I. Mithridatész pártus király

I. Mithridatész
I. Mithridatész arcképe a tetradrachmáján
Ragadványneve	Királyok királya, Arszakész, Philhellén
Pártus király
Uralkodási ideje
I. e. 171 – I. e. 132
Elődje	I. Phraatész
Utódja	II. Phraatész
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Arszakida
Született	i. e. 195
Elhunyt	i. e. 132 (62-63 évesen)
Édesapja	Priapatiosz
Testvére(i)	II. Artabanosz I. Phraatész pártus király
Házastársa	Rinnu
Gyermekei	VII. Arsak pártus király Rhodogune of Parthia
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Mithridatész témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

I. Mithridatész (pártus nyelven 𐭌𐭄𐭓𐭃𐭕 Mihrdāt; † i. e. 132) a Pártus Birodalom királya i. e. 171-től haláláig. Hatalmas területeket hódított el belháborúktól szenvedő szomszédaitól, a Görög-baktriai Királyságtól és a Szeleukida Birodalomtól, ezzel közepes méretű országát Ázsia egyik legnagyobb birodalmává tette.^[1] Vazallusává tette Elümaisz és Harakéné királyságait. I. e. 138-ban foglyul ejtette a Babilónia visszaszerzéséért hadjáratot vezető II. Démétriosz szeleukida uralkodót, aki házi őrizetben tartott és feleségül adta hozzá a lányát.

I. Mithridatész volt az első pártus uralkodó aki felvette a perzsa eredetű "királyok királya" címet. Hódításai miatt egyes történészek Nagy Küroszhoz, az Óperzsa Birodalom alapítójához hasonlítják.^[2]

Ifjúsága

Mithridatész a pártus Arszakida-dinasztia harmadik uralkodójának, Priapatiosznak volt a fia. Nevének eredeti, iráni formája Mihrdāt, aminek jelentése Mithra adománya (Mithra a fény istene volt az iráni népeknél).^[3] Több bátyja is volt, többek között I. Phraatész, aki apjuk i. e. 176-os halála után elfoglalta a trónt. A pártusok szokása szerint az uralkodót fia követi, Phraatész azonban szakított a tradícióval és Mithridatészt jelölte ki utódjául;^[4] a 2. századi római történetíró, Iustinus szerint azért, mert meglátta benne a különleges tehetséget.^[5]

Uralkodása

Phraatész mindössze öt évnyi uralkodás után i. e. 171-ben meghalt. Halálakor Parthia csak egyike volt a meggyengülő Szeleukida Birodalom határain megalakuló új, legfeljebb középhatalmi jelentőségű államoknak,^[6] mint a Görög-baktriai Királyság, Kappadókia, Média Atropaténé vagy az Örmény Királyság (Armenia).^[6] Mithridatész uralma kezdetben a Kaszpi-tenger délkeleti vidékére, a mai iráni Horászán tartományra, Hürkaniára, a mai Észak-Iránra és Dél-Türkmenisztánra terjedt ki.^[6]

Keleti hódítások

I. Mithridatész bronzérméje. Hátoldalán az elefánt Baktria meghódítására utal

Mithridatész először keleti szomszédjára, a külső és belső háborúk által meggyengült Görög-baktriai Királyságra irányította a figyelmét. Görög-Baktria északon Szogdiával, délen Drangianával, délkeleten az indiai fejedelemségekkel háborúzott.^[5] Új királya, I. Eukratidész (i. e. 171-145) trónbitorló volt és sokan ellenálltak uralmának, mint pl az Aria-beliek, akiknek lázadását feltehetően Mithridatész is támogatta.^[7] Valamikor i. e. 163–155 környékén Mithridatész megtámadta Eukratidészt, legyőzte és elcsatolta tőle Ariát, Margianát és Nyugat-Baktriát.^[8] Maga Eukratidész megtarthatta trónját, de csak mint a pártusok vazallusa (legalábbis Iustinus és Sztrabón szerint).^[9] Északkeleten Merv városa biztosította a régió feletti pártus uralmat.^[8] Az I. Mithridatész által kiadott bronzpénzek némelyikének hátoldalán elefánt és a "Nagykirály, Arszakész" felirat látható.^[10] Mivel a görög-baktriai pénzeken elefántot ábrázoltak, feltételezik hogy ezeket az érméket Mithridatész Baktria meghódítását követően verethette.^[10]

