Heinrich Reimann

Heinrich Reimann
Született

Krosnowice
Elhunyt1906. május 24. (56 évesen)[1][2][3][4]
Berlin[5]
Állampolgárságanémet
SzüleiIgnaz Reimann
Foglalkozása
SírhelyeKaiser Wilhelm Memorial Cemetery
A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Reimann témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Heinrich Reimann (Rengersdorf, 1850. március 14.Charlottenburg (Berlin), 1906. május 24.) német zeneszerző, zenei szakíró, orgonaművész és tanár.

Életpályája

Sziléziában született. Apja, Ignaz Reimann is zenész volt. bresalui tanulmányainak befejezése után gimnáziumi tanár, majd igazgató volt Gleiwitzben. Mint orgonista a Berline Philharmonie-nál kezdett, majd a Vilmos császár emléktemplom orgonistája lett. Egy időben (1899-ben) Albert Schweitzer volt a helyettese. 1897 és 1906 között szerkesztette a Berühmte Musiker című sorozatot,[6] amelyből 20 kötet jelent meg. Mint zeneszerző, főleg vokális műveket írt. Zenei tárgyú tanulmányain kívül átdolgozta August Wilhelm Ambros zenetörténetének 2. kötetét (1891)

Emlékezete

Sírja Berlinben

Síremléke Berlin-Westend Fürstenbrunner Weg 65-67 alatt található.

Nevezetes művei

  • Robert Schumanns Leben und Werke (1887).
  • Zur Theorie und Geschichte der byzantinischen Musik (1889)
  • Musikalische Rückblicke (1900) (összegyűjtött tanulmányai, 2 kötet)

Források

  • Révai
  • Zenei lexikon II. kötet Győző Andor kiadása, Budapest, 1935. 393. old.

Jegyzetek

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  6. Teljes címe: Berühmte Musiker. Lebens- und Charakterkunde, nebst Einführung in die Werke der Meister

További információk

  • Joachim Dorfmüller: Heinrich Reimann. Leben und Werk eines schlesischen Musikschriftstellers, Organisten und Komponisten. Bonn, Schröder 1994, ISBN 3-926196-19-X, (Deutsche Musik im Osten 3).

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!