Káprály Mihály (Ungvár, 1990. november 23.[1] –) magyar labdarúgó-játékvezető.
Játékvezetőként
Tizennyolc évesen tett játékvezetői vizsgát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Labdarúgó Szövetségnél . Kezdetben asszisztensként, később pedig játékvezetőként megjárta a megyei bajnokságokat.
2011-ben az Év Fiatal Játékvezetője (Lengvári József Díj), míg 2012-ben Az Év Utánpótlás Játékvezetője (Tamás Lajos Díj). 2013-tól a Budapesti Labdarúgó Szövetségnél folytatta pályafutását. 2017. őszén NB. III-as keretbe került, míg 2020. június 27-én bemutatkozott az élvonalban.
Első meccse egy ZTE-MOL Fehérvár FC találkozó volt. Vezetett mérkőzések száma: 61 (2024. december 17.)
2020/2021-es idényben a Nemzeti Sport munkatársainak osztályzatai alapján Erdős József mögött a második legjobb játékvezetői teljesítményt nyújtotta.
Dátum
|
Helyszín
|
|
Mérkőzés
|
Nézők
|
2020. június 27.
|
Zalaegerszeg
|
első élvonalbeli mérkőzés
|
ZTE FC - Mol Fehérvár
|
4429
|
Nemzetközi játékvezetés
Az MLSZ elnöksége 2024-től nemzetközi, FIFA keretbe jelölte.[1]
Jegyzetek
Források