Férfi egyéni síugrás nagysáncon a 2014. évi téli olimpiai játékokon

Férfi egyéni síugrás nagysáncon
a XXII. téli olimpián
Adatok
HelyszínRusSki Gorki síugróközpont, Krasznaja Poljana
Dátumfebruár 1415.
Versenyzők61 résztvevő
20 nemzetből
Érmesek
Aranyérem   Lengyelország
Ezüstérem   Japán
Bronzérem   Szlovénia

 ← 20102018 → 

A 2014. évi téli olimpiai játékokon a síugrás férfi egyéni nagysánc versenyszámát február 14-én és 15-én rendezték a RusSki Gorki síugróközpontban, Krasznaja Poljanában. Az aranyérmet a lengyel Kamil Stoch nyerte. A versenyszámban nem vett részt magyar versenyző.

Eseménynaptár

Az időpontok moszkvai idő szerint (UTC+4), zárójelben magyar idő szerint (UTC+1) olvashatóak.

Forduló Időpont
Selejtező február 14., 21:30 (18:30)
Döntő, 1. ugrás február 15., 21:30 (18:30)
Döntő, 2. ugrás február 15., 22:35 (19:35)

Eredmények

10 versenyzőt a világkupa eredményei alapján kiemeltek, ők a selejtezőben is ugrottak, de az eredményüktől függetlenül döntősek voltak. A többi 51 versenyző közül az első 40 jutott a döntőbe.

A döntőben az első sorozat ugrásainak eredményei alapján a legjobb 30 versenyző vehetett részt a második sorozatban. A két ugrás pontszámainak összege határozta meg a végső sorrendet. A távolságok eredményei méterben értendők. A rövidítések jelentése a következő:

  • Q: továbbjutás helyezés alapján

Selejtező

Hely. R Versenyző Nemzet Táv
(m)
Táv
(pont)
Bírói
pont
Össz.
pont
Mj
1. 40 Michael Hayböck  Ausztria (AUT) 131,0 70,8 53,5 124,8 Q
2. 49 Daiki Ito  Japán (JPN) 130,5 69,9 55,5 122,0 Q
3. 32 Reruhi Shimizu  Japán (JPN) 130,5 69,9 54,5 120,4 Q
4. 50 Marinus Kraus  Németország (GER) 130,0 69,0 54,0 120,2 Q
5. 38 Anssi Koivuranta  Finnország (FIN) 128,5 66,3 54,0 118,9 Q
6. 51 Thomas Morgenstern  Ausztria (AUT) 128,0 65,4 53,0 116,0 Q
6. 48 Takeucsi Taku  Japán (JPN) 127,0 63,6 54,0 116,0 Q
8. 47 Jernej Damjan  Szlovénia (SLO) 126,0 61,8 52,5 115,9 Q
9. 44 Maciej Kot  Lengyelország (POL) 126,0 61,8 54,0 115,4 Q
10. 35 Jakub Janda  Csehország (CZE) 124,5 59,1 53,5 113,6 Q
11. 37 Janne Ahonen  Finnország (FIN) 126,5 62,7 52,5 110,0 Q
12. 24 Olli Muotka  Finnország (FIN) 128,5 66,3 52,0 109,9 Q
13. 46 Jan Ziobro  Lengyelország (POL) 123,0 56,4 51,0 109,0 Q
14. 34 Gregor Deschwanden  Svájc (SUI) 120,0 51,0 49,5 108,2 Q
15. 45 Jurij Tepeš  Szlovénia (SLO) 123,5 57,3 52,0 107,9 Q
15. 39 Anders Fannemel  Norvégia (NOR) 121,5 53,7 52,0 107,9 Q
17. 41 Jan Matura  Csehország (CZE) 120,5 51,9 52,0 106,4 Q
17. 36 Rune Velta  Norvégia (NOR) 123,0 56,4 52,5 106,4 Q
19. 31 MacKenzie Boyd-Clowes  Kanada (CAN) 124,0 58,2 52,0 105,5 Q
20. 7 Roman Koudelka  Csehország (CZE) 120,0 51,0 51,0 104,6 Q
21. 42 Richard Freitag  Németország (GER) 118,5 48,3 51,0 104,4 Q
22. 10 Sebastian Colloredo  Olaszország (ITA) 124,0 58,2 52,5 104,1 Q
23. 28 Gyenyisz Kornyilov  Oroszország (RUS) 121,5 53,7 52,0 104,0 Q
24. 21 Kaarel Nurmsalu  Észtország (EST) 125,0 60,0 49,0 103,6 Q
25. 30 Anders Jacobsen  Norvégia (NOR) 119,5 50,1 51,0 103,0 Q
26. 33 Dmitrij Vasziljev  Oroszország (RUS) 119,0 49,2 51,0 102,8 Q
27. 43 Piotr Żyła  Lengyelország (POL) 118,0 47,4 51,0 101,3 Q
28. 26 Ronan Lamy Chappuis  Franciaország (FRA) 121,5 53,7 50,0 99,8 Q
29. 17 Choi Se-Ou  Dél-Korea (KOR) 117,0 45,6 50,0 97,7 Q
30. 1 Nicholas Alexander  Egyesült Államok (USA) 120,0 51,0 46,5 96,6 Q
31. 20 Nicholas Fairall  Egyesült Államok (USA) 120,0 51,0 47,5 95,7 Q
32. 16 Ilmir Hazetgyinov  Oroszország (RUS) 114,5 41,1 50,0 93,8 Q
33. 29 Jarkko Määttä  Finnország (FIN) 118,0 47,4 49,5 93,0 Q
34. 27 Antonín Hájek  Csehország (CZE) 117,0 45,6 51,0 91,8 Q
34. 22 Alekszej Romasov  Oroszország (RUS) 119,0 49,2 50,5 91,8 Q
36. 13 Anders Johnson  Egyesült Államok (USA) 112,0 36,6 49,5 91,1 Q
37. 9 Choi Heung-Chul  Dél-Korea (KOR) 116,0 43,8 49,0 88,6 Q
38. 5 Matthew Rowley  Kanada (CAN) 110,5 33,9 48,0 88,4 Q
39. 4 Vladimir Zografszki  Bulgária (BUL) 112,0 36,6 49,5 87,9 Q
40. 11 Trevor Morrice  Kanada (CAN) 113,0 38,4 48,5 84,5 Q
41. 25 Davide Bresadola  Olaszország (ITA) 115,0 42,0 49,5 83,9
42. 14 Dusty Korek  Kanada (CAN) 109,0 31,2 48,5 82,7
43. 19 Peter Frenette  Egyesült Államok (USA) 111,0 34,8 49,5 80,9
44. 15 Kim Hyun-Ki  Dél-Korea (KOR) 111,0 34,8 49,0 80,3
45. 6 Kang Chil-Ku  Dél-Korea (KOR) 104,5 23,1 47,0 78,8
46. 18 Alexey Pchelintsev  Kazahsztán (KAZ) 109,0 31,2 47,5 75,8
47. 8 Níkosz Polihronídisz  Görögország (GRE) 107,5 28,5 47,0 74,7
48. 12 Marat Zhaparov  Kazahsztán (KAZ) 104,5 23,1 45,0 73,2
49. 2 Siim-Tanel Sammelselg  Észtország (EST) 107,5 28,5 44,0 69,0
50. 23 Roberto Dellasega  Olaszország (ITA) 112,0 36,6 41,0 68,9
51. 3 Sorin Iulian Pîtea  Románia (ROU) 101,5 17,7 45,5 59,6
kiemelt 52 Robert Kranjec  Szlovénia (SLO) 127,0 63,6 Q
kiemelt 53 Thomas Diethart  Ausztria (AUT) 131,0 70,8 Q
kiemelt 54 Andreas Wellinger  Németország (GER) 128,0 65,4 Q
kiemelt 55 Anders Bardal  Norvégia (NOR) 130,5 69,9 Q
kiemelt 56 Simon Ammann  Svájc (SUI) 123,5 57,3 Q
kiemelt 58 Gregor Schlierenzauer  Ausztria (AUT) 124,5 59,1 Q
kiemelt 60 Peter Prevc  Szlovénia (SLO) 128,5 66,3 Q
kiemelt 61 Kamil Stoch  Lengyelország (POL) nem indult Q
kiemelt 59 Kaszai Noriaki  Japán (JPN) nem indult Q
kiemelt 57 Severin Freund  Németország (GER) nem indult Q