Nyugati háborúk

Ezt követően a pártusok magát a belháborúkkal lekötött Szeleukida Birodalmat támadták meg. Mithridatész hadjáratot indított Média tartomány ellen és i. e. 147-ben vagy 148-ban elfoglalta a fővárost, Ekbatanát.^[11] A médek kormányzójává fivérét, Bagasziszt jelölte ki.^[12] Folytatva a hadjáratot nyugat felé, hamarosan meghódították Média Atropaténét.^[13][14] A király i. e. 141-ben birodalmához csatolta Babilóniát. Szeleukeiában pénzt bocsátott ki,^[15] Babilonban pedig újévi ünnepséget rendeztetett, ahol az egymás kezét fogó Marduk és Istár szobrait vonultatták fel.^[16] A birodalom adminisztratív központját Kelet-Iránból hamarosan a gazdag nyugati tartományokba helyezték át.^[17] Mithridatész ezt követően Hürkaniába vonult, de seregei dél felé továbbhaladva meghódoltatták Elümaisz és Harakéné királyságait, valamint elfoglalták Szúzát.^[15] A Pártus Birodalom ekkor már az Industól egészen az Eufráteszig terjedt.^[18]

Ennek a huzesztáni szikladomborműnek központi alakja állítólag I. Mithridatészt ábrázolja

A régi pártus fővároson, Hekatompüloszon kívül Mithridatész királyi palotákat építtetett Szeleukeiában, Ektabanában, Ktésziphónban és az általa jelentősen felfejlesztett Mithradatkertben ("Mithridatész erődje) is.^[19] A későbbiekben Ekbatanában - a volt méd fővárosban és a perzsa nagykirályok nyári lakhelyén - volt a pártus királyok nyári rezidenciája.^[20] Egyes elképzelések szerint Mithridatész az általa alapított Ktésziphónt nevezte ki hatalmasra duzzadt birodalma fővárosának.^[21] A szeleukidák még ezután is évekig belháborúikkal voltak elfoglalva, i. e. 142-ben pl. Diodotosz Trüphón hadvezér kiáltotta ki magát királlyá.^[22] I. e. 140 körül azonban, amikor a szakák betörtek a Pártus Birodalomba és Mithridatész keleten volt lekötve, a szeleukidák kihasználták a lehetőséget volt tartományaik visszafoglalására.^[21]

I. Mithridatész hóditásai

II. Démétriosz szeleukida király eleinte sikerrel vezette hadjáratát és megszállta Babilóniát, de végül vereséget szenvedett és i.e. 138-ban a pártusok őt magát is elfogták.^[23] Mithridatész végigparádézott vele Média és Mezopotámia göröglakta városain, majd biztonságos távolságban, egyik hürkaniai palotájában helyezte házi őrizetbe. Démétriosz rangjának megfelelő körülmények között élhetett, sőt Mithridatész feleségül adta hozzá a lányát, Rhodogünét is.^[24] Iustinus szerint Mithridatész az új szeleukida király, VII. Antiokhosszal szemben akarta felhasználni Démétrioszt (uralkodott: i. e. 138–129),^[25] akit egyfajta vazallusi státuszba akart kényszeríteni; ezt a célt szolgálta házassága is.^[25]

Mithridatész ezt követően büntetőhadjáratot indított vazallusa, a szeleukidákat segítő Elümaisz ellen és megszállta két nagyobb városát.^[26][21] Nagyjából ekkoriban hódította meg az Elümaisztól közvetlenül keletre fekvő Persziszt; kormányzójának részleges autonómiát adott, mert feltehetően nem akart egy újabb konfliktusforrást a több irányból veszélyeztetett országában.^[27][28]

