Fukazava Sicsiró (深沢 七郎; Hepburn: Shichirō Fukazawa?; Iszava, 1914. január 29. – 1987. augusztus 18.), a magyar könyvtári/könyvkiadói gyakorlatban Fukazawa Hichiró, Fukazava Hicsiróː japán író.
Élete és művei
A mai Fuefuki városban (a régi Iszavában), Jamanasi prefektúra hegyvidékén született, volt földművelő, klasszikus gitáros egy sztriptízklubban, és már 42 éves is elmúlt, amikor első és máig legismertebb művét, a Zarándokének (Narajama-busi kó, 1956) című kisregényt benyújtotta a Csúó Kóron folyóirat pályázatára, és első díjat nyert vele. (Az egyik zsűritag Misima Jukio volt.) A mű az ősi obaszute („öregasszony-kirakás”) legenda[1] mai továbbélését jelenítette meg. „A kegyetlen népszokásról szóló írás egész Japánt megrázta (akárcsak két filmváltozata közül az egyik az egész világot: az Imamura Sóhei-féle Narajama balladája 1983-ban cannes-i nagydíjat kapott).”[2] 1960-ban közzétett szatirikus elbeszélése, a „Nyári álmom története” (Fúrjú jumemonogatari), amelyben egy álombeli forradalom során Akihito herceget és Micsiko hercegnét lemészárolja a nép, annyira felháborította a japán szélsőjobboldalt, hogy egy merénylő betört a kiadója házába, meggyilkolta a szobalányt, és megsebesítette a ház asszonyát. A Csúó Kóron folyóirat bocsánatkérést tett közzé, amiért megsértették a császári család méltóságát. (Az író pedig hosszú évekig bujkálásra kényszerült.) Fukazava folklorisztikus ihletésű, jobbára értelmiségellenes egyéb írásai a szegények életét ábrázolják nagy beleéléssel. Ismertebb műve még a Hömpölygő Fuefuki(Fuefukigava) című háborúellenes kisregénye, amely a hírhedt polgárháborús daimjó, Takeda Singen 16. századi parasztjai és katonái között játszódik.
A Zarándokénekből filmet akart készíteni Kósa Ferenc, magyar filmrendező, de ez nem valósult meg.[forrás?] Aztán megcsinálta más, Imamura Sóhei.
Jeles András (szintén magyar filmrendező) pedig színpadra állított belőle egy saját adaptációt 2012-ben (Weöres Sándor Színház).
Jegyzetek
↑„Elmaradottabb, ínséges vidékeken volt állítólag szokás, hogy a fiúgyermek kirakja magatehetetlen anyját a hegyre meghalni (»egy éhes szájjal kevesebb«), amire többnyire a felesége buzdította.” (Gy. Horváth: Japán kulturális lexikon)