Döntő

1. ugrás

Hely. R Versenyző Nemzet Táv
(m)
Táv
(pont)
Mj
1. 50 Kamil Stoch  Lengyelország (POL) 139,0 143,4 Q
2. 48 Kaszai Noriaki  Japán (JPN) 139,0 140,6 Q
3. 46 Severin Freund  Németország (GER) 138,0 140,2 Q
4. 49 Peter Prevc  Szlovénia (SLO) 135,0 134,5 Q
5. 27 Anssi Koivuranta  Finnország (FIN) 131,5 130,9 Q
6. 23 Gregor Deschwanden  Svájc (SUI) 134,5 130,3 Q
7. 28 Anders Fannemel  Norvégia (NOR) 132,0 129,5 Q
8. 38 Daiki Ito  Japán (JPN) 137,5 128,1 Q
9. 29 Michael Hayböck  Ausztria (AUT) 134,0 127,3 Q
10. 37 Takeucsi Taku  Japán (JPN) 132,5 126,7 Q
11. 30 Jan Matura  Csehország (CZE) 131,0 125,6 Q
12. 33 Maciej Kot  Lengyelország (POL) 126,0 125,4 Q
13. 36 Jernej Damjan  Szlovénia (SLO) 130,5 124,7 Q
14. 47 Gregor Schlierenzauer  Ausztria (AUT) 132,5 124,6 Q
15. 21 Reruhi Shimizu  Japán (JPN) 130,0 122,2 Q
16. 35 Jan Ziobro  Lengyelország (POL) 128,5 122,1 Q
17. 25 Rune Velta  Norvégia (NOR) 126,5 121,9 Q
18. 44 Anders Bardal  Norvégia (NOR) 127,5 120,7 Q
19. 20 MacKenzie Boyd-Clowes  Kanada (CAN) 132,0 120,1 Q
20. 26 Janne Ahonen  Finnország (FIN) 126,0 119,8 Q
21. 4 Roman Koudelka  Csehország (CZE) 128,0 119,1 Q
22. 31 Richard Freitag  Németország (GER) 122,5 118,6 Q
23. 34 Jurij Tepeš  Szlovénia (SLO) 124,5 118,2 Q
24. 39 Marinus Kraus  Németország (GER) 131,0 117,7 Q
25. 22 Dmitrij Vasziljev  Oroszország (RUS) 130,5 116,8 Q
26. 6 Sebastian Colloredo  Olaszország (ITA) 130,5 116,7 Q
27. 24 Jakub Janda  Csehország (CZE) 127,0 115,3 Q
28. 16 Antonín Hájek  Csehország (CZE) 128,0 113,6 Q
29. 45 Simon Ammann  Svájc (SUI) 125,5 113,2 Q
30. 9 Ilmir Hazetgyinov  Oroszország (RUS) 124,5 111,3 Q
31. 17 Gyenyisz Kornyilov  Oroszország (RUS) 125,0 109,7
32. 42 Thomas Diethart  Ausztria (AUT) 126,5 109,1
33. 14 Olli Muotka  Finnország (FIN) 124,5 108,9
34. 32 Piotr Żyła  Lengyelország (POL) 118,0 108,7
35. 11 Nicholas Fairall  Egyesült Államok (USA) 119,5 108,3
36. 15 Ronan Lamy Chappuis  Franciaország (FRA) 125,0 108,2
37. 41 Robert Kranjec  Szlovénia (SLO) 125,5 108,1
38. 19 Anders Jacobsen  Norvégia (NOR) 122,5 107,6
39. 10 Choi Seou  Dél-Korea (KOR) 122,0 106,4
40. 40 Thomas Morgenstern  Ausztria (AUT) 122,0 106,3
41. 12 Kaarel Nurmsalu  Észtország (EST) 124,5 105,9
42. 7 Trevor Morrice  Kanada (CAN) 121,5 103,4
43. 18 Jarkko Määttä  Finnország (FIN) 124,0 101,3
44. 5 Choi Heung-Chul  Dél-Korea (KOR) 121,5 99,0
45. 43 Andreas Wellinger  Németország (GER) 117,0 96,6
46. 13 Alekszej Romasov  Oroszország (RUS) 120,0 93,6
47. 2 Vladimir Zografszki  Bulgária (BUL) 110,0 89,3
48. 1 Nicholas Alexander  Egyesült Államok (USA) 111,5 87,0
8 Anders Johnson  Egyesült Államok (USA) kizárták
3 Matthew Rowley  Kanada (CAN) kizárták

