A gorálok vagy gurálok, górálok (lengyelülGórale, szlovákulGorali – a lengyel góra, „hegy” jelentésű szóból) egy, a lengyel–szlovák határon élő nyugati szláv népcsoport. Több mint 95%-uk lengyel, csak néhányan vallják magukat szlováknak.[forrás?]
A népcsoport tagjai hagyományosan elsősorban földművelésből, pásztorkodásból és sajtkészítésből élnek, manapság viszont egyre többen dolgoznak az idegenforgalomban, a vendéglátásban. Nevezetesek tutajosaik, akik a Dunajecen tevékenykednek.[3]
A gorálit, egy lengyel–szlovák átmeneti dialektust beszélik, népszokásaikat és népviseletüket a mai napig megőrizték. A gurál minták fő színe – fehér alapon – a piros és a zöld, hagyományos ruhájuk alapanyaga az abaposztó.[4] A női öltözet jellemzője a nagy virágmintákkal díszített szoknya és a hímzett fűző, a férfi népviselet nemeznadrágból, széles, bőrből készült övből, fehér ingből és fekete kalapból áll.[5]
Fafaragó művészetük híres; a Magas-Tátrában számos gyönyörűen díszített, fából készült házat, kaput és templomot találni. A Zakopanétól nyugatra található Chochołów faluban még ma is nagyjából harminc gurál műemlékház áll.[6] A gorál épületek gerendákból vagy fél rönkökből épültek, alapjuk kő, meredek tetejüket fazsindely borítja. A házak építésekor nem használtak fémszögeket vagy -csavarokat az építőanyag összeillesztéséhez, rögzítéséhez. Mai napig élő hagyomány, hogy a házakat kívülről évente többször lesúrolják szappanos vízzel és rizskefével, hogy tiszták legyenek.[7]
Kultúrájuk, életük, életformájuk egyik leglelkesebb kutatója Józef Tischner (1931–2000) lengyel teológus és filozófus volt, aki élete egyik fő céljának tekintette a „guráli gondolat” megfogalmazását és megőrzését.
Goralenvolk
Lengyelország1939-es megszállásakor a németek megpróbálták a gurálokat kiszakítani a lengyelek közül, hogy megosszák az ország lakosságát. A németek a gurálokat egyfajta elszlávosodott germán népcsoportnak (Goralenvolk) tekintették.[1] A kollaboránsokból megalakult a németekkel együttműködő Goralenverein, amelynek irányítója a korábbi parasztpárti vezető, Wacław Krzeptowski lett. 1940-ben a podhalei lakosok választhattak: lengyel vagy gurál személyazonossági iratokat kérnek. Ez utóbbival különböző előnyök jártak, mégis csak a gorálok 18 százaléka, nagyjából 27 ezer ember kérte a dokumentum kiállítását.[8]
Érdekesség
A Giewont hegy gerince északi irányból olyannak tűnik, mint egy fekvő ember oldalnézetből. A monda szerint egy óriási lovag alvó, sziklába dermedt teste az. A legenda úgy tartja, hogy ha a hegyvidéken lakó gurálokat nagy veszély fenyegeti, akkor a lovag felébred, és a segítségükre siet.[9]