I. Mithridatész i. e. 132 körül halt meg. Hódításai a kis pártus királyságot a Közép-Kelet nagyhatalmává változtatták,^[21] egyes történészek Nagy Küroszhoz, az Óperzsa Birodalom alapítójához hasonlítják.^[2] A trónon fia, II. Phraatész követte.^[29]

Iustinus Világkrónikájában így ír Mithridatészről:

„[...] a parthusok és médek között háború tört ki. Mindkét nép (baktriaiak és pártusok) váltakozó hadiszerencsével harcolt, de végül a győzelem a parthusoké lett. Mithridates így erőben meggyarapodva Media fölé Vagasist teszi meg kormányzónak, maga pedig Hyrcaniába távozott. Miután innen visszatért, háborút viselt az elymaeusok királyával, majd legyőzése után ezt a népet is hozzácsatolta országához, és a parthusok hatalmát a Caucasus hegyétől az Euphrates folyóig terjesztette ki, számos népet a fennhatósága alá hajtva. Így lepte meg őt a betegség, és dicsőséges öregkorban, dédapjánál, Arsacesnél nem kisebb uralkodóként halt meg.^[30]”

Mithridatész pénzei

Pénzérme Mithridatész uralkodásának korai szakaszából

Az Arszakida-dinasztia az i. e. 2. század elejétől kezdve az Óperzsa Birodalom nagykirályainak helyét átvéve próbálta megszilárdítani helyzetét. Ezért kezdték azt terjeszteni, hogy a dinasztia alapítója, I. Arszakész II. Artaxerxész leszármazottja volt;^[31] valamint felvették a régi perzsa uralkodói címeket is. I. Mithridatész volt az első, aki "királyok királyának" neveztette magát, bár utódai rendszeresen csak unokaöccsét, II. Mithridatészt követően használták rendszeresen ezt a címet.^[31][21]

Mithridatész hellenisztikus stílusú tetradrachmája

Korábban az Arszakidák pénzeiken az óperzsa szatrapák fejfedőjét, a baslik nevű sapkát viselték.^[31] Az érme hátoldalán egy iráni lovasruhát viselő, ülő íjászalak látható.^[32][33] I. Mithridatész korai pénzein szintén sapkában ábrázoltatta magát, uralkodása későbbi szakaszában viszont hellenisztikus királyi diadém van a fején;^[34][35] megerősítve uralkodói imázsát a frissen elfoglalt területeken és gesztust téve a helyi elitnek. Ezt szolgálta a felvett Philhellén ("görögbarát") melléknév is.^[36][37] Ezen érmék hátoldalán a görög Héraklész látszik, baljában bunkósbottal, jobbjában kupával.^[38] A pártus korban az irániak hellenisztikus ikongráfiával ábrázolták isteneiket, így Heraklész a győzelem iráni istenét, Verethragnát reprezentálja.^[39]

Mithridatész eleinte az Arszakész címet/nevet használta a pénzein, ami később Arszakész királyra, majd végül Arszakész nagykirályra módosult.^[35] Az Arszakidák címként valamennyien felvették a dinasztia alapítójának, I. Arszakésznek (Arsaknak) a nevét.^[4][40] Mithridatész pénzein néha az "akinek atyja isten" cím is látható; ebben fia, II. Phraatész is követte őt.^[35]

Építkezések

Mithridatész uralkodása alatt Nisza városa, az Arszakidák korábbi rezidenciája teljesen átalakult.^[41] A király átnevezte Mithradatkertre ("Mithridatész erődje") és itt teremtette meg az uralkodói dinasztia kultuszának központját.^[41] A városban talált régészeti leletek között van egy letörött szakállas szoborfej, amely talán Mithridatészt ábrázolja.^[42][35] Uralkodása alatt alapították a Tigris mentén, Szeleukeia közelében Ktésziphónt, a birodalom későbbi fővárosát.^[43] Sztrabón szerint a város eredetileg katonai tábor volt azoknak a harcosoknak, akiket Mithridatész nem akart Szeleukeiában állomásoztatni;^[43] idősebb Plinius viszont azt állítja, hogy azért alapították Ktészifónt, hogy Szeleukeiát elnéptelenítsék.^[43]