2. ugrás

Hely. R Versenyző Nemzet Táv
(m)
Táv
(pont)
1. 49 Peter Prevc  Szlovénia (SLO) 131,0 140,3
2. 39 Marinus Kraus  Németország (GER) 140,0 139,7
3. 48 Kaszai Noriaki  Japán (JPN) 133,5 136,8
4. 50 Kamil Stoch  Lengyelország (POL) 132,5 135,3
5. 28 Anders Fannemel  Norvégia (NOR) 132,0 134,8
6. 46 Severin Freund  Németország (GER) 129,5 132,0
7. 47 Gregor Schlierenzauer  Ausztria (AUT) 130,5 130,6
8. 21 Reruhi Shimizu  Japán (JPN) 134,5 130,0
9. 29 Michael Hayböck  Ausztria (AUT) 125,5 127,4
10. 45 Simon Ammann  Svájc (SUI) 131,0 126,0
11. 44 Anders Bardal  Norvégia (NOR) 127,5 125,8
12. 33 Maciej Kot  Lengyelország (POL) 123,5 125,0
13. 35 Jan Ziobro  Lengyelország (POL) 129,5 124,5
14. 38 Daiki Ito  Japán (JPN) 124,0 124,4
14. 4 Roman Koudelka  Csehország (CZE) 125,5 124,4
16. 34 Jurij Tepeš  Szlovénia (SLO) 131,0 124,0
17. 31 Richard Freitag  Németország (GER) 126,5 123,5
18. 37 Takeucsi Taku  Japán (JPN) 122,5 122,6
19. 26 Janne Ahonen  Finnország (FIN) 123,0 121,5
20. 36 Jernej Damjan  Szlovénia (SLO) 124,5 121,2
21. 27 Anssi Koivuranta  Finnország (FIN) 121,5 119,7
22. 30 Jan Matura  Csehország (CZE) 121,0 119,2
23. 22 Dmitrij Vasziljev  Oroszország (RUS) 144,5 118,2
24. 20 MacKenzie Boyd-Clowes  Kanada (CAN) 123,5 117,8
25. 23 Gregor Deschwanden  Svájc (SUI) 123,0 117,1
26. 25 Rune Velta  Norvégia (NOR) 123,5 116,8
27. 24 Jakub Janda  Csehország (CZE) 126,0 116,3
28. 16 Antonín Hájek  Csehország (CZE) 124,5 112,1
29. 9 Ilmir Hazetgyinov  Oroszország (RUS) 125,0 109,5
30. 6 Sebastian Colloredo  Olaszország (ITA) 124,5 102,9

