Ebben az évben új névadó szponzora lett a csapatnak a Rich Energy és az Uralkali után: a MoneyGram pénzküldő szolgáltatás. Ennek köszönhetően a festés is változott: a csapat korai éveit megidéző fekete-fehér-piros lett.[2] Jelentős új szponzor lett még továbbá a Chipotle Mexican Grill, amelynek logóját az amerikai futamokon viselte a csapat.[3] Amerikában különleges, a csillagos-sávos lobogót idéző festést használtak.
A nagy várakozásokkal ellentétben a csapat kiábrándítóan teljesített az idényben. Ennek oka az volt, hogy tervezési hiányosságok miatt az egykörös tempó ugyan rendkívül jó volt (rendszeres volt valamelyik autó szereplése a Q3-ban az időmérő edzéseken, sokszor igen előkelő helyeken), de a csapnivaló gumikezelés miatt a jó rajthelyekről fokozatosan visszaestek a mezőny hátsó traktusaiba a futamok során. Amerikában, utolsóként a csapatok közül, ők is lemásolták a Red Bull kasztniját, de ez nem sokat javított a teljesítményen. Mivel a közvetlen riválisok jobb eredményeket értek el náluk, a Haas utolsóként végzett a konstruktőri bajnokságban.
Eredmények
Kis számmal jelölve a sprintfutamokon elért helyezések, amennyiben azok pontszerzéssel jártak együtt.