I. Pipin és Itta fia. Apja az austrasiai királyság majordomusa lett I. Dagobert halála után. 640-ben Grimoald örökölte a címet[1] Azonban a cím öröklését vitatta a király, III. Sigebert korábbi gyámja, Ottó[2] Ebben az időszakban lázadt fel a király ellen Radulf türingiai herceg is. Grimoald részt vett a hadjáratban, amely katasztrofális véget ért, de megmentette a király életét és közeli bizalmasa lett.
650-ben Ottót elfogta és megölte Lothár alamann gróf,[3] ezzel elhárult Grimoald elől az utolsó akadály is. Rábeszélte a gyermektelen királyt, hogy fogadja örökbe fiát, Childebertet és nevezze ki a trón örökösének. Azonban nemsokára, 652-56 körül Sigebertnek fia született, a későbbi II. Dagobert,[4] akit Sigebert 656-os halála után Grimoald egy kolostorba száműzött és a trónra saját fiát ültette. Mivel beleavatkozott a Merovingok trónöröklésébe, a szomszédos Neustria királya, II. Klodvig elfogatta, megkínoztatta és Párizsban lefejeztette.
Családja és leszármazottai
Felesége neve nem ismert. A házasságból két gyermek született:
Childebert (? - 662). A király halála után Grimoald megpróbálta Childebertet ültetni Austrasia trónjára és ennek érdekében eltávolíttatta Dagobertet, a király fiát.[5] Egyes vélemények szerint igazából Sigebert fia volt, akit Grimoald fogadott örökbe,[6] mivel Grimoald halála után is tovább uralkodott.
Wulfetrudis (639/40 - 669. november 23., Nivelles).[7] A nagyanyja által alapított nivelles-i kolostor főnökasszonya 658-tól.
Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán[1] elérhető
Jegyzetek
↑A Liber Historiæ Francorum jegyzi fel, hogy "Grimoaldo filius eius [=Pippino]" lett a maior domus 640-ben. Liber Historiæ Francorum 43, MGH SS rer Merov II, pp. 315-6.
↑"Leuthario duci Alamannorum", Fredegarii et aliorum Chronic. Vitæ, IV, 86 and 88, MGH SS rer Merov II, pp. 164 and 165.
↑A Liber Historiæ Francorum nevezi meg Dagobertet, mint Sigebert fiát ("filium eius [=Sighiberto rege] parvolum…Daygobertum"), amikor feljegyzi, hogy Grimoald száműzte egy kolostorba. Liber Historiæ Francorum 43, MGH SS rer Merov II, p. 316.
↑Liber Historiæ Francorum 43, MGH SS rer Merov II, p. 316.
↑Ld. Settipani, C. and Kerrebrouck, P. van (1993) La préhistoire des Capétiens 481-987, 1ère partie, Mérovingiens, Carolingiens et Robertiens (Villeneuve d'Ascq), pp. 106-8.
↑A Vita Geretrudis jegyzi fel "sacra puella Vulfetrudis…ex antiquo Francorum genere" üldöztetését, de igazából leszármazása nem tisztázott. Vita Sanctæ Geretrudis 6, MGH SS rer Merov II, p. 460.