Jegyzetek

1. Frye 1984, 211. o.
2. Katouzian 2009, 41. o.
3. Mayor 2009, 1. o.
4. Daryaee 2012, 169. o.
5. Justin, xli. 41.
6. Olbrycht 2010, 229–230. o.
7. Olbrycht 2010, 234. o.
8. Olbrycht 2010, 237. o.
9. Olbrycht 2010, 236–237. o.
10. Daryaee 2016, 40. o.
11. Curtis 2007, pp. 10–11; Bivar 1983, p. 33; Garthwaite 2005, p. 76
12. Shayegan 2011, 72–74. o.
13. Olbrycht 2010, 239–240. o.
14. Dąbrowa 2010, 28. o.
15. Curtis 2007, pp. 10–11; Brosius 2006, pp. 86–87; Bivar 1983, p. 34; Garthwaite 2005, p. 76;
16. Shayegan 2011, 67. o.
17. Canepa 2018, 70. o.
18. Garthwaite 2005, p. 76; Bivar 1983, p. 35
19. Brosius 2006, pp. 103, 110–113
20. Kennedy 1996, p. 73; Garthwaite 2005, p. 77; Brown 1997, pp. 80–84
21. Schippmann 1986, 525–536. o.
22. Bivar 1983, p. 34
23. Brosius 2006, p. 89; Bivar 1983, p. 35; Shayegan 2007, pp. 83–103, 178
24. Brosius 2006, p. 89; Bivar 1983, p. 35; Shayegan 2007, pp. 83–103; Dąbrowa 2018, p. 75
25. Nabel 2017, 32. o.
26. Hansman 1998, 373–376. o.
27. Wiesehöfer 2000, 195. o.
28. Shayegan 2011, 178. o.
29. Assar 2009, 134. o.
30. Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4  , 296. oldal
31. Daryaee 2012, 179. o.
32. Sinisi 2012, 280. o.
33. Curtis 2012, 68. o.
34. Brosius 2006, 101–102. o.
35. Curtis 2007, 9. o.
36. Daryaee 2012, 170. o.
37. Dąbrowa 2013, 54. o.
38. Curtis 2012, 69. o.
39. Curtis 2012, 69, 76–77. o.
40. Kia 2016, 23. o.
41. Dąbrowa 2010, 42–43. o.
42. Invernizzi.
43. Kröger 1993, 446–448. o.

