezési tárgyait, a bútorokat érintette. Elvétve találunk még régi bútor darabokat, egy-egy berendezett tisztaszobát.
A bútorok jelentős részét a ládák tették ki. Ilyen volt az élelmiszer tárolására használt festett, faragott, fedeles szuszink. A láda kisebb méretű ruhatárolásra szolgált, de ebben tartották a lányok kelengyéjét is. A gyantáros láda (tulipános láda) Jankó János szerint Kolozsvárról került Kalotaszegre. A monostori ládát faragott motívumokkal díszítették és egyszerű festéssel látták el. A tornácon álló, elsősorban terménytárolásra használt nagyobb méretű láda a hombár. Szekrény ritka darab volt, de üvegek, poharak tárolására használták a falitékát.
Az utcai szobában az utca és az udvar felőli sarokba került az asztal, mellette a fal mentén voltak a padládák. Átlósan vele szemben volt a csempés sütőkemence. Az utca felőli másik sarokba helyezték a díszes párnákkal vetett ágyat – melyet alvásra nem használtak -, utána a háló ágyat, a kemence mellett pedig a bölcső állt. Az udvari fal mellett lehettek ládák, még egy asztal vagy téka.
A kalotaszegi házakban a 20. – 21. század fordulóján is szép számmal találunk padokat, padládát, ládát, szuszinkot, homárt. Faragott szék és festett láda már kevesebb maradt fenn, csakúgy mint régi kályhacsempék, varrottasok és viseletdarabok, ezeket a helybéliek áruba bocsátották.
Gazdasági épületek
Kiskalotai malom gazdasági épülete
A korai gazdasági épületek egy-egy sajátos funkciót szolgáltak. A hagyományos gazdálkodási mód megszűnése, a kollektivizálás, egyes falvak környezetében történt iparosítás, a falvak elnéptelenedése a melléképületek sorsának alakulását is befolyásolta, így mára egyre ritkább a rendeltetésüknek megfelelő használatuk.
A hagyományos kalotaszegi udvar legjellegzetesebb melléképülete a csűr, amely szérűt, istállót, pajtákat foglalhat magába.
Általában külön nevelkedtek a sertések. És külön épület volt a gabonás is. Tűzifa tárolására, aprítására, eszközök elhelyezésére legtöbbször egy fedett, de fal nélküli helység, a szín szolgált. A korábban a pitvarban lévő sütőkemence napjainkban került ki az udvara, vagy külön épületbe. Kitüntetett szerepe volt a különálló kamrának, nyárikonyhának. Itt sütöttek, főztek és gyakran aludtak is, különösen a városias hatásra elterjedt tisztaszobák kialakulását követően. A pincét főként zöldség, gyümölcs téli tárolására használták.
Források
Furu Árpád: Kalotaszeg népi építészete. Kolozsvár: Glória. 2007.
.svg){kind=small}
