Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

G. Szabó Judit

G. Szabó Judit
Élete
Született1925. május 15.
Sopron
Elhunyt2010. március 17. (84 évesen)
Sopron
Nemzetiségmagyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)Gyermek- és ifjúsági irodalom
Első műveLegyen az egyik feleségem (1969)

G. Szabó Judit (Sopron, 1925. május 15.[1] – Sopron, 2010. március 17.) ifjúsági író.

Nincsenek kis gondok és nagy gondok. Nincsenek felnőttek és gyerekek. Emberek vannak. És embernek lenni nem is olyan egyszerű…

– A macskát visszafelé simogatják


Életpályája

Gyermekkorában tanítónő szeretett volna lenni és zenét tanult. 1944-ben szerezte tanítói oklevelét. Tanult a Képzőművészeti Főiskolán, a Közgazdasági Egyetemen és a Műszaki Egyetemen. Volt rajzolószerkesztő, gyártás-előkészítő, helyettes üzemmérnök.

1970-től szabadfoglalkozású író, humoros, ifjúsági műveket ír.

Férjével, Gyulával átélt utazási élményeinek köszönhetően jelent meg első könyve, a Legyen az egyik feleségem. Ennek megjelenése után már ifjúsági regényeket írt, melyeknek fő ihletői ikerlányai voltak.

„Az akkori lányregények vaníliaszagúak, bégetők, bárányfelhősek voltak. A lányaim gimnáziumba jártak, és egészen másfajta élményeket hoztak haza. Rengeteg életrajzi elem van a könyveimben, nem él meg papíron az, aki a valóságban nem élt.”

Utóbbi két könyve a krimi területére is elkalandozik.

Művei

  • Legyen az egyik feleségem (Táncsics Kiadó, 1969)
  • A macskát visszafelé simogatják (ill. Szecskó Tamás, Madách Kiadó, Móra Kiadó, 1971, Kozmosz Könyvek, 1971, 1974; Móra, 1998, 2002, 2004, 2010, 2016; ill. Berthóthy Ágnes, 2023; német, lengyel, szlovén és cseh nyelven is)
  • Hárman a szekrény tetején (Várnai György rajzaival, Madách Kiadó, Móra Kiadó, 1973, Móra, 2000, 2003, 2005, 2008, 2010, 2014, 2017, hangoskönyvként, Zakariás Éva előadásában, 2008; szlovák nyelven is)
  • Bezzeg a más gyereke (ill. Sajdik Ferenc, Kozmosz könyvek, 1974)
  • Most boldog vagy? (a fedél Sajdik Ferenc munkája, Kozmosz könyvek, 1977)[2]
  • Megérjük a pénzünket! (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 1981, 2001, 2003, 2005, 2008, 2011)
  • Mari, ne bomolj! (1989) (Rácz Julianna borítójával, Kossuth, 1990; Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 1999, 2002, 2004, 2008)
  • Ez mindennek a teteje! (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 2003, 2007)
  • Barbara, ez több a soknál! (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 2004, 2006)
  • Sok a csinos lány (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 2005, 2006, 2009)
  • Rózsás Letícia (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 2005, 2007)
  • A Madárijesztő-ház (Kelemen István rajzaival, Móra, 2007, 2008)
  • Különös sziget (Sajdik Ferenc rajzaival, Móra, 2008, 2014)
  • Kristályszív akció (Kelemen István rajzaival, Móra, 2009)
  • Nekem pont te hiányoztál! (még nem jelent meg)

Elismerése

Jegyzetek

Források

Kembali kehalaman sebelumnya