Irodalom

• Sztrabón: Geographica.
• Iustinus: Epitome of the Philippic History of Pompeius Trogus.
• Assar, Gholamreza F. (2009). „Artabanus of Trogus Pompeius' 41st Prologue”. Electrum 15, Kiadó: Kraków. 
• Brown, Stuart C.. Ecbatana, Encyclopaedia Iranica, Vol. VIII, Fasc. 1, 80–84. o. (1997) 
• Bickerman, Elias J. (1983). "The Seleucid Period". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 3–20. ISBN 0-521-20092-X.
• Bivar, A.D.H. (1983). "The Political History of Iran under the Arsacids". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 21–99. ISBN 0-521-20092-X.
• Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 0-415-32089-5
• The Rise of the Arsacids and a New Iranian Topography of Power, The Iranian Expanse: Transforming Royal Identity through Architecture, Landscape, and the Built Environment, 550 BCE–642 CE. University of California Press, 1–512. o. (2018. december 7.). ISBN 9780520964365 
• The Age of the Parthians, Ideas of Iran, vol. 2, London: I. B. Tauris, 2007
• Curtis, Vesta Sarkhosh (2007), "The Iranian Revival in the Parthian Period", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart, The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 7–25, ISBN 978-1-84511-406-0
• Curtis, Vesta Sarkhosh. Parthian coins: Kingship and Divine Glory, The Parthian Empire and its Religions, 67–83. o. (2012. december 7.). ISBN 9783940598134 
• Colledge, Malcolm A. R.. Parthian art. Elek, 1–200. o. (1977). ISBN 9780236400850 
• Dąbrowa, Edward (2009. december 7.). „Mithradates I and the Beginning of the Ruler-cult in Parthia”. Electrum 15, 41–51. o. 
• (2010. december 7.) „The Arsacids and their State” XI, 21–52. o. 
• Dąbrowa, Edward (2013. december 7.). „The Parthian Aristocracy: its Social Position and Political Activity”. Parthica 15, 53–62. o. 
• (2018. december 7.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925. 
• Daryaee, Touraj. The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012). ISBN 978-0-19-987575-7 
• From Terror to Tactical Usage: Elephants in the Partho-Sasanian Period, The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books (2016. december 7.). ISBN 9781785702082 
• Frye, Richard Nelson. The History of Ancient Iran. C.H.Beck, 1–411. o. (1984). ISBN 9783406093975 „false.” 
• Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 1-55786-860-3
• Invernizzi, Antonio. Nisa, Encyclopaedia Iranica 
• Katouzian, Homa (2009), The Persians: Ancient, Medieval, and Modern Iran, New Haven & London: Yale University Press, ISBN 978-0-300-12118-6
• Parthian and Elymaean Rock Reliefs, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. december 7.). ISBN 978-0199733309 
• Kröger, Jens. Ctesiphon, Encyclopaedia Iranica, Vol. IV, Fasc. 4, 446–448. o. (1993) 
• Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: eastern perspectives", The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 1-887829-18-0
• Hansman, John F.. Elymais, Encyclopaedia Iranica, Vol. VIII, Fasc. 4, 373–376. o. (1998) 
• The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes: A Historical Encyclopedia]. ABC-CLIO (2016. december 7.). ISBN 978-1610693912 
• Mathiesen, Hans Erik. Sculpture in the Parthian Empire. Aarhus University Press, 1–231. o. (1992). ISBN 9788772883113 
• Mayor, Adrienne. The Poison King: The Life and Legend of Mithradates, Rome's Deadliest Enemy. Princeton University Press, 1–448. o. (2009. december 7.). ISBN 9780691150260 
• (2017. december 7.) „The Seleucids Imprisoned: Arsacid-Roman Hostage Submission and Its Hellenistic Precedents”, 25–50. o. 
• (2010. december 7.) „Mithradates I of Parthia and His Conquests up to 141 B.C.”, 229–245. o. 
• (2016. december 7.) „The Sacral Kingship of the early Arsacids I. Fire Cult and Kingly Glory”, 91–106. o. 
• Pourshariati, Parvaneh. Decline and Fall of the Sasanian Empire: The Sasanian-Parthian Confederacy and the Arab Conquest of Iran. London and New York: I.B. Tauris (2008). ISBN 978-1-84511-645-3 
• Roller, Duane. 2020. Empire of the Black Sea: The Rise and Fall of the Mithridatic World. Oxford University Press.
• Schippmann, K.. Arsacids ii. The Arsacid dynasty, Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 5, 525–536. o. (1986) 
• Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopaedia Iranica (2005) 
• Shayegan, Rahim M. (2007), "On Demetrius II Nicator's Arsacid Captivity and Second Rule", Bulletin of the Asia Institute 17: 83–103
• Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418 
• The Coinage of the Parthians, The Oxford Handbook of Greek and Roman Coinage. Oxford University Press (2012. december 7.). ISBN 978-0195305746 
• Wiesehöfer, Josef. Frataraka, Encyclopaedia Iranica, Vol. X, Fasc. 2, 195. o. (2000) 

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Mithridates I of Parthia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Előző uralkodó: I. Phraatész

Pártus király I. e. 171 – I. e. 132

Következő uralkodó: II. Phraatész