Összesítés

Helyezés R Versenyző Nemzet 1. ugrás 2. ugrás Összesítés
1Aranyérem Arany 50 Kamil Stoch  Lengyelország (POL) 143,4 135,3 278,7
2Ezüstérem Ezüst 48 Kaszai Noriaki  Japán (JPN) 140,6 136,8 277,4
3Bronzérem Bronz 49 Peter Prevc  Szlovénia (SLO) 134,5 140,3 274,8
4. 46 Severin Freund  Németország (GER) 140,2 132,0 272,2
5. 28 Anders Fannemel  Norvégia (NOR) 129,5 134,8 264,3
6. 39 Marinus Kraus  Németország (GER) 117,7 139,7 257,4
7. 47 Gregor Schlierenzauer  Ausztria (AUT) 124,6 130,6 255,2
8. 29 Michael Hayböck  Ausztria (AUT) 127,3 127,4 254,7
9. 38 Daiki Ito  Japán (JPN) 128,1 124,4 252,5
10. 21 Reruhi Shimizu  Japán (JPN) 122,2 130,0 252,2
11. 27 Anssi Koivuranta  Finnország (FIN) 130,9 119,7 250,6
12. 33 Maciej Kot  Lengyelország (POL) 125,4 125,0 250,4
13. 37 Takeucsi Taku  Japán (JPN) 126,7 122,6 249,3
14. 23 Gregor Deschwanden  Svájc (SUI) 130,3 117,1 247,4
15. 35 Jan Ziobro  Lengyelország (POL) 122,1 124,5 246,6
16. 44 Anders Bardal  Norvégia (NOR) 120,7 125,8 246,5
17. 36 Jernej Damjan  Szlovénia (SLO) 124,7 121,2 245,9
18. 30 Jan Matura  Csehország (CZE) 125,6 119,2 244,8
19. 4 Roman Koudelka  Csehország (CZE) 119,1 124,4 243,5
20. 34 Jurij Tepeš  Szlovénia (SLO) 118,2 124,0 242,2
21. 31 Richard Freitag  Németország (GER) 118,6 123,5 242,1
22. 26 Janne Ahonen  Finnország (FIN) 119,8 121,5 241,3
23. 45 Simon Ammann  Svájc (SUI) 113,2 126,0 239,2
24. 25 Rune Velta  Norvégia (NOR) 121,9 116,8 238,7
25. 20 MacKenzie Boyd-Clowes  Kanada (CAN) 120,1 117,8 237,9
26. 22 Dmitrij Vasziljev  Oroszország (RUS) 116,8 118,2 235,0
27. 24 Jakub Janda  Csehország (CZE) 115,3 116,3 231,6
28. 16 Antonín Hájek  Csehország (CZE) 113,6 112,1 225,7
29. 9 Ilmir Hazetdinov  Svájc (SUI) 111,3 109,5 220,8
30. 6 Sebastian Colloredo  Olaszország (ITA) 116,7 102,9 219,6

Források

Read other articles:

القوات الجوية القطرية   شعار القوات الجوية القطرية الدولة  قطر الإنشاء 1974 جزء من القوات المسلحة القطرية  الاشتباكات حرب الخليج الثانية التدخل العسكري في ليبيا التدخل العسكري في سوريا التدخل العسكري في اليمن القادة القائد الحالي سالم حمد عقيل النابت المري [1] الش

 

MausamPosterSutradaraGulzar[1]Produser P. Mallikharjuna Rao Ditulis olehBhushan BanmaliKamleshwarGulzarBerdasarkanThe Judas Treeoleh A.J. Cronin kamleshwar aagami atit upnyasPemeranSharmila TagoreSanjeev KumarDina PathakOm ShivpuriSatyen KappuC.S.DubeyLily ChakravartyPenata musikSongs:Madan MohanBackground Score:Salil ChowdhurySinematograferK. VaikunthPenyuntingWaman B. BhosleGurudutt ShiraliTanggal rilis 29 Desember 1975 (1975-12-29) [1]Durasi156 minutesNegara Indi...

 

فيصل الشعلان الشعلان يمين الصورة حاملا كاس ولي العهد مع حسين المكيمي ومحسن العنزي معلومات شخصية الاسم الكامل فيصل محمد عبد الله الشعلان الميلاد 1967 (العمر 55–56)مدينة الكويت الطول 1.85 م (6 قدم 1 بوصة) مركز اللعب حارس مرمى الجنسية كويتي مسيرة الشباب سنوات فريق 1982 - 1999 ن...

Fragmentos de floresta rodeados por matriz modificada Entende-se por matriz a paisagem adjacente a um fragmento florestal, adequado ou não para uma determinada espécie. É um conceito amplamente utilizado em ecologia de paisagem e nos estudos de metapopulações, funcionando como um mosaico de unidades com diferentes níveis de permeabilidade, com cada unidade oferecendo diferentes resistências a movimentação entre os fragmentos ou à ocorrência de diferentes espécies. [1] [2] Tipos de...

