A GRGDN egy török zenei produkciós és menedzsment cég illetve független lemezkiadó, melynek székhelye Isztambulban található. A cég neve a gergedan szó magánhangzók nélküli rövidítése, jelentése: orrszarvú.
A GRGDN-t Haluk Kurosman producer és Hadi Elazzi alapította, utóbbi korábban olyan lemezkiadó óriásoknak dolgozott, mint a Warner Music alá tartozó Sire Records vagy a Sony Music Turkey. A cégnek saját stúdiója van Isztambul Ulus negyedében, a lemezkiadás mellett neves fiatal török előadók menedzselésével foglalkozik. Előadóik többségét maguk fedezték fel.
Kiadó
A GRGDN független kiadóként kiadott első albuma a GripinHikayeler Anlatıldı című lemeze volt[1] 2004-ben. A többi kiadványuk a Sony BMG-vel közösen jelent meg. A lemezfelvételek a cég ulusi stúdiójában történnek, Haluk Kurosman vezetésével, aki nem csak producerként, de zeneszerzőként és gyakran zenészként is részt vesz a munkálatokban. A GRGDN eddig megjelent kiadványai:
A GRGDN több neves török előadó érdekeinek képviseletét végzi, többek között az aranylemezes maNga együttesét és Emre Aydın-ét, aki az elmúlt év során több rangos díjat is kapott.[2]