Jimmy Rosenberg (Stochelo Rosenberg unokatestvére) hét évesen kezdett gitározni. Két évvel később saját triót, a Gypsy Kidst vezette, amely a cigány dzsessz hagyományai szerint játszott, és szerepelt a Django Legacy[2] című brit dokumentumfilmben. A trió Rosenberg tizenkétéves korában adta ki első albumát, a Safarit. Egy évvel később Rosenberg kiadta debütáló szólóalbumát, a Swinging with Jimmy Rosenberget.
A Gipsy Kings perének elkerülése érdekében a Gypsy Kids 1989-ben Sintire változtatta a nevét.
1995-ben a trió Jimmy Rosenbergből, Johnny Rosenbergből és Rinus Steinbachból állt. Felléptek a franciaországi Django Reinhardt Fesztiválon, és turnéztak az Amerikai Egyesült Államokban is.
Rosenberg szólókarrierjét 1997-ben folytatta.
2000-ben – a Django Reinhardt Fesztiválon – Rosenberg fellépett a Carnegie Hallban.
Rosenberg ugyan – sok nehézség után – 2007-ben tért vissza a pódiumra, de a következő évben ismét abbahagyta a gitározást. Jon Larsen ezt mondta: „Jimmy Rosenberg az egyik legnagyobb tehetség a dzsesszgitár világában, és az egyik legnagyobb tragédia... Tizenkét fantasztikus éven át dolgoztunk együtt a 2004-es végső összeomlása előtt. Olyanok voltunk, mint a testvérek. Hónapokig turnéztunk, kilenc stúdiófelvételt készítettünk együtt. Ezek alatt az évek alatt hallottam a valaha volt legfantasztikusabb zenét a gitáron.”
Albumok
The Gipsykids (1992)
Swinging with Jimmy Rosenberg (1993)
Sinti, Sinti (1996)
Hot Shots – Hot Club de Norvège with Jimmy Rosenberg, Babik Reinhardt and Romane (1997)
Jimmy Rosenberg with Bireli Lagrene and Angelo Debarre (1998)
Hot Club de Norvège Swinging with Vertavo, Angelo & Jimmy (2001)
Portrait of Jimmy Rosenberg – compilation (1999)
Hot Club de Norvège featuring Ola Kvernberg & Jimmy Rosenberg (2003)
Hot Club de Suede with Jimmy Rosenberg (2003)
Djangos Tiger, with Swede Andreas Öberg (2003)
Trio CD (2004)
Rose Room, with Stian Carstensen (2005)
Swinging with Jimmy Rosenberg by Jon Larsen (2006)
Jimmy Rosenberg is Back (DVD, 2007)
The Best Of (2008)
Díjak
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Filmek
Django Legacy, brit dokumentumfilm (1991).
Életét az Apa, a fiú és a tehetség című holland film dokumentálja (hollandul: Jimmy Rosenberg - de vader, de zoon & het talent; 2007), Jeroen Berkvens rendezésében. A film Rosenberg apjával való kapcsolatát és drogokkal való küzdelmét mutatja be. Mint ebben látható, James Brown, Stevie Wonder és mások nagyra becsülték őt.
A Jon & Jimmy című dokumentumfilm hosszú, viharos kapcsolatáról szól Jon Larsen jazzgitárossal. 2010-ben mutatták be; elnyerte a holland Edison-díjat.
Jegyzetek
↑Franciaország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Észak-Olaszország egyes részein beszélt cigány nyelv. Jelentős rá a német nyelv hatása, és kölcsönösen nem érthető más a romani nyelveken.