 

Luckenkogel Luckenkogel mit Luckenkees (mittig vorne), rechts daneben das Felshorn des Äußeren Knappentrögers, im Hintergrund Landeggkopf, Stubacher Sonnblick mit Prägratkees, Granatspitze, Kalser Bärenkopf, Knaudl mit Überrest des Landeggkees und die Aderspitze (von links nach rechts, Gletscherstand Juli 2022) Höhe 3100 m ü. A. Lage Tirol, Österreich Gebirge Granatspitzgruppe Dominanz 1,3 km → Muntanitz Schartenhöhe 188 m ↓ Schimmescharte[...

 

艦歴 発注: 起工: 1945年1月2日 進水: 1945年6月14日 就役: 未就役 退役: その後: 1972年8月25日にスクラップとして売却 除籍: 1971年9月1日 性能諸元 排水量: 11,373 トン 全長: 557.1 ft (169.8 m) 全幅: 75 ft (22.9 m) 吃水: 32 ft (9.8 m) 機関: 最大速: 19ノット (35 km/h) 航続距離: 乗員: 士官、兵員1,066名 兵装: 5インチ砲2門、40mm機銃36基 搭載機: ラバウル (USS Rabaul, CVE/CVHE/AKV-121) は、アメリカ海軍の

البعثة الأمريكية لمعاهدة واشنطن عام 1871. واشنطن العاصمة، 1871 ش. إلى ي.: روبرت شنك، إبنيزر هور، هاملتون فيش، جورج هـ. وليامز، صمويل نلسون، بانكروفت داڤيس اتفاقية واشنطن (1871) معاهدة وقعتها كل من الولايات المتحدة الأمريكية و بريطانيا عام 1871م في مدينة واشنطن دي سي عاصمة الولايات ال

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (سبتمبر 2022) قصة خيالية بعد كل شيءمعلومات عامةتاريخ الصدور 18 فبراير 2022 مدة العرض 72 دقيقة البلد الولايات المتحدة تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات قصة خيالية بعد كل ...

 

Muslihat Kertadiwirya (lebih dikenal dengan nama Mus K. Wirya; 17 Januari 1934 – 18 September 2005) adalah seorang pencipta lagu Indonesia. Mus dikenal banyak menciptakan lagu yang amat populer pada era 1960-an hingga awal 1970-an, di antaranya Aku Ingin Hidup Seribu Tahun Lagi, Sampai Menutup Mata, Kasih di Perjalanan, Burung Berkicau, Pertemuan dan beberapa lainnya. Selain lagu pop, dia juga banyak menciptakan lagu-lagu berbahasa Sunda, misalnya Teng-teuingeun dan Pileuleyan...

Gymnodiptychus Gambar Gymnodiptychus dybowskii dalam perangko Kirgizstan Klasifikasi ilmiah Domain: Eukaryota Kerajaan: Animalia Filum: Chordata Kelas: Actinopterygii Ordo: Cypriniformes Famili: Cyprinidae Genus: GymnodiptychusHerzenstein, 1892 Spesies tipe Diptychus dybowskiiKessler, 1874 Spesies[1] Gymnodiptychus dybowskii (Kessler, 1874) Gymnodiptychus integrigymnatus T. P. Mo, 1989 Gymnodiptychus pachycheilus Herzenstein, 1892 Gymnodiptychus adalah genus ikan dalam keluarga Cyprin...

 

Artikel ini mengenai androgen sebagai obat. Untuk androgen sebagai hormon alami, lihat Androgen. Biosintesis SAA alami testosteron (androst-4-en-17β-ol-3-on). Steroid anabolik, juga dikenal lebih baik sebagai steroid anabolik-androgenik (SAA),[1] merupakan androgen steroidal yang didalamnya termasuk androgen alami seperti testosteron serta zat sintetis yang secara strutural berhubungan dan memiliki efek yang serupa dengan testosteron. Mereka merupakan anabolik dan meningkatkan protei...

