Junior Vasquez született Donald Gregory Mattern néven (Lancaster, Pennysylvania, 1949. augusztus 24. –) amerikai lemezlovas, producer és mixer.[1]
Karrierje
Mattern fiatal felnőttként költözött 1971-be New York-ba azzal a céllal, hogy divattervező legyen. Rövid ideig a Fashion Institure of Technology-ban folytatta tanulmányait, és egy ideig fodrászként is dolgozott. Mattern-t elbűvölte a New York-i éjszakai élet, különösen DJ Larry Levan munkája a Paradise Garage nevű szórakozóhelyen. Miután felvette a Junior Vasquez művésznevet, a 80-as években zenei produkciókban kezdte a pályafutását. Vasquez dolgozott együtt Shep Pettibone lemezlovassal, és számos dalt készítettek, illetve remixeltek olyan előadóknak, mint Madonna, Whitney Houston, Janet Jackson, MC Hammer, Prince, Pet Shop Boys és mások. Vasquez lehetőséget kapott a Club Bassline-ban, ahol rezidens dj-ként kezdett el dolgozni, és hírnévre szert tenni.
Junior Vasquez legkorábbi underground slágerei közül sok jelent meg "Ellis D" néven, köztük a "Work This Pussy" című house szám is. Illetve Vasquez kiadta a Just Like a Queen, a My Lolleata, az It's Scratched és a Took My Love Away című dalokat is.
1989 és 1995 között Vasquez az eredeti Sound Factory lemezlovasa volt a Richard Granttel közösen alapított klubban, mely Chelsea V 27 utca 530 alatt található. A nagy lemezkiadók elkezdték felkérni Vasquezt, hogy készítsen klubbarát remixeket legjobb énekeseinek, az ő személyes beat vezérelt house stílusban. A kereslet növekedése miatt sok zenész és énekes mint például a C+C Music Factory, David Morales, Björk, Marilyn Manson, vagy Madonna gyakran jártak vasárnap reggel a rendezvényeire. A sok népszerű előadókkal való együttműködés lehetővé tette számára, hogy saját repertoárt hozzon létre a hivatalos remixekből a nem hivatalos remixek mellett, melyek nem kerültek kiadásra, így élő szettjeit még inkább megkülönbözteti ezek játszása követői számára.
1994-ben Vasquez kiadta legnagyobb slágerét a "Get Your Hands Off My Man" című kislemezt. Ebben az időben kapcsolatban volt a The House of Xtravaganza kiadóval, és a ballroom house-val is, mely ebben az időben kiemelkedő volt New York-ban. A 90-es évek elején Vasquez kiadta az "X" című kislemezt, melynek hangmintái Danny Xtravaganza 1990-es "Love the Life You Live" című dalából származik.