NagykárolyiKárolyi Imre György Károly Pál Tibor gróf (Mácsa, 1873. január 10. – Nagymágocs, 1943. július 24.) magyar földbirtokos, bankár, felsőházi tag, császári és királyi kamarás, közgazdasági és politikai szakíró, Károlyi Viktor és ifjabb gróf Károlyi Gyula politikusok édesapja. Felesége gróf Károlyi Zsófia volt.[5] Öt fiúgyermekük közül négyen érték meg a felnőttkort, egy leányuk Mária Consuelo 1927. augusztus 4-én nőül ment ifjabb Horthy Miklóshoz, néhány év után elváltak.[6]Gyula fia pedig Horthy Miklós leányát, Horthy Paulette-t vette el Budapesten, 1930. február 14-én.[7][8]
Életpályája
A főrendiház volt elnökének, Károlyi Tibor grófnak a fia.[9]Németországban végzett gazdasági akadémiát. 1897 márciusától 1918. november 16-ig a főrendiház tagja volt.[10] 1900-tól, alakulásától a Belga–Magyar Bank, majd a Magyar Bank és Kereskedelmi Rt. (1913-tól 1933-ig Angol–Magyar Bank néven) igazgatóságának elnöke. Évtizedekig tagja volt Csongrád vármegye törvényhatósági bizottságának. 1916-ban a császári és királyi kamarási címet is elnyerte. 1927 és 1932 között a felsőház tagja. Az Országos Közlekedési Bizottságban is tagként dolgozott. Máltai lovag.
Nagymágocsi birtokán ecet-, szesz-, keményítő-, cukorgyárat és paprikamalmot létesített, de birtoka volt Zalaszentgróton és Érden is, amelyeket szintén mintaszerűen kezelt.
Elnöke volt sokáig a Bárdi József Automobil Ipar Rt-nak, a nyírbátori népbanknak, a széplaki takarékpénztárnak, a Magyar Aero Clubnak, a Körös–Tisza–Marosi Ármentesitő és Belvízszabályozó Társaságnak. Tagja volt a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank igazgatóságának.
↑Péter László: „A kapitalista világrend világa" - Károlyi Imre gróf idézése. Hatvan évvel halála után.Ezredvég, (13. évfolyam), 2003, 6-7. szám. 57–73. oldal
Péter László: „A kapitalista világrend világa" - Károlyi Imre gróf idézése. Hatvan évvel halála után.Ezredvég, (13. évfolyam), 2003, 6-7. szám. 57–73. oldal