Honig Adolf kereskedő és Krausz Mária fia. Alap- és középfokú tanulmányait Dombóváron, Kaposváron és Bonyhádon végezte. Már egyetemista korában, 1897-től kezdve hírlapíróként dolgozott. Előbb a Budapesti Napló belső munkatársa, majd 1904-től 1921-ig A Nap című napilap társszerkesztője, később felelős szerkesztője volt. Közben munkatársa az Új Idők című irodalmi lapnak és segédszerkesztője a Magyar Színpad című napilapnak, ezenkívül szerkesztett különböző közgazdasági lapokat és számos közleménye jelent meg felekezeti lapokban. 1921-től a Magyar Tudakozódó Egylet vezérigazgatója volt. A legelsők közé tartozott, akik a magyar újságírást új formákkal gazdagították. A zsidó életről írt novelláit és rajzait a stílus nemessége jellemzi. A zsidó közéletben mint a Pesti Izraelita Hitközség elöljáró-helyettese tevékenykedett, de tagja volt az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület és az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat igazgatótanácsának és a Pesti Chevra Kadisa képviselőtestületének is. 1939-ben a fasizmus elől kivándorolt Palesztinába, ahol megalapította az Értesítő Tel Aviv című lapot. 1941 és 1945 között a Hitáchdut Olé Hungária elnöke volt, majd később díszelnöke.
Házastársa Reiner Margit (1886–?) volt, Reiner Adolf dombóvári kereskedő és Altstädter Regina lánya, akit 1906. október 21-én Dombóváron vett nőül.[4]
Művei
A hitelértesítés, a kereskedelmi tudakozódás szervezete és jogrendje (1903)
Menyegző után (1904)
A hadnagy úr házasodik (1904)
Képek és rajzok (Budapest, 1907)
Derű szárnyán (Budapest, 1911)
A horogi cölöp (1911)
Konfesszionális vizeken (1912)
Gileád: vallomások, elbeszélések (Budapest, 1914)
Mit akarunk? (1916)
Tegnap és ma (1922)
A Magyar Tudakozódó Egylet jelentései (1922–1926)
Zsellérek vagyunk (Budapest, 1929)
Útravaló Kol Nidré előtt (Budapest, 1930)
Emlékezete
A göllei könyvtár falán 1999-ben emléktáblát avattak születése 120. évfordulója alkalmából.
↑Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 43355/1899. Forrás: MNL-OL 30794. mikrofilm 1038. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1899. év 23. oldal 29. sor