 

وستكت   الإحداثيات 51°50′48″N 0°57′25″W / 51.8466°N 0.957°W / 51.8466; -0.957  [1] تقسيم إداري  البلد المملكة المتحدة[2]  التقسيم الأعلى باكينغهامشير  [لغات أخرى]‏  معلومات أخرى HP18  رمز الهاتف 01296  رمز جيونيمز 2634464،  و7298723  الموقع الرسمي الموقع ال

Indian music composer and singer (1905–1978) Pankaj MullickMullick in the film Doctor, 1940Born(1905-05-10)10 May 1905Calcutta, Bengal Presidency, British IndiaDied19 February 1978(1978-02-19) (aged 72)Calcutta, West Bengal, IndiaNationalityIndianOccupation(s)musical composer, singer and actorKnown forsinging, music direction, composition and acting Pankaj Kumar Mullick (10 May 1905 – 19 February 1978) was an Indian music composer, playback singer and actor, who was a pioneer of...

 

Брендан Роджерс Брендан Роджерс Особисті дані Народження 26 січня 1973(1973-01-26) (50 років)   Карнлах, Північна Ірландія Зріст 170 см Громадянство  Північна Ірландія Позиція захисник Професіональні клуби* Роки Клуб Ігри (голи) 1987–1990 1990 «Баллімена Юнайтед» «Редінг» 12 (1) 0 (0) ...

 

Artikel ini bukan mengenai Stasiun Nambo. Jalur NambuJNKRL E233-8000 series milik Jalur Nambu pada Oktober 2020IkhtisarNama asli南武線JenisKereta komuterLokasiTokyo, Prefektur KanagawaTerminusKawasakiTachikawaStasiun26 (Jalur utama), 3 (cabang)Penumpang harian840,241 (harian 2015)[1]OperasiDibuka1927PemilikJR EastRangkaian205-1000 series, E233-8000 series, E233-8500 seriesData teknisPanjang lintas450 km (279,6 mi)Lebar sepur1.067 mm (3 ft 6 in)Elektrif...

Las primeras plantas con semilla surgieron a finales del Devónico hace 370 millones de años. Las presiones de selección que dan forma al tamaño de la semilla provienen de fuentes físicas y biológicas, incluida la sequía, la depredación, la competencia plántula-plántula, la profundidad óptima de latencia y la dispersión. Coco de Mar o Coco doble -La semilla más grande del mundo conocida Mecanismo Los tamaños modernos de semillas varían de 0,0001 mg en semillas de orquídeas a 42...

 

The White DoveSutradaraHenry KingProduser Jesse D. Hampton Ditulis olehWilliam J. Locke (novel)PemeranH.B. Warner James O. Barrows Claire AdamsPerusahaanproduksiJesse D. Hampton ProductionsDistributorRobertson-Cole Distributing CorporationTanggal rilis28 Maret 1920Durasi50 menitNegara Amerika Serikat BahasaFilm bisu dengan antar judul Inggris The White Dove adalah sebuah film drama bisu Amerika Serikat tahun 1920 garapan Henry King. Film tersebut menampilkan H.B. Warner, James O. Barrows dan ...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: National Progressive Party Finland – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2009) (Learn how and when to remove this template message) You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Finnish. (Jun...

2018 mixtape by Kevin GatesLuca Brasi 3Mixtape by Kevin GatesReleasedSeptember 28, 2018 (2018-09-28)GenreHip hoptrapLength58:13LabelBread Winners AssociationAtlanticProducer A.R. Beatmonster Marc DJ Chose E-Trou Fresh Ayr Go Grizzly Invincible Beats Kilo Keys Knucklehead LondnBlue Mad Max Patrick Carmelo Rippa on the Beat Rock Boy Beats Rockin wit Slime Squat Beats Taz Taylor TM88 Will Major Wheezy XL Eagle Yung Ladd Yung Lan Kevin Gates chronology Chained to the City(2...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Strabane Chronicle – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2022) (Learn how and when to remove this template message) Northern Irish newspaper Strabane Chronicle, Main Street, Strabane, January 2010 The Strabane Chronicle is a newspaper based in St...

 

Strategi Solo vs Squad di Free Fire: Cara Menang Mudah!