Halasi Andor és Gárdos Margit lánya. 1952–56-ban a Művelt Nép munkatársaként dolgozott, később a Színház és Mozi című laphoz került rovatvezetőnek. Diplomáját az ELTE magyar szakán szerezte 1957-ben. 1957-től 1963-ig az Ország Világ, 1965–től 1971-ig a Tükörnél volt a belpolitikai rovat munkatársa. 1968. március 6-án mutatta be Akkor, egyetlenegyszer című darabját a kaposvári Csiky Gergely Színház. 1971 és 1976 között a Magyar Hírlapnak volt a főmunkatársa, 1976-tól pedig egészen haláláig helyettes felelős szerkesztőként dolgozott a Pesti Műsornál. Színes írásai a mindennapi élet társadalmi és egyéni problémáiról szólnak. Kedvelt ifjúsági könyv lett Az utolsó padban című műve, amely problémafelvetése miatt nagy sikert aratott. A regényből 1963-ban és 2013-ban rádiójáték, 1975-ben egy legendás film készült Molnár Piroska, Zenthe Ferenc és Egri Kati főszereplésével.[4]
Televíziós dokumentumfilmet készítettek róla az Ólombetűs vallomások c. sorozatban.
Főbb művei
A szerelem jogán (riportok, Budapest, 1961)
Az utolsó padban (regény, Budapest, 1963, finn és orosz nyelven is megjelent)[5]