Sportpályafutását úszóként kezdte. 1920-tól a BKAC(Budapesti Középiskolai Athletikai Club), 1924-ben a III. kerületi TVE(III. kerületi Torna és Vívó Egylet), majd 1925-től 1927-ig az NSC(Nemzeti Sport Club) úszója volt. 1924-ben a magyar úszóválogatott tagjaként részt vett a párizsi olimpián.
Jelentősebb sporteredményeit evezésben érte el. 1928-tól a Pannónia Evezős Egylet sportolója volt. 1933-tól 1937-ig szerepelt a magyar válogatottban. A magyar kormányos nyolcevezős tagjaként két Európa-bajnoki címet szerzett. A magyar kormányos nyolcevezős csapattal indult az 1936. évi olimpián is. Máig ő az egyetlen magyar sportoló, aki úszásban és evezésben is olimpikon volt. 1937-ben visszavonult a válogatottságtól, majd 1944-ben az aktív sportolástól is.
A második világháború után a Fővárosi Tervhivatal előadója volt. 1945-től 1950-ig egyúttal a Pannónia Evezős Egyletnél, illetve annak megszűnése után, a Budapesti Vörös Meteornál edzősködött. 1957-től tagja lett a Magyar Evezős Szövetség elnökségének. 1971 és 1974 között a szövetség elnöke volt.