Apja, Feliks Kaleczinsky lengyel nemes az 1850-es években telepedett le Magyarországon. Középiskoláit Ungváron végezte, majd a Budapesti Tudományegyetemen hallgatott természettudományi tárgyakat. Főtárgyként kémiából, melléktárgyakként fizikából és ásványtanból 1878-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet. Ezt követően az egyetem kémiai intézetében dolgozott gyakornokként Than Károly és Lengyel Béla irányításával. 1882–1883-ban a kémiai intézet tanársegédje volt. 1883–1884-ben féléves ösztöndíjjal Robert Wilhelm Bunsenheidelbergi laboratóriumában kutatott, útja során több ausztriai, németországi, svájci és olaszországi intézetet is felkeresett. Előzőleg már 1883-ban elnyerte a Magyar Királyi Földtani Intézet frissen meghirdetett vegyészi állását. Heidelbergből hazatérve meg is kezdte a munkát, majd 1898-tól haláláig fővegyészként dolgozott a földtani intézetben.
Munkássága
Tudományos pályája 1884-től a Magyar Királyi Földtani Intézethez kötődött. 1884-ben kőszén-, agyag-, ásvány-, kőzet- és ásványvíz-vizsgálati célokra korszerű kémiai laboratóriumot rendezett be az intézet falai között. A laboratóriumi felszerelést folyamatosan fejlesztette, részint saját találmányú műszereivel, részint Semsey Andor összesen mintegy 200 ezer koronányi támogatásából. Később megalapozta, majd két évtizeden át kezelte a kerámiaipari múzeumi gyűjteményt (agyagok, festékföldek stb.), 1891-ben pedig ő állította fel a földtani intézetben az első földrengésjelző készüléket. Több fórumon és kiállításon képviselte anyaintézményét, így például az 1891-es budapesti agyag-, cement-, aszfalt- és kőipari kiállításon az ezerpéldányos intézeti agyagmintákat mutatta be, az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon, illetve az 1900-as párizsi világkiállításon agyag- és szénminta-kollekciójával jelent meg.
Kiváló kőszénelemzési eredményeiért 1892-ben elnyerte a Magyar Királyi Természettudományi Társulat 1000 forintos pályadíját. Még ez évben megbízták a magyarországi kőszéntelepek összetételének, szerkezetének és rétegtani helyzetének átfogó vizsgálatával. 1901-ben megjelent kőszénkatasztere mellett jelentős eredményeket ért el a Kárpát-medencei agyagelőfordulások regionális földtani feldolgozásában is. 1905-ben részletes térképekkel kiegészítve adta közre Magyarország agyagkataszterét, amelyben hét tűzállósági osztályba osztotta az agyagos kőzeteket. Megállapította, hogy a tűzálló agyagásványok a földpáttartalmú kőzetek előfordulásához kötődnek.[2]
Eddig említett kutatásai mellett a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából tanulmányozta a bánságiszerpentines kőzeteket. 1901–1906 között az erdélyi sós vizeket vizsgálta. Kutatásai eredményeként leírta a heliotermia jelenségét. Elméletében tisztázta, hogy a sós tavak (például a szovátaiMedve-tó) vize azért melegebb környezeténél, mert az alsóbb rétegek tömény sóoldata akkumulálja a napsugárzás hőjét, a felszíni édesvízréteg pedig megakadályozza e rétegek lehűlését. Akadémiai székfoglalóját is e témáról tartotta 1903-ban A Nap melegének accumulatiója különféle folyadékokban címmel. Az artézi kutak működési elvével kapcsolatos kutatásai során újszerű szempontokat vetett fel.
Több mint száz cikket, tanulmányt, kötetet publikált; ezek közül több a kor legrangosabb magyar (pl. Földtani Közlöny, Akadémiai Értesítő, Magyar Chemiai Folyóirat, A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése, Mathematikai és Természettudományi Értesítő, Természettudományi Közlöny, Turisták Lapja) és német (Chemisches Zentralblatt, Zeitschrift für Analitische Chemie, Zeitschrift für Anorganische Chemie) nyelvű szaklapjaiban jelent meg.
A magyar korona országainak megvizsgált agyagai és az agyagiparnál felhasználható egyéb anyagai. In: A Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése 1892. 181–211. o.
Über die Aufbewahrung chemischer reiner alkalischer Lösungen. In Zeitschrift für Anorganische Chemie 1894.
A magyar korona országainak tűzálló agyagjai. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet. 1896.
A magyar korona országai tűzállóságra megvizsgált agyagjainak átnézetes térképe (1:900 000). Budapest, 1899.
A magyar korona országainak ásványszenei (kőszenek, barnaszenek, lignitek) különös tekintettel chemiai összetételükre és gyakorlati fontosságukra. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet, 1901. 309 p. Online
A szovátai meleg és forró konyhasóstavak mint természetes hőaccumulátorok. In Mathematikai és Természettudományi Értesítő XIX. 1901. 5. sz. 450–469. o.
A szovátai meleg és forró konyhasóstavakról mint természetes hőaccumulátorokról: Meleg sóstavak és hőaccumulátorok előállításáról. In Földtani Közlöny XXXI. 1901. 10–12. sz. 329–353. o.
A Nap melegének accumulatioja különféle folyadékokban. In Természettudományi Közlöny 1904. (Akadémiai székfoglalója)
Naptól felmelegedő sós tavak. Budapest: Magyar Természettudományi Társulat. 1904.
A magyar korona országainak megvizsgált agyagai. Budapest: Magyar Királyi Földtani Intézet. 1905. 218 o.
Hála József: Kalecsinszky Sándor. In Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Budapest: Pulszky Társaság; Tarsoly. 2002. 437–438. o. ISBN 963-86222-4-5