Zenei tanulmányait a kaposvári zeneiskolában kezdte, majd a Zeneakadémián fejezte be – hegedű és zongora szakon. 1941-ben első díjat nyert a debreceni Hubay-versenyen. A Magyar Állami Hangversenyzenekarban helyezkedett el hegedűsként, majd a Budapesti Operettszínház korrepetitora lett. 1956-ban a Belga Rádió könnyűzenei pályázatán harmadik díjat nyert egytételes Zongorakoncertójával. 1959-ben a Magyar Rádióhoz került, ahol a Bartók-terem zenei vezetője (gyakran zenei rendezője is) volt. Itt kezdett karmesterként és hangszerelőként is tevékenykedni. 1980-tól tíz évig volt a müncheni Bajor Rádió külső munkatársa.