1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. május 19. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. március 21.
Araujo a kaliforniai Lompoc községben született. Az ifjúsági pályafutását a Central Coast Condors, a Santa Barbara Soccer Club és a Barça Residency Academy csapatában kezdte, majd a LA Galaxy akadémiájánál folytatta.
2019-ben mutatkozott be a LA Galaxy első osztályban szereplő felnőtt keretében. Először a 2019. március 17-ei, Minnesota United ellen 3–2-re megnyert mérkőzés 85. percében, Chris Pontius cseréjeként lépett pályára.[1] Első gólját 2020. október 8-án, a Portland Timbers ellen hazai pályán 6–3-as vereséggel zárult találkozón szerezte meg.[2] 2023 februárjában a Barcelona érdeklődött a játékos iránt.[3][4][5] 2023. február 17-én a 3½ éves szerződést kötött a Barcelona együttesével.[6]
Las Palmas (kölcsön)
2023. augusztus 1-jén a kanáriak megállapodtak az katalán csapattal, hogy Araujo egy évre kölcsönbe érkezik a 2023/24-es idény végéig.[7]
Bournemouth
2024. augusztus 13-án ötéves szerződést kötött a Bournemouth csapatával.[8]
A válogatottban
Araujo az U16-ostól az U23-asig több korosztályos válogatottban is képviselte Amerikát. 2020-ban egy mérkőzés erejéig tagja volt az amerikai válogatottnak.
2021-ben debütált a mexikói válogatottban. Először a 2021. december 9-ei, Chile ellen 2–2-es döntetlennel zárult mérkőzésen lépett pályára.[9]