Karrierjét művészként és fotósként kezdte, a New York-i Pratt Institute nevű magánegyetem hallgatójaként.[4] A diploma megszerzése után fotósként és reklámrendezőként dolgozott New Yorkban, eközben Andy Warhollal is lehetősége nyílt a közös munkára.[5]
Az 1960-as évek végén Angliába költözött, itt folytatta az Államokban megkezdett tevékenységét. Később a filmrendezés felé fordult, 1972-ben rendezte meg első nagyjátékfilmjét, The Ragman’s Daughter címmel, melynek forgatókönyvét saját novellájából Alan Sillitoe írta.[5]
Következő, pályafutásának legsikeresebb munkája egy bűnügyi film, az 1979-es Hagymaföld volt, ebben az akkoriban ismeretlennel számító John Savage, James Woods és Ted Danson alakított főszerepeket. Ezt követően több olyan filmthrillert is rendezett, amelyben átlagemberek nem várt veszélyekbe keverednek: Megőrülök érted (1985), Kétes üzlet (1988), Bűvölet (1993) és A vér kötelez (2001). 1998-ban jelent meg hasonló műfajú thrillere, A kód neve: Merkúr, Bruce Willis főszereplésével.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Harold Becker című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.