Legismertebb művei: Divatos házasság (Marriage a-la-Mode), Mindent a szerelemért (All for Love).
Élete
Cromwell protektorátusa alatt Cromwell államtitkárával, John Thurloe-val dolgozott (elképzelhető, hogy ebbe a pozícióba az unokaöccse, Sir Gilbert Pickering protezsálta be). Cromwell halálát követően jelentette meg első fontosabb versét, a Heroique Stanzas-t (1658), amelyben óvatos és megfontolt érzelemkifejezéssel magasztalta Cromwellt.
1660-ban már a Stuart-restaurációt és II. Károly angol király visszatérését ünnepelte az Astraea Redux c. költeményével, egy eredeti rojalista dicshimnusszal. Cromwell idejéről itt már anarchiaként ír, Károlyt pedig a béke és a rend helyreállítójaként köszönti. Gyorsan meg is találta a helyét és rövid időn belül kora vezető költőjévé és irodalom-kritikusává vált.
1662-ben felterjesztették Royal Society-tagságra, és meg is választották. Mivel azonban a társaság ügyeiben nem vett részt aktívan, és elmaradozott a fizetéssel, 1666-ban ki is zárták.
1663-ban feleségül vette Sir Robert Howard rojalista lányát, Lady Elizabethet. Műveiben időnként kikel a házasság intézménye ellen, máskor azonban dicsőíti is azt, így keveset lehet tudni házasságuk valós belső viszonyairól. Lady Elizabeth mindenesetre három fiút szült neki, és túl is élte őt.
A puritán tilalmak feloldását követő színháznyitás nyomán Dryden is elmélyedt a színdarab-szerzésben. Első műve, a The Wild Gallant, 1663-ban jelent meg, de nem aratott különösebb sikert. Későbbi alkotásai azonban már annál inkább: 1668-tól már a King's Company (amelynek később részvényese is lett) szerződtette évi három színdarab megírására. Az 1660-as és 70-es évek során a színdarab-írás egyenesen a fő bevételi forrását jelentette.
Ő volt a restaurációs komédia vezető szerzője, legismertebb műve a Divatos házasság (1672), de foglalkozott hősi és hagyományos tragédiával is; e téren a Mindent a szerelemért (1678) c. művével aratta a legnagyobb sikert. Ő maga azonban soha nem volt igazán elégedett a színműveivel, és többször is utalt rá, hogy méltatlan közönségre pazarolja a tehetségét. Ezért is igyekezett a színpadon kívül is hírnevet szerezni – a költészetével.
1667-ben, körülbelül az idő tájt, amikor drámaírói ténykedését is megkezdte, jelentette meg az 1666-os év eseményeit taglaló hosszadalmas történelmi költeményét, az Annus Mirabilis-t ("csodák éve"). Itt ezen év két fő eseményről esett szó: az angol hajóhad diadaláról a holland felett, valamint a nagy londoni tűzvészről. Dryden meglátása szerint Isten csodákat tett Angliáért, amely a tűzvész esetében abban állt, hogy egyrészt sikerült megfékezni, másrészt pedig II. Károly azonnal nagyszabású újjáépítésbe és városfejlesztésbe kezdett a tűz után. Ezzel a modern epikus költeménnyel nem csak kora vezető költőjévé léphetett elő, de később részben ennek nyomán is nyerhette el a koszorús költői (1668), valamint a királyi történész (1670) címet.
Miután 1665-ben a nagy londoni pestisjárvány nyomán bezárták a város színházait, Dryden Wiltshire-be vonult vissza. 1668-ban itt írta meg leghosszabb és egyben legjobbnak is tartott esszéjét a drámai költészetről (Of Dramatick Poesie), dialógus formájában. A műben négyen (köztük Dryden maga is, 'Neander' néven) vitatják meg a klasszikus, a francia és az angol drámai erényeit.
Nagy híve volt a költői kreativitásnak; legjobb hősi színműve, az Aureng-zebe (1675) prológusában kijelenti, hogy komoly drámában rímeknek nincs helye. Magát az Aureng-zebe-et ugyan ennek ellenére még rímekkel írta, de későbbi drámáiban már nem is vetemedett ilyesmire; következő színművét, a Mindent a szerelemért-et (1678) már szabadversben írta.
Legnagyobb eredményeit a szatirikus költészet terén érte el; a kéziratként terjesztett MacFlecknoe gúnyvers koszorús költői éveinek egy személyesebb alkotása, amelyben Thomas Shadwell drámaírót támadta, részben annak 'az irodalom elleni vétségeiért', részben pedig személyes okokból. Ez nem egy lekicsinylő szatíra: felmagasztalja ugyan az alanyát, de úgy, hogy azzal már nevetségessé teszi.
A Religio Laici c. versét még az Anglikán Egyház tagjaként írta 1682-ben, 1687-ben azonban a The Hind and the Panther-rel már római katolikussá való megtérését ünnepelte.
II. Jakab angol király 1688-as trónfosztásakor az új vezetésnek már nem volt hajlandó hűséget esküdni, így kegyvesztetté vált. Hivatalait kénytelen volt feladni, koszorús költői címe is kedvenc gúnycéltáblájára, Thomas Shadwell-re szállt, így a továbbiakban a tollából kellett megélnie. Ezután főként Horatius, Juvenalis, Ovidius, Lucretius és Theokritosz műveinek fordításával foglalkozott, amit sokkal kielégítőbbnek is talált, mint a drámaírást.
1694-ben látott neki legnagyobb fordítói vállalkozásának, Vergilius műveinek (The Works of Virgil), ami aztán 1697-ben került kiadásra, előfizetéses alapon. A mű megjelenése országos eseményszámba ment, és nem kevesebb, mint ₤1,400-ot hozott neki. Dryden tehát kulcsszerepet töltött be az ókori klasszikusok angol nyelvre való átültetésében.
1700-ban lelte halálát, a westminsteri apátságban temették el. Őt magát is számos eulógiában dicsőítették, így például a Luctus Britannici-ben is.
Források
(Az angol szócikk nyomán, kivonatoló fordítással. A fordítás még nem